Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Toldi Éva: Az egyetlen történet labirintusában (Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című regényéről)
A könyv három részből áll, az elsőben Újvidék történetét mondja el, amelyet a Duna két részre oszt, Péterváradra és Újvidékre; a regényben többször is utalás történik földrajzi párhuzamára, amely Pestre és Budára emlékeztet. Az elbeszélés ideje a városalapítástól napjainkig tart, gyökerei azonban a honfoglalás koráig nyúlnak vissza. A bőséges „tapasztalati anyagot" tehát a történelmi háttér biztosítja, azok az adatok és tények, amelynek információáradata a regény harmadik részében a történetiségtől az önéletrajzi jelleg felé mozdul el. (Az Újvidék-narratívák történetisége) A vajdasági magyar irodalom utóbbi évtizedeiben irodalmi alkotások sora jelenítette meg Újvidéket. A péterváradi erőddel szemben a túlpart Duna utcája, majd pedig a magyarlakta városrész, a Telep vált kultikus művészközeggé. A városkép mellé lakóinak életeseményei kerülnek, a megélt és az elképzelt otthonosság metaforizálódik. A folyamat különféle reprezentációs stratégiák és poétikák segítségével valósul meg, amelyek során a földrajzi helyszín kulturális térré alakul át. Ezúttal csupán két jellegzetes szemléletmódot említünk, hogy érzékeltessük, a narratív stratégia mennyire meghatározó a szövegben megjelenő „imaginárius" város megjelenése szempontjából. Juhász Erzsébet Határregény (2001) című alkotásában a narrátor az emlékező szerepét vállalja fel. A regény első fejezete 1910-ben játszódik, és topográfiai hűséggel írja le egy egész napos villamosozás történetét, utcáról utcára. Fejezetei egyértelműen megnevezett, utcanevekkel határolt regionális helyszínekről indulnak, és központi funkciót töltenek be cselekményének alakításában. Már a regényeim utal a határhelyzetre, amely nemcsak fizikai, hanem kulturális értelemben is fontos szerepet játszik. A város az emlékezés terepe is. Az emlékezés sorseseményeket hoz felszínre, meghallgatása pedig azt az igényt artikulálja, hogy „hiteles történetek" kerüljenek elő az emlékezet mélyéről. Egyik szereplője, Angeline Nenadovits - akinek nemzeti identitása kétséges, és a hibriditás7 jegyeit mutatja, hiszen Budapestről kerül Újvidékre - élete végéig sem tud beilleszkedni abba a közösségbe, ahová kamaszlány korában kerül. Ifjúkori szerelme, akivel még Budapesten ismerkedett meg, Miro, Újvidéken született, s ez a tény kedvessé teszi számára a várost, de hosszú ittléte alatt egyszer sem találkozik vele, s ez is hozzájárul, hogy a kultúra másságának megélése haláláig fennmarad: „azt hitte, csak a számára idegen és lehangolóan primitív környezet hatására támadt az a mélységes és megingathatatlan előérzete, hogy Mirót soha többé nem fogja viszontlátni az életben’’.8 Élettörténetének számos tragédiája ellenére számára Újvidék egyetlen hiteles története a kamaszlány szerb fiú iránti viszonzatlan szerelmének története és egy reménytelen villamosozás emléke marad, egzisztenciális sorstörténet artikulálódik általa. Angeline csak emlékezni hajlandó a városban, újra és újra átélni a jó hangulatú villamosozás és a kellemes, de beteljesületlen szerelem emlékét, a múltat, úgyhogy „a nyolcvanas években áttette létezésének színhelyét a század világháborút megelőző éveire".9 Az emlékezéshez hozzátartozik a felejtés is, Angeline Nenadovits mintegy hetven évet egyszerűen kitöröl az emlékezetéből. Végei László több regényt és esszét is írt Újvidékről. Újvidéki trilógiájának első darabja az Egy makró emlékirataival kezdődik, amely nemzedékének talán legismertebb alkotása. Ennek ellenére van még „elszámolnivalója" a várossal, s ennek az is a bizonyítéka, hogy új, még befejezetlen regényének címe: Neoplanta10, vagyis Újvidék latin neve, amelyet Mária Terézia a szabad királyi város címmel együtt adományoz a településnek. Végei jellegzetes narrátorfigurája kezdi a történetet, a külső nézőpontot érvényesítő, a jelenben széttekintő 7 Lásd: Szamosi Gertrud: A posztkolonialitás. Helikon. 1996. 4. 8 Juhász Erzsébet: Határregény. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2001. 7. 9 Uo. 10 Végei László: Az ígéret földje (Részlet a Neoplanta című esszéregényből). Híd, 2009. 5: 3-26. 92
