Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Balázs Attila: Papszigeti melódiák (színjáték)
Valószínűleg Bizáncon át jutottak a Balkánra, majd mentek onnan tovább. Egy bizánci krónikás emlékszik meg arról, hogy Konsztantinosz császárukat egyszer a saját erdejében zavarták meg ott pofátlanul üzekedő fenevadak, mire a kétségbeesett uralkodó egy szamaritánus vándoméphez folyamodott segítségért, bizonyos adincaniakhoz a luriak fajtájából, akik ízletes húsdarabokat szórtak szét, amelyektől aztán ezek a fenevadak menten keserű epét hányva bekrepáltak. Hálából Konsztantinosz le akarta telepíteni megsegítőit, de azok inkább haladtak tovább, át széles Bizáncon. Egyesek szerint épp az adoincaniakkal azonosított cigányok felelősek a birodalom bukásáért, amelyben aligha van történelmi igazság. Lényeg, hogy az önmagukat Isten leszármazottainak, következésképp szabadoknak tartó cigányok így terjedtek el egész Európában. De miért érdekes mindez? LOJÁS: Szorítom a szám. TIHI: Márpedig azért, mert úgy sejtem, valószínűleg a kurucoknak is muzsikáló cigányok hozták magukkal messze földről a mi imádott Rákóci-indulónk alapmotívumát. LOJÁS: Ahogy Árgirusét vagy Árgyélusét is. Az örök ifjúság eme kis édes madaráét. TIHI: A madár alakban megjelenő angyali figuráét. Na, ezért repülök Damaszkuszba, és menet közben aligha szándékozom megváltoztatni véleményem. Majd kiderül ott, igazam van-e. Pontosan Háfízban és környékén. Remélem, nem csap a csalánba a mennykő. És nem árulnék el mindent, ne lőjem le a poént. Csáo, gyáci! Isten engem úgy segéljen! Többen is: segéljen, segéljen! Atyánk ekkor - éljen a meglepetés — egy nagyon elegánsan, de az esti levegőhöz képest kissé lengén öltözött, roppant szemrevaló nővel lép be. ATYÁNK: A rézangyalát, azt hittem, már nem jön el sose ez a végszó. Szegény Margitka, még megfázik, meg szomjas is szegény. Szinte egyszerre pattan fel Emil és Tihi. Emil igyekszik megőrizni nyugalmát. EMIL: Drágám, Gittikém, jól vagy? Ideülsz? GITTI: Ne haragudj, Emilkém, most inkább kicsit az ünnepelt mellé csüccsennék, aki elutazik. Tihi kezet csókol Gittinek, majd az újonnan érkezettek is helyet foglalnak a hosszú asztalnál. Töltenek nekik, kínálgatják őket. Tihi zakóját Gittire terítené, de Gitti a fejét rázza. Tihi nem húzza vissza a ruhadarabot, egyszerűen félredobja. PISMÁNY: Atyánk, köszönjük néked e csodát! A többiek is: köszönjük, köszönjük! ATYÁNK: Nincs mit. A mindenható vezérelt. Minket ide. 51
