Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Toldi Éva: Az egyetlen történet labirintusában (Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című regényéről)
beszélő hangját halljuk. Majd a történelemtanár beszél, és kérdéseket tesz föl a „tanulóknak". Máskor riporterré válik, majd naplóíróra emlékeztet, s amikor családi legendákat elevenít fel és magántörténelmét nagyítja fel, az önéletíró szólal meg. (Történelem és történetírás) A regény történelemszemlélete újabb kérdéseket nyit meg. A regény első két része mintegy egymás tükörképének feleltethető meg. Kétszer kezdi a történetet a városalapítástól, az első rész Pétervárad, a második Újvidék történetére irányul. Nem használja viszont ki a fejezetek alcíméből adódó, kézenfekvő metaforák kifejtését: a Duna partján Gibraltár a „védőbástya", a Duna partján Athén pedig a „szerb Athén" kulturális sztereotípiára utal. A történet hasonló tartalmú és jellegű szövegegységekből építkezik, amelynek hátterében az a felismerés munkál, miszerint a történelem nem más, mint háborúk és ütközetek végeérhetetlen láncolata. A történelem relativitását mutatják a névváltozatok, amelyek az identitás bizonytalanságára utalnak: péterváradi vár védőjét Alapy/Alapi/Alápi/Halápi/Hlapcsics Györgynek nevezik, a pest-zimonyi vasútvonalat Karl Bauman, Baumann Károly, Karl Baumann tervezte - az elbeszélő sem tudja a nemzeti hovatartozását. A névváltozat néha tisztán a narrátor agyszüleménye, amikor beszélő neveket „értelmez" és fordít le: Zvonkót, azaz Zvoncét, magyarul Harangocskát szerepelteti.31 Az elbeszélés folytonosan reflektál létrejöttének eljárásaira: „Aztán meg hogy milyen viszonyban áll amúgy a szépíró a történésszel? Közelebbiben, mint gondolnánk. Egyikük sem lehet teljesen normális, amikor ilyen elképesztő mennyiségű fantommal kell megküzdenie."32 „Íme, szertelen jókedvemben csaknem híven és benne hívőn mesélem én is, holott a tudomány igazsága ezen a ponton egészen más lehet. A történettudományé mindenképp, de kit izgat? Ha egyszer olyan didergetően szép. "33 34 Kételyeit is megfogalmazza, amelyek valójában a regény végéig nem oldódnak meg: „Vajon hogyan megtalálni azt az arany középutat, amelyen mind a tények, mind a színes körítmények kedvelői egyaránt lelkesen követik a sorok íróját. Hogyan? "M A kérdésekre narratív megoldások sokasága válaszol. A regény a bőséges tényanyagból egy város történelmét rekonstruálja. Nem abból indul ki, hogy az olvasók többségének határozott elképzelése van ennek a tájegységnek a történelméről, ezért eljárása nem a dekonstruálásra, hanem a konstruálásra irányul, nem azt feltételezi, hogy mindenki ismeri a történelmi eseményeket, legalább a kódok szintjén. Viszont narrációjával nem kényszeríti bele ezt a sok adatot egyetlen lineárisan fejlődő sorba, s arra az alapvető dilemmájára sem talál választ, hogyan válogatni szét a fontos eseményeket a lényegtelenektől: „Tény kontra tény, egyikük áltény, amennyiben nem hiszünk párhuzamos, esetleg réteges, netán kevert valóságban; a történelemben mint cigány népmesében." Ráadásul a tájegység magyarok, szerbek, svábok, cigányok történetének és mítoszainak, legendáinak és hiedelmeinek, néphagyományának és városi folklórjának a kavargásaként láttatva nemcsak bináris oppo- zíciókkal írható le, annál sokkal több szempont érvényesül a történetekben. A cselekmény szerteágazó szálain az emigráció is feltűnik, ily módon vonja be a narrátor az elbeszélés terébe Amerikát, s így eleveníti fel és vetíti egymásra az indiánokhoz kapcsolható kulturális képzetkörök számos vonatkozását. A regény kezdetén a párhuzamos történelmek még példaszerűen működtetnek egy lin- cselésbe torkolló, többszörös emberhalállal végződő történetet: az eseményeket 1. a Pesti Hírlap tudósítója mondja el, majd 2. „bizonyos Geisler György" szemtanú, 3. Braun Fülöp tanító, 4. a szerb „ocsevidácok" (vagyis szemtanúk), 5. Szimonics István kamanci föld31 Uo. 81. 32 Uo. 279. 33 Uo. 49. 34 Uo. 77. 98
