Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Toldi Éva: Az egyetlen történet labirintusában (Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című regényéről)
sétáló, aki a Duna utcán haladva tablóképet készít: tipikus alakokat ábrázol.11 Mintha a Duna utcai kávézók asztalánál ülőket leltározná. A kíváncsi idegen érdekesnek találja a multietnikus forgatagot, de csak ennek felszínét érzékeli. A külföldről hazalátogató hölgy „balkáni bennszülötteket" lát, akikhez érdemes időnként leereszkedni. Az emigráns nosztalgiázik, a régi emlékeket idézi, amelyek elől - mellesleg - elmenekült, ezért szavai hiteltelenek, képmutatónak látjuk. A véletlenül erre vetődő nyugati politikus számára pedig csak az a fontos, hogy nincsenek zavargások, nincs háború. Es a Duna utcában üldögél a gyökértelen álmodozó is - feltehetően az író alteregója. A város vonzza az emlékezés és történetiség határán kialakuló teoretikus elképzelések megfogalmazását. Juhász Erzsébet a határhelyzet eredőit a Monarchia világában keresi, és Végei László regényének narrátora sem térhet ki a városalapítás megjelenítése elől, végigsétálva a Duna utcán, a városkép történeti eredőit is szóba hozza. Deheroizálja a történelmet és a városalapítást: az ő értelmezésében kocsmárosok, katonák, örömlányok, mesteremberek, kufárok és kereskedők voltak a városalapítók. Az sem véletlen viszont, hogy a város történetének „hivatalos verzióját" a kezdetektől fogva a külföldi küldöttségnek a múzeum kusztosza meséli el, ezzel mintegy a múlt relikviái közé sorolva a történetírók által kanonizált történelmet. (Reális és mentális térképek) A város minden műben másként válik „imaginárius" várossá, lakóinak érzelmei, sorstörténetei más-más mentális térképet jelenítenek meg előttünk. Juhász Erzsébet Újvidéket egyértelműen közép-európai keretek között helyezi el, szemléletmódja mentes mind a Monarchiának, mind általában a Nyugatnak az eszményítésétől. Hősei a Monarchia többkultúrájú világában élnek. A közép-európai irodalomban gyakran megjelenik az Osztrák-Magyar Monarchia mint a rend, a rendezettség metaforája. Ebben a regényben azonban nem ez manifesztálódik. A közép-európai közeg mocsárként mutatkozik, amely lehúz, belőle kivezető utat találni nem lehet. A szereplők rendre eltévednek a soketnikumú „vásári" forgatagban. A narráció a topográfia hatósugarának kitágulását eredményezi, Újvidéket Közép-Európában látja, a regénynek csak egy fejezete játszódik itt, a hősöket a történelem a térségben ide-oda sodorja, mégis a bezártságélmény dominál benne, amelyből a menekülés kísérletei dezorientált összevissza szaladgálásnak tűnnek. A regény a világot „mindent összekuszáló forgatagként" láttatja, ennek a történelmi tapasztalata textualizálódik a regényben: „Mindannyian csak tehetetlenül nézték e fura szaladgálást ott a vonat folyosóján, mely a vonat sebessége folytán nem is szaladgálásnak tetszett, hanem mintha egy lángoló arcú kisfiút valami ismeretlen, hatalmas erő rángatna ide-oda. Talán ugyanaz, amely felmenőit rángatta több emberöltőn át Graztól Szabadkáig, Szegedtől az Isonzó völgyéig, Temesvártól Pozsonyig, Újvidéktől Aradig oda-vissza, összevissza. "12 Végei regényében többször is megfogalmazódik Újvidék lokalizációja: „Közép-Európa déli fertálya, szól közbe félénken egy gyökértelen álmodozó, és visszavonul a könyvtárszobába. Észak-Balkán, dorgálja meg a realitásokkal számoló, tagbaszakadt férfiú. Istenverte terület, roppant boldogtalan kilátóhely. Európa négy égtájára nyíló, ködbe vesző pont"13 14, „a Pannon-tenger területén létrejött, gazdag közép-európai múlttal rendelkező, mindinkább a Balkán felé sodródó kisváros"111. Végeinél a Balkán egyértelműen negatív konnotációkkal rendelkezik. A vajdasági írók szövegeiben gyakran fellelhető a jelenség, miszerint egy-egy észak-bácskai falut vagy kisvárost a Balkán legészakibb csücskének neveznek, hozzátéve, hogy földrajzi értelem11 Ugyanez a narrátori stratégiája a Peremvidéki élet (Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2000) című esszékötetének is. 12 Juhász Erzsébet: Határregény. I. m. 94. 13 Végei László: Neoplanta. I. m. 4. 14 Uo. 10. 93
