Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 6. szám - Orosz István: Meghalunk a szépségbe’

odalátni. Pont a kályha mellől. Bent forralt bor, szalontüdő, fasírt. És kukucska- lyukak a söralátéteken. Negyedóránként kijön valaki, hogy a hóba pisáljon. Kint a kispályázáshoz használt kézilabdakapuk összefordítva, egymáshoz drótozva. Az aluvázas padokon piros műanyag csőbe húzott biciklilánc. Friss fűrészpor a cserepad előtt és kóbor kutyák lábnyoma mindenütt. Mormogi sérült: lovaglóizom. A kapuban elálldogál, gondolja, de ha megvagyunk párosán, inkább be se áll. Gergő a hóna alá szorítja a kesztyűjét és a tenyerét leheli: Pátyon van egy műanyag borítású pálya, de persze ha van, akkor nyilván játszanak rajta. Mikor, ha nem vasárnap háromkor. Maradona lemondóan legyint, kotorja a zsebét, beme- het-e a kocsmába. Két papír kétszázas jön elő, valami apró meg egy cetli a listával, amit a pénzből kellett volna venni: sósborszesz, tepertő, körömlakklemosó, kagylótészta. Józsi szerint a kétszázasokat már megszüntették. De próbáld ki, hátha ezek még nem hallottak róla! Maradona marad, a lábujjait tornáztatja a cipőben. Marci előre-hátra billeg a csípős szélben. Két nadrágban is fázik. A varjak időnként helyet cserélnek. Ekkor jön a mentő ötlet, már nem emlékszem, ki veti föl, talán Manó, vagy inkább Tótimi. Terítsük ki! Mintha nem is gondolná komolyan, oda se néz, csak a fejével biccent a parkoló felé. Persze azonnal tudjuk, mire gondol, és Tónira nézünk, akinek a kezében megáll a csomagtartóba ereszkedő sporttáska.

A feltekert műfű szőnyegek már sok éve álltak a parkoló végében. Nyaranta alig látszottak ki a parlagfűbokrok közül, télen meg, hóval fedetten, úgy lapultak bele a tájba, mintha a természetes domborzat részét képeznék. Úgy hírlett, a német testvérváros adományaként érkeztek valamelyik nyáron, vagy télen, szóval egy elfelejtett átigazolási időszakban, és senki sem tudta, mit kellene kezdeni velük. Állítólag odakint egy idényre kellett csak a műfüves borítás, aztán váratlanul fölsőbb osztályba került a csapat, és lecserélték a kiöregedett hátvédsorral együtt. Szóval az ajándék valaha bizonyára jó minőségű volt. Príma német műfű. A testvérváros (ahová a háború után kitelepítették az itteni svábok zömét) egyébként is komoly gondot fordított a sportbarátság ápolására, és igaz, ez még az elmúlt évszázadban történt, nemzetközi labdarúgótornát rendeztek, hogy az itteni csapat is szívhassa kicsit a szabadság levegőjét, szusszanjon a hosszadalmas békeharc után.

Draskóczy maga elé ejti a félig szítt csikket és rátapos. A többiek is a zúzalékkal leszórt parkoló felé fordulnak. Lassan tudatosul bennük, hogy mind ott voltak azon a németországi tornán. Akkoriban jött be a szabály, hogy a kapus nem foghatja meg a hazaadást. Nálunk még nem vezették be. Legalábbis az alacsonyabb osztályokban még nem. Akkoriban mindent csak fokozatosan vezettek be. El is terjedt, a bal oldali közlekedésre úgy fognak átállni, hogy az első évben csak a kamionoknak lesz kötelező. Szóval a döntőben, a második félidőben null-null- nál szépen hazaadtunk, Kálmán meg szépen fölszedte. Aztán már hiába óvtunk, pedig az ellenfélben egy nő is játszott, ami szabályellenes, csak nem lehetett rábizonyítani. Vagy aki bizonyítani tudta, nem akarta vállalni a tanúskodást. Vagy nem merte. Ki az, aki az ilyesmit bevállalja, pláne ha házas. Lehet, a műfű azért a meccsért jött, cserébe, kárpótlásul. Naná, majd a berni döntőért, veri ki a stoplik közé ragadt agyagot Ervin a korlát mellé érve. Komolyan gondoljátok?

Jókora gurigák. Ekkora rakománnyal csak olyan éjszakai tréler jöhetett, amit az Útinform is bemond. Hogy túlméretezett, villogó sárga és hogy nem lehet meg67