Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Tolnai Ottó: A visszavont hallali (vers)
hallom hallják már az édes a véres vattában a gyerekek hallják már a rianást nagyszüleim tisztaszobájában volt egy falvédő nagy disznóvágásoktól védte a hófehér falat melyen vadász fújta hallaliját szerettem hallgatni azt a kürtöt jóllehet már akkor is inkább ködkürtként szólt már akkor is visszavont hallaliként hangzott mert csak az képes összehegeszteni a moly által lassan felzabált falvédő kürtje csak az képes összehegeszteni a lélek vaskapuig szóló rianását a világ irdatlan sebét csak az tudja leállítani a rianást leállítani a véres vattakócoló gépeket visszavonni a hajtóvadászat kopóit ne marcangolják tovább a vadat halld máris hallani vélik az édes káoszba veszelődött gyerekek hallani a ködben puhán visszavont hallalit hallani a lassan beinduló folyót ahogyan dörzsölni kezdi magát a tömérdek puha test várjuk fellebbenjen a hajnali pára és egy végtelen női testet pillantsunk meg azt amelyről kisiskolás korunkban álmodoztunk istenem pontosan azt egy végtelen női testet ahogy dörzsöli magát az agyagos parthoz ahogy megkorbácsoltatja hátát megkorbácsoltatja hátát a fűz friss piros vesszeivel ahogy mindig továbbhentereg mindig elfelé tőlünk ahogy mindig továbbhentereg jóllehet mi cselvető kis kalózok megjárva édes vattarengetegeket megjárva a vatta édes káoszát imára akasztott vaskampókkal a vaskapu mögött a deltában állítottunk csapdát együtt tűnhessünk át együtt tűnhessünk át az azúrban rengő tenger álomszerű sós általánosába immár.
