Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)
akkor ezzel elhatárolta magát mindenfajta zsarnokságtól, és hallgatólagosan a nyelvi tér demokratizmusát juttatta kifejezésre, igaz, hogy olyan formák mellett tört lándzsát, amelyek kiiktatása nem tett rosszat nyelvünknek, például az irgalmatosság és szorgalmatosság mellett kardoskodott a Kazinczy-féle irgalom és szorgalom ellenében. De metapolitikai jellege volt Kazinczy kritikájának is. Az írói szabadság problémája ugyanis az egyéni emberi szabadság problémájának feleltethető meg. Kazinczy nem azt vizsgálata, hogy hol vannak a szabadság határai, hanem azt, hogy mi a szabadság célja, és hogy miként lehet a szabadsággal való élés mindenki számára gyümölcsöző. Maga is vallotta, hogy nézeteit változtatta és változtatja. Ugyanakkor leszögezte: „A szépíró nem ismér főbb törvényt, mint azt hogy írása szép legyen. Valami ezen igyekezetét segélheti, az neki mind szabad, akár engedi a grammatika és a szokás, akár nem." Es ha „az író parancsolja, hogy úgy legyen, s úgy lesz, sőt az író úzussá csinálja, ami úzus nem volt," ezért „a jó írónak abban áll egész kötelessége, hogy csak azt merje, ami nyereségére lesz a nyelvnek, a jó olvasóé abban, hogy mind azt tűrje, ami nyereségére lesz a nyelvnek". Hiszen a cél: „a nemzet előmenetele". A darabosságokat „az idő és a fáradhatatlan szorgalom le fog[ja] tördelleni". És az új írók „nemcsak azt kérdik, mi van, hanem azt is, mi lehet, és minek kell lenni". És ezzel a szokást alakítják át. A nyelvalakításban „a való, mint mindég, itt is szeretett helyén, középben fog állani".42 Rousseau és Kant fogalmaival tehát az általános akarat a jó író és a jó olvasó által kialakított közvélemény, pontosabban: közízlés, amely a törvény erejével hat, mert azt jelenti, hogy „minek kell lenni". Az egyén tévedhet, de tévedéseit helyreigazíthatja, ha érvényesül a szabad diszkusszió és a nyilvánosság. A szélsőségek pedig nem egyszerűen kiegyenlítik egymást, hanem kerülendők, mert nem a középszerűség a cél, hanem „a közép", ami egyben a haladás ígérete — a jó és a szép eszményének jegyében. Az egyéni újítás joga a közösséghez tartozás tényével függ össze. „A nyelv - fejtegette - az egész nemzet birtoka, s így fejenként mindenikünké is, kik a nemzethez tartozunk; s a visszaélés rettegése nem tilthatja, hogy eszmélettel ne merjünk, s még a hasznost se merjük. A hatalom itt az írók és olvasók közt fel van osztva: azoknak merni s parancsolni, az az példát adni s tanítani; ezeknek ítélni, engedni vagy nem engedni, az az a példát javalni vagy nem javulni s követni vagy nem követni szabad; de a parancsolásnak s az ítélésnek távol kell lenni minden erőszaktól s kényszerítéstől, mert ez a Lelki Köztársaság nem ismer erőltető s büntető hatalmat. S képzelhetni e vadabb, barbarusabb gondolatot, mint az, hogy tudomány és mesterség dolgai szedett és számlált voksok által határoztassanak meg? Mint az, hogy a tudományok s mesterségek mívelői ne különben gondolkozzanak, mint ahogy nekik az ő társaik, vagy akárki más engedi? Mint az, hogy tanulmányaikat, bár jók, bár hasznosok, közre ne ereszthessék? Hibázhat az író is, mert a mérték eltalálása a sok és a kevés mindenek felett ott nehéz, ahol a munkát nem cirkálom és línea, hanem szabad kéz teszi; de az olvasók is hibázhatnak, fel nem emelkedhetvén azon pontig, ahonnan a dolognak tekintetnie kell; vagy mivel a megszokott mellől eltávozni nem mernek s az eltávozásnak szükségét nem látják, addig felemelkedni nem is akarván. S innen az az örök ellenkezés, amelyben íróinkat és olvasóinkat, sőt íróinkat és íróinkat is látjuk; innen az örök panasz, hogy a nyelv íróinknak kezei alatt romlik, nem épül. "43 42 Kazinczy Ferenc [Beregszászi Nagy Pál: Dissertatio philologica de vocabulorum derivatione acformatio- ne in lingua magyarica. (Pest, 1815) és Sipos József: Ó- és újj magyar, vagy rövid értekezés, miképpen kelljen az ó-magyarsággal az újat egyesíteni? Az az: Miképpen kelljen a régi magyar nyelvet újj nevek, szállások és formák által gazdagítani, tsinosítani úgy, hogy azt természeti állásából ki ne vegyük? mint némeljek. Előadta egy a Régieket és heljes Újjításokat egyformán kedvellő de a nyelvet elrontani iszonyodó Magyar. (Pest, 1816.) bírálata] Tudományos Gyűjtemény, továbbiakban: TGy 1817. XII. 87-105. 43 Kazinczy Ferenc: A magyar nyelvről; annak természetéről, mostani koráról, szükségeiről. MTAKK, M. Nyelv. 4-43. 30
