Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Dávid Gyula: Címszavak (Mutatvány a romániai magyar irodalmi lexikon 5. kötetéből)
Szász-magyar irodalmi kapcsolatok A szászokkal az erdélyi magyarság betelepítésük idején, a 13. században, már kapcsolatba került. A középkori egyház egyetemes kultúrája jó időre egyazon eszmeiségbe vonta mindkét nép (főképp egyházi) írástudó rétegét. A középkori egyetemeken szintén nem különültek el az erdélyi magyar vagy a szász közösségből kikerült ifjak. A reformáció is a természetes átjárás keretéül szolgált: Johannes Hontems ugyan kizárólag a szászság reformátora lett, de a szintén szász származású Heltai Gáspár már a magyar könyvnyomtatás alapjait rakta le, Dávid Ferenc pedig a lutheri, majd a kálvini tanítások követőjéből a „legmagyarabb vallás", az unitarizmus alapítója lett. A Hontems alapította brassói evangélikus gimnáziumban ugyanúgy találkozunk magyarokkal, mint ahogy a kolozsvári unitárius kollégiumban vagy Apáczai Csere János tanítványai között szász diákokkal. Az erdélyi szász közösség aztán a reformáció századaiban kiépíti a maga önálló kulturális és oktatási intézményhálózatát, az erdélyi magyar közösség a magáét. S ha történelmi sorsuk azonos is a fejedelmi Erdélyben, ezt a történelmi sorsot - a későbbi századokra kihatóan — más- és másképpen élik meg: Báthory Gábor, Bethlen Gábor, a kumc szabadságharc során többnyire az ellentétes oldalon. Amikor pedig a fejedelemség önállósága megszűnik és a Habsburg uralkodók hatalma Erdélyre is kiterjed, a szászok a birodalom egész erejét a hátuk mögött érzik, s a szembenállás csak erősödik a 19. század első felében, a nemzeti ébredés évtizedeiben, amikor az erdélyi közélet porondján kibontakozik a „nyelvharc" a magyar és a szász érdekeket képviselők között. A 48-as forradalomban megfogalmazódó törekvések ugyan rokonok a magyar és szász progresszió megítélésében, s az első pillanataiban még körvonalazódik az egymásra találás lehetősége, de a „nyelvharc"-ban a nyelvi toleranciáért és minden nép anyanyelvének szabad használatáért síkra szálló Stephan Ludwig Roth 1948 májusában már Bécsben látja az erdélyi szászok jogvédelmének biztosítékát, az Attila-regény világszabadságért lelkesedő szerzője, Joseph Mariin pedig nemsokára a Horea-féle felkelést tekinti 1848 történelmi előképének és igaza képviselőjének. A szász polgárság Bécsre támaszkodik a kiegyezést követő évtizedek magyar politikájával, oktatási és kultúrprogramjával szemben, s a kor szász irodalmában és tudományosságában a „Heimatliteratur" konzervatív, általánosító kliséi uralkodnak a barbár, műveletlen, erőszakos elnyomó magyarokról. A változás a 20. század első évtizedeiben indul meg, az Adolf Meschendörfer által alapított Die Kartpathen című folyóirat (1907-14) képviselte irányzattal, amelynek képviselői egy modernebb irodalomeszmény nevében szembeszállnak a vidékies konzervativizmussal és az irodalomban a művésziséget tekintik a megítélés fő kritériumának. Ezzel elindítói lesznek egy, a velük együtt élő népekkel és kultúrákkal szembeni új viszonyulásnak is. A Die Karpathen, majd a Klingsor köré csoportosult írókat vonzották a nyugatosok irodalmi eszményei: fordítások vagy kritikák révén megnyitották az utat a kortárs magyar irodalom (mindenekelőtt Ady, de mellette Kosztolányi, Juhász Gyula, Biró Lajos, Molnár Ferenc, Benedek Elek, Petelei István) felé. Hozzájárultak ennek a szemléletváltásnak az elmélyítéséhez az I. világháború idején szerzett közös emberi tapasztalatok is: a háborúban résztvevők közös sorsa, kiszolgáltatottsága, miáltal a született művekben a nemzeti alapú megítélést az általános emberi kezdte háttérbe szorítani (Richard Huss, Otto Fritz Jickeli, Otto Folberth verseiben, prózai írásaiban). Az I. világháborút követő események (az erdélyi szász vezetőknek a román állam melletti elkötelezettsége, majd az államberendezkedést követő kiábrándulás) szükségszerűen vezették az erdélyi szász értelmiség egy részét a hasonló kisebbségi helyzetbe került erdélyi magyarsággal való kapcsolatkeresés irányába. Ez a politikai háttere annak, hogy a következő - közel másfél - évtized a szász-magyar kapcsolatok legpozitívabb időszaka: az 86
