Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Iványosi-Szabó Tibor: "Már több század előtt nagy előhaladást tett" (A kecskeméti szőlőművelés kezdetei)
Iványosi-Szabó Tibor „Már több század előtt nagy előhaladást tett" A kecskeméti szőlőművelés kezdetei Sokan igyekeznek anyagi és szellemi kultúránkat nemcsak mereven szétválasztani, hanem olykor még egymással szembe is állítani. Azonban naponta tapasztalhatjuk, hogy e két elem szétválaszthatatlanul összetartozik. Ennek egyik jeles bizonyítéka többek között a szőlőtermesztés. Ennek a rendkívül igényes gyümölcsfélének a termesztése és a bor készítése ugyanis sokkal nagyobb előrelátást, fokozottabb anyagi befektetést és szélesebb körű szakmai felkészültséget követel, mint a legtöbb termény előállítása. A szőlő- és bortermelőnek mindenekelőtt jól kell ismernie a tájegység klímáját és annak termőtalaját. Meg kell tapasztalnia, alkalmas-e a kiszemelt hely a kultúra eredményes művelésére. Pontosan tudnia kell, milyen munkafolyamatokat kell végeznie, milyen fogásokat kell alkalmaznia a növény egészséges fejlődése érdekében, és ezeket, ha nem is napra, de csaknem hétre pontosan kell időzíteni, különben a termést komoly károsodás érheti. Ráadásul a szőlő lényegesen több munkát igényel, mint a szántóföldi kultúrák. A szükséges szakmai felkészültséget és a befektetések mértékét tovább növelik a különféle szerszámok, tároló- és szállítási eszközök ismerete, beszerzése. Tehát ez a mediterrán térségben kialakult és távolabbi vidékeken is meghonosodott ősi foglalkozás, a szó szoros értelmében vett komoly szakmai felkészültséget, sokirányú tapasztalatot, valóságos kultúrát feltételez, amely mélyen beágyazódott a közel-keleti és az európai civilizációba. A késztermék pedig sokféleképpen megjelenik a háztartások és a közösségi élet mindennapjaiban, valamint a szakrális tevékenységben egyaránt. Az utóbbi évtizedekben, mióta a borforgalmazás nálunk is újból piaci alapokra helyeződött, mind az ismertség, a népszerűség növelése, mind pedig a falusi turizmus serkentése érdekében ismét rangot vívott ki a „történelmi borvidék" megjelölés. Ezt gyakorta az időközben tömegessé vált alföldi borokkal szembeni megkülönböztetésként, szinte rangjelzésként, a minőség és a szakmaiság egyik legfontosabb mércéjeként igyekeznek felhasználni. Ez az eljárás azonban egyrészt nem igazán korrekt, másrészt pedig jogosságát a történelmi tények sem támasztják alá.1 Sajnálatosan a szőlőtermesztésre vonatkozó középkori forrásaink is igen gyérek. Létére történő utalások fellelhetők ugyan több oklevelünkben is, de kiterjedt és szervezett formában történő szőlő- és bortermelésre, egy-egy jelentős közösség ilyen irányú együttműködésének szabályozására nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre még az országnak azokról a területeiről is, amelyeket nem sújtották a háborús pusztítások és a török uralom. Mindennél többet elárul az a tény, hogy a Mohács előtti időszakból csak két hegyközségi szabályzat — Pozsony- és Fejér megyéből — került elő. A XVI. század második feléből is 1 A közölt rész egy nagyobb feldolgozás első fejezete. 116
