Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Toldi Éva: Az egyetlen történet labirintusában (Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című regényéről)
hanem a történelmi tapasztalatnak azt a fajta megnyilvánulását, amely többek között Frank Ankersmit történetelméletében mutatkozik meg.18 Balázs Attila regénye viszont kifejezetten számít a referenciális olvasatra, amelynek problematizálása prózaírásának kezdetén is megjelenik. A Cuniculus eltérő stiláris szöveghelyei értelmezhetők a pszeudoreferencialitás imitativ gesztusaiként: a regény tapasztalati anyagát biztosítják. Az egzakt tudományos szövegek, mezőgazdasági szakkönyvek idézeteinek szó szerinti átvétele vagy a stílus imitálása mintegy hitelesíti, hihetővé, tényanyagban gazdaggá teszi a regényt. Emellett a Cuniculusban gyakoriak az olyan jelek is, amelyek a konkrét rámutatásban nyilvánulnak meg, deixisként értelmezhetők: „A diófa pontosan a poros porond és a kert határmezsgyéjén volt” - olvashatjuk19, majd egy csíkszerű illusztrációt látunk, amely feltehetően a szerző instrukciója szerint készült, és egy kerítést, valamint egy sematikus fát ábrázol. Az illusztráció tehát rámutat arra a helyre, ahol az események történnek, s ezt szövegszerűen is kifejti: „azt akarom mondani, hogy a diófa a poros porond és a valódi értelemben vett kert határmezsgyéjén volt"20. Ebben a folyamatban maga a forma, az íráskép is deiktikus-referenciális funkciójában értelmezhető. A grafikai elemekben rejlő lehetőségeket nagymértékben kiaknázza. Amikor a padláson kuporgó narrátor-kisfiú a koporsóra ráírja a por szót, a szövegben a szó nagy, kövér betűkkel jelenik meg. Szép elemzésében Szilágyi Zsófia a por szó különös kiemelt- ségét olyképpen magyarázza, hogy koporsó középső részeként fogja fel.21 Mert a szöveg egyik rétegében a Cuniculus egyszerűen Nyuszivá válik, az elbeszélő-kisfiú kisöccsének kedves állatává, akik idilli barátságban játsszák végig napjaikat, s akikért onnan föntről, a padlásról aggódni is lehet, nehogy valami bántódásuk essék, lepottyanjanak a cseresznye- fáról vagy pocsolyába gázoljanak. A grafikai jel azonban előrejelzi a tragédiát. A történet ebben a tradicionálisnak nevezhető szituációba ágyazottan jelenik meg, egy szinte hagyományosnak mondható családregény keretei között, amelynek szereplői az apa, az anya, a nagyapa. A szolgálólány, a nagynéni, a szomszéd ember, a postás pedig már a regionális szituáltság keretei között lép elő, s a történet végén a kisöcs, Őszi halála, majd Nyuszi bánkódása és pusztulása tematizálódik. Egy újabb jelentéses grafikai jel egész oldalakat kitöltő, hasonló alakzatokat mutató pontokból áll, a kösd össze típusú játékra utal. A szöveg kilép saját kereteiből, s áttevődik a gyermeklapok hasábjaira, a munkáltató feladatok sorába, amelyek végeredménye egy nyúl rajza lesz, a próza kilép a tömegcikkek köztes terébe. A harmadik ilyen jellegű lapon azonban valami mást is látunk, pontok összekötött formáját, amely egy csillagképre - a nem létező Nyúl csillagképre - emlékeztet. A gyermekjátéktól a mennybolt metafizikai magaslataiig jutottunk, a szöveg referencialitása a világmindenség teljessége felé mutat. A Kinek Észak, kinek Dél ennél sokkal konkrétabb referenciális stratégiákat működtet, eleve „kétféle olvasót tételez: olyan olvasót, aki a szöveget csupán fikcióként, képzelt világok kaleidoszkópszerű forgatagaként olvassa, és egy olyan olvasót, aki képes a szöveget fikcióként olvasni, de tapasztalati énje segítségével a referenciális olvasás sem áll távol tőle"22 A regény kifejezetten az utóbbi olvasási lehetőséget kínálja, főként annak, aki képes belehelyezkedni a „szu18 Lásd: Frank Ankersmit: A történelmi tapasztalat. Typotex, Budapest, 2004. 19 Balázs Attila: Cuniculus. Forum, Újvidék, 1979. 26. 20 Uo. 21 Lásd: Szilágyi Zsófia: Lávaömlés vagy hídláb? (2. rész) http://www.alfoldfolyoirat.hu/?q=node/13 22 Németh Zoltán: A próza lázadása? Korrekciók a kilencvenes évek magyar prózájában: fordulat a referencialitás felé. = Uő: A széttartás alakzatai. Bevezetés a „fiatal irodalom" olvasásába. Kalligram, Pozsony, 2004. 70. 95
