Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 6. szám - Toldi Éva: Az egyetlen történet labirintusában (Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című regényéről)

birtokos, 6. egy kilétét felfedni nem akaró újvidéki lakos, 7. egy törvényhatósági jegyzőkönyvből szerzünk róla tudomást, végül 8. Erdújhelyi Menyhért történeti munkája összegzi. Majd ahogy közeledünk a jelen felé, a relativitásnak mind kevesebb jegyét találjuk. Az adatok halmaza mind nagyobb lesz, s bár az elbeszélő kijelenti Thomas Carlyle nyomán: „a történelem megszámlálhatatlan életrajzok összessége"35, a hatalmas adathalmaz mögött nem sejlik fel jellem, emberi sors. Hiába követ bűnt bűnhődés, a katarzis elmarad.

A régmúlt több nézőpontból jelenik meg, a közelmúlt azonban nem. A mai történelmi regény történelemszemléletéhez képest korszerűtlen, mert ítélkezik, méghozzá utólag, mai perspektívából: „Sikerült ehhez megint megtalálni a lehető legrosszabb pillanatot."36 Vagy úgy, hogy egyenesen megmondja, mi a jó és mi a rossz, vagy úgy, hogy elbeszélő technikájával érzékelteti: ironizál, szóvicceket helyez el a szövegben, „...mi itt egy szórakoztató, végeredményben tanulságos történetet igyekszünk elmondani, amelyben É. M. a mi kedvenc vakvezetőnk, vagy szamárvezetőnk, vagy ahogy tetszik. ”37

(Trauma és irónia) A Kinek Észak, kinek Dél az emlékezés és felejtés mechanizmusának textualizálását is előhívja. „Úgy tűnik, könnyebb földbe ásni, mint a lélekbe, és tartósabb kőbe vésni, mint a puszta emlékezetbe. Ezért eshet meg velünk gyakran, hogy ámulva-bámulva megtorpanunk valami régi építmény, figyelemkeltő fóldhányás és annak árka előtt, amelyről immár fogalmunk sincs, kik építették, mely titkos kezek mélyítették, emelték, dobálták, izzadták magasra -pontosan mi célból és mikor, továbbá hová is lettek ők? Ezeket az embereket, ha nem írtukfól valahová, nem csoda, hogy elfeledtük. A világ idejéhez képest secperc alatt feledünk"38 - olvashatjuk. A történelem a felejtés irányában hat. A levéltárban felfedezett egér - mely feltehetően megrongálja a még megmaradt írásos dokumentumokat - felfogható a feledés metaforájaként is.

A regény harmadik része, mely a Boldogok hajója címet viseli, a nagy, kollektív traumák elbeszélésére, kibeszélésére is vállalkozik. Gyilkosságok és tömeggyilkosságok, ártatlan áldozatok tűnnek fel benne minduntalan, oktalan megtorlások és viszontmegtorlások végeérhetetlen sorára felfűzve. A két város (városrész) között található folyó pedig a Duna - mely hol összeköt, hol elválaszt -, a trauma visszatérő metaforájává válik. A Dunába lőtték a hideg napok alatt a magyar katonák a szerb és zsidó ellenállókat. De a Duna árterületére hajtották a magyarokat a partizánok az 1944-es megtorlás idején, ott ásatták meg velük a sírjukat, vagy egyszerűen a folyóba lökdösték a tetemeket. O'Dwyer gróf pedig egyszerűen a Dunába dobatta a cigányokat, miután felhasználta őket gyanús üzelmeinek végrehajtására, és már nem volt szüksége rájuk.39

A másik nagy toposz pedig a vándorlásé, amelynek kibontására a regényszerkezet kiváló alkalmat biztosít. A hősök vándorlása, amely időnként meneküléssé alakul, esetenként amerikai emigrációvá változik, alkalmat teremt a helyszínek és az idősíkok tetszőleges váltogatására.

A regény kettős tükröztetést hajt végre: a nagytörténelem árnyékában mindig megjelenik az egyén szemszögéből láttatott „kistörténelem" is, másrészt viszont - helyenként rendkívül jó érzékkel - a traumák fonákját is megmutatja. „Ahol tragédia készül, ott még vígan tenyészhet a komédia"40, állítja, s ennek egyik legszebb példája Ruzic Aleksandar/

35 Uo. 332.

36 Uo. 140.

37 Uo. 243.

38 Uo. 221.

39 Uo. 173.

40 Uo. 123.

99