Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - 100 ÉVE HUNYT EL MIKSZÁTH KÁLMÁN - Rigó Róbert: Egy Kecskemétre sodródott erdélyi irodalomtörténész megpróbáltatásai (Varró János: Erdélyi sorsvallató. Egy erdélyi 56-os utolsó vallomása)
lehet tenni a szakmai karrierjét, a magánéletét. Ugyanakkor Varró János visszaemlékezése arra is példa, hogy a diktatúrát is túl lehet élni, lehet tisztességes, autonóm maradni és következetesen ragaszkodni az olyan egyetemes emberi értékekhez, mint az emberi méltóság, a tisztesség, a közösségért való önzetlen kiállás, a szolidaritás és a szabadság, még a börtönben, a munkatáborban is - hasonlóan Radnóti Miklóshoz. Meg is állapítja Varró János, hogy „hosszú börtönéletem alatt sokszor tapasztaltam, hogy a rabtartót az bosszantja a legjobban, ha a rab autonóm emberként viselkedik. ”32 Számot vetve a sorsával, maga a szerző is átgondolta, hogy szegényparaszti származása ellenére miért nem állt inkább a hatalom szolgálatába, mert akkor biztosan „sikeresebb és könnyebb" élete lett volna. Meg is adja a választ erre: az ok a származása. Ezt a látszólagos ellentmondást Varró János az őt kibocsátó közösség iránti felelősségvállalásra hivatkozva oldja fel. „Vécs jelentette számomra a szilárd talajt, az otthon biztos fogódzóját, de ugyanakkor a számon kérő széket is, amely előtt vállalnom kellett az erkölcsi felelősséget mind szavaimért, mind cselekedeteimért. Ez a felelősségérzet határozta meg egyéni sorsomat, ez gátolt meg abban, hogy „egészséges" származásom előnyeit és képességeimet kihasználva, az anyagi jólét sima útját járjam. (...) Tán a léleknek is megvannak a maga öntörvényei, melyek kristályrendszerbe foglalják az értelem és érzelem világának kusza szövevényét, létrehozzák azt a tudatot, amely az egyén individualista hajlamait megnyesegeti, s őt az őt is megtartó közösség egyetemes céljainak szolgálatába állítja."33 Varró János középiskolás éveire visszaemlékezve írja a következő gondolatot, amely igazán jellemző következetességére és életfelfogására: „tudtam, hogy vannak dolgok, melyeket akkor sem szabad eltűrnünk, ha nyomban az életünkkel fizetünk érte. Ezek közé tartozik a tudatos megalázás, mely embervoltunktól foszt meg, s céltalanná teszi egész további életünket. "34 Varró János számára a tanítás nagy jelentőséggel bírt, a börtönben is tanár maradt, rabtársaiban így próbálta meg tartani a lelket, mert ezzel tudta kizökkenteni őket is és saját magát is börtön hétköznapjainak „idegölőfeszültségéből". „Egyszerre célt láttam magam előtt: tanítani, formálni ezeket a gyerekeket, nem engedni, hogy a sivár börtönhangulat, a céltalanság érzése eluralkodjék rajtuk. Ezt a legegyszerűbben úgy érhettem el, hogy elérhető, konkrét célokat tűztem eléjük. Megértettem velük, hogy nekik nem szabad elvesztegetniük a börtönben töltött időt, tanulniuk kell, hogyha kiszabadulnak, folytatni tudják tanulmányaikat. Nyomban „meghirdettem" hát előadásaimat történelemből és irodalomtörténetből, amit nagy lelkesedéssel fogadtak. így kezdődött el börtönéveim tanári pályája, melyet öt és fél év alatt egyetlen pillanatra sem hagytam abba, s nyugodt szívvel állítom, hogy börtönbeli tanítványaimnál jobb tanítványaim sose voltak, hasznosabb tanári tevékenységet sohasem fejtettem ki. (...) S míg egyetemesdit játszottunk, körülöttünk tombolt a szamosújvári pokol."35 Varró János írása részletes és pontos kordokumentum is. Önéletírásában nagyon szemléletes és reális leírások olvashatók a fontosabb történelmi eseményekről. Kifejti, hogy Trianon után a marosvécsi arisztokrata, báró Kemény János felelősséget vállalt a falu lakói iránt, és a Helikon társulat megbeszéléseit Marosvécsen tartották, ami a szegény parasztgyerek számára az első találkozást jelentette az írókkal, költőkkel, irodalmárokkal. Varró szemléletesen bemutatja 1940-ben a magyarok bevonulását, Eszak-Erdély visszacsatolását 32 Varró 1998.160. o. 33 Uo. 15-16. o. 34 Uo. 84. o. 35 Uo. 164-165. o. 96
