Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 6. szám - Orosz László: Szekér Endre hetvenöt éves!

Kevés kivétellel személyes ismerősei azok, akikről írt. A Forrás helyettes főszerkesztője­ként nyílt alkalma arra, hogy széles ismeretségi kört alakítson ki, de az is valószínű, hogy voltak, akiket vonzó egyénisége nyert meg munkatársul a Forrás számára. Kántor Lajos az Erdélyi Naplóban írt arról, hogy „vándoríróasztalainak" legkedvesebbike Kecskeméten, Szekér Endre dolgozószobájában található. Álljon itt legalább egy mondat a humoráról is! Ryszard Kapuscinski, a Forrás lengyel munkatársa mondta: ha fiatalabb volna, megtanul­na magyarul, hogy tolmács nélkül élvezhesse Szekér Bandi anekdotáit. Kiváló tanár volt, 1970-ben kapta az ezt tanúsító kitüntetést, 1993-tól nyugdíjas. Fiamtól tudom, hogy tanítványai mennyire élvezték az óráit. Sokféle módon keltett érdeklődést a fiatalokban az irodalom, a színház, a film iránt. Vers- és prózamondó diákjai érmekkel tértek haza a gyulai diáknapokról. Az iskola dísztermében évenként sorra került kulturális seregszemlén az osztályai élen jártak színvonalas műsorukkal. Egyet emelek ki közülük: Pilinszky János Sötét mennyország című oratóriumának bemutatását a könnyekig megha­tott szerző jelenlétében. Öröm volt Vele egy iskolában tanítani, öröm az írásait olvasni, öröm - sajnos előreha­ladt korunk miatt egyre ritkábban - Vele beszélgetni. Bandi, Isten éltessen erőben, egészségben mindnyájunk és az utánunk következők örömére! 82

Next

/
Oldalképek
Tartalom