Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Orosz László: Szekér Endre hetvenöt éves!
Orosz László Szekér Endre hetvenöt éves! Köszöntését fél évszázados barátságunkra való visszaemlékezéssel kezdhetem. 1961- ben lettünk kollégák a Katona József Gimnáziumban. Bandi tanyai meg városi általános iskolai tanárság után az előző évben került oda, engem akkor helyeztek vissza régi iskolámba. De nem akkor ismertük meg egymást. Én is olvastam az ő Kiskunságban megjelent írásait, ő is az enyéimet az Irodalomtörténetben. Emlékezhettünk arra is, hogy az 50-es évek elején rövid ideig helyettesítettem a Katona Gimnáziumnak abban az osztályában, ahova akkor járt. Hamarosan egyre erősebbé vált bennünk annak a felismerése, átélése, hogy közös az érdeklődésünk, szeretetünk az irodalom iránt. Később fölfedeztük azt is, hogy párhuzamok adódnak az életrajzunkban. Bandi tíz nappal korábban, ám tíz évvel később született, mint én. Ebből következett, hogy többször is együtt köszöntöttek bennünket. Korai, még a Kiskunságban megjelent írásaiban figyelhettem, figyelhettünk föl arra, hogy az 50-es években szokásos, sőt kötelezőnek tekintett mód helyett nem az „eszmei mondanivaló", a közéleti állásfoglalás felől közelítette meg a műveket, hanem a stílusuk felől. Krúdy stílusáról, Tóth Árpád jelzőhasználatáról, József Attila költői eszközeiről, Garda Lorca lírájának népiességéről értekezett, glosszákat írt Füst Milán költészetének stílusáról. Ezek a korai tanulmányok nem kerültek ugyan bele a legkiforrottabbakat tartalmazó köteteibe, az 1991-ben kiadott Erős várunk a nersbe meg a 2003-ban megjelent A stílus - az író címűbe, érdeklődésének sajátosságát és módszerének jellegzetességét már az említettekben is fölfedezhettük és a későbbiekben is nyomon követhettük. Igen gazdag a hetvenöt éves Szekér Endre munkássága, különösen, ha számba vesszük, hogy egész seregnyi költővel, íróval foglalkozott. Doktori értekezését Gárdonyi Gézáról írta: A nominális stílus jelentkezése Gárdonyi műveiben címmel jelent meg 1975-ben az ELTE Nyelvtudományi Dolgozatok dmű sorozatában. Monográfiát írt tisztelt és szeretett egyetemi tanáráról, Benedek Marcellről (1994-ben jelent meg az MTA Irodalomtudományi Intézetének kiadásában) és barátjáról, Buda Ferencről (1996-ban adta ki a Forrás). Benedek tanári hivatásában volt hajlamait és szándékait megerősítő példakép, Buda abban, hogy a költői szó erejét és felelősségét hitelesen átérezze és érzékeltesse. Egyikük a tanár, másikuk a kritikus, az esszéíró számára szolgált tanulsággal, de természetesen olyannal, amely mindkét tevékenységét áthatotta és áthatja. Szinte lehetetlen számba venni, ki mindenkiről írt. Legutóbb megjelent kötetében csaknem félszáz tanulmányban, ha jól számoltam, harmincnyolc költő, író műveit elemezte. Sokszorosára növekedne ez a szám, ha végigpásztáznánk valamennyi írását, a napilapban, a Petőfi Népében megjelent kritikáit is. Érdeklődési körének tágasságát mutatja, hogy a hazaiakon kívül a tágabb hazában: Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban élőkkel is gyakran foglalkozik, s számon tartja az emigráció magyar irodalmát is. Magas szám jönne ki, ha összeszámlálnánk, tanulmányai, esszéi, kritikái hány lapban, folyóiratban jelentek meg, s reméljük, jelennek meg ezután is. 81
