Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Iványosi-Szabó Tibor: "Már több század előtt nagy előhaladást tett" (A kecskeméti szőlőművelés kezdetei)

csupán féltucatnyi rendtartás szövegét hasznosíthatjuk. Valamivel több mint egy tucat szőlő- és bortermelésre utaló leíró forrás pedig csak a XVII. századi iratokból gyűjthető ki. Ezek kivétel nélkül a Dunántúlon — főként Sopron környékén — és a Hegyalján virágzó szőlőkultúra művelése során keletkeztek.2 Tehát ezen századokból Badacsony és Eger, Tolna és Mór, Villány és Zala környéki bortermelés létéről tudunk ugyan, de az ottani hegyközségek működéséről, az ottani szőlőtermesztés körülményeiről, méretéről, a termelők számáról nincsenek ilyen jellegű adataink. Több, mint figyelemre méltó, hogy különösebb indok nélkül a szőlészeti-borászati irodalom máig a legfiatalabb borvidékként tartja számon az Alföldet, ezen belül a Homokhátságot. Ha mégis feltételeztek itt szőlőtermesztést, akkor egészen korlátolt mértékű tevékenységre gondoltak: „Igen jellemző, hogy bár a szakirodalom mindenkor tudomásul vette azt, hogy az Alföldről, főként a Duna-Tisza közéről a középkortól vannak adatok a szőlőművelésre és a borkészítésre, ezt a legjobb esetben is csak a házi szükségletet kielégítő gyümölcstermesztésként értékelték." (Kiemelés: I-Sz. T.) Ezzel szemben áll az a jogos megállapítás, hogy az Alföld szőlőművelése már 1526 előtt sokkal jelentősebb volt, mint azt korábban vélték.3

Égető Melinda elmélyült, a korábbi tudományos megállapításokat sok területen átíró kutatásai, megállapításai és rendkívül igényes publikációi az elmúlt évtizedekben feltárták a középkori és a kora újkori magyar szőlőtermesztés hátterét és szervezeti kereteit, így ma már sokkal tisztább és tárgyilagosabb képet tudunk alkotni a magyarországi közép- és főként kora újkori szőlőkultúrájáról. Munkássága alapján kirajzolódott, hogy a Dunántúlon az egyes hegyközségek szabályozták a szőlőtermesztéssel kapcsolatos jogokat, munkálatokat és a birtokosok autonómiáját. Az ettől eltérő történelmi fejlődés hatására Hegyalján a földesurak statútumai lettek a meghatározóak. Tehát írott emlékek teszik kétségtelenné, hogy ezeken a tájegységeken legalább 4-5 évszázados hagyományra tekint vissza a kiterjedt és jól szervezett szőlő- és bortermelésünk. Megállapítja azt is, hogy az ezektől eltérő gazdasági és főként politikai körülmények miatt az Alföldön a termesztés más keretei bontakozódtak ki. Az itt kialakult népes és komoly gazdasági súllyal rendelkező mezővárosok tanácsai az évszázadokkal korábban megszerzett autonómiájuk keretein belül maguk szabályozták a felmerülő igényeknek megfelelően közösségüknek ezen szerteágazó tevékenységét.4

Már elöljáróban hangsúlyoznunk kell, hogy a szakirodalom eddigi megállapításaival szemben a Homokhátságon a középkor végén kialakult szőlőkultúráról és a kora újkorban tömegessé vált szőlő- és bortermelésről nem kizárólag feltételezésekre kell hagyatkoznunk. Amíg az úgynevezett történelmi borvidékek többségéről a legjobb esetben is csak az 1600-as évekből, annak is csak a derekáról, és főként a második feléből maradtak ránk ilyen jellegű források, Kecskemét város levéltára már az 1500-as évekből őriz a mezővárosi tanács statútumaiból és bírói döntéseiből származó sok olyan töredéket, amelyek kétségtelenné teszik, hogy itt már évtizedek óta tömeges és szervezett szőlő- és bortermelés folyt. Tehát figyelemre méltó írott anyag bizonyítja a Kecskemét-Nagykőrös-Cegléd környékén létrejött bortermelés félezer éves múltját. Ezek alapján viszont már elöljáróban megfogal2 Égető Melinda: 2002. 19-2. és Égető Melinda. 2002. Égető Melinda—Dominkovits Péter: 2004. 99-118. Lényegesen bővebb iratanyag maradt a már békésebb XVIII. századból az ország csaknem minden részében. Veszprém megyében a XVII. századból egy 1626. évi feladó levél és négy 1669. évi szőlőhegyi rendszabás került elő. Égető Melinda: 2006.

3 Égető Melinda: 1993. 7-13.

4 „Az Alföld túlnyomó részén nincs tudomásunk hegyközségek (helységek) létezéséről. A nagy mezővárosokban, ideértve Szegedet is, a szőlőhegyek irányítása a 18. századig mindenütt kétségtelenül a városi elöljáróság hatáskörébe tartozott." Égető Melinda: 2001. 35.

117