Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)

Jellemző, hogy ez a lelki köztársaság kifejezés levelezésében sem fordul elő, és nem is használta szívesen, pedig a Rousseau-féle logikának nagyon is megfelelt volna, talán túlontúl, és ezért ejtette el.

Ezek után Kazinczy a várt és jósolt békét saját magával is meg kellett hogy kösse. És miközben újabb és újabb éles támadások érték, ő maga felhagyott éles kritikai tevékenységével, és programjának integratív részét állította előtérbe, még hozzá úgy, hogy sok mindent megszívlelt az őt ért kritikákból is. 1818-19-ben az integráció igényével született az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című tanulmánya, „a magyar értekező irodalom első valódi remeke".44 Ebben úgy jellemezte a nyelvet, hogy egyben helyzetjellemzést adott, és további programot kínált: „A nyelv olyan, mint az ég íve a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával. Elbontja a szép játékot, aki a színeket a magok nemeire akarja osztani. Hadd játsszák játékokat itt is a törvény, szokás, analógia, eufónia, ízlés, újság, magyarság, idegenség, hideg józanság s poétái szállongás, s hagyjuk a árkaimat és lineát máshová. "45 Ezek után „a mi iskolánk neve nem neológia, hanem szinkretizmus".46

A szinkretizmus nem Kazinczy találmánya, viszont rehabilitálta. Diderot ugyanis a „Nagy Enciklópédiá"-ban alaposan elmarasztalta. Szerinte a szinkretistákat nem érdekli, hogy melyik állítás igaz vagy hamis, hanem csak egyeztetni akarnak. Működésük eredménye: „hamis béke”. Ezzel szemben az eklektikusok a különböző átvett elemekből koherens elméletet alkotnak. Mert nem az a cél, hogy egy filozófiai rendszer az íráshoz igazodjék, hanem „azt kell tudni, hogy ki téved, és kinek van igaza". Mert: „milyen tekintélyt kell a filozófusnak elfogadnia? A természetét, az észét, a megfigyelését és a tapasztalatét. "47 Diderot állásfoglalása eklektikus. Kazinczy viszont megkülönböztetett jó és rossz szinkretizmust. Ez utóbbi képviselőjének tartotta „a szelídlelkű Fazekas Mihályt, a Ludas Matyi lelkes énekészét, ki mind az ortho- mind a neológuszok közé tartozott, jámbor és nem ravasz szinkretizmusával úgy bicegvén ide-oda, hogy magára az egyik és másik féltől nem neheztelést vona, hanem szeretetet, szánást itt, hogy az újítók által magát elszédítteté, szánást ott, hogy szennyeiből magát egészen kifejteni nem tudta. De a ködben a legjobb szem is megtéved. "4® Ami pedig a szinkretizmust illeti, az „az igen jó fejek dolga, kik elég erővel bírnak, s a dolgot teljesen ismerik, e nélkül csudás zavart szülöget".49

Az ortológusok követelése: „az egység egysége", ehelyett a „különbözés egysége" kívánatos, a nyelven belüli szintek léte a tájnyelvektől az irodalmi nyelvig. Az irodalmi nyelv éltetője a szabadság, az író szabadsága, ennek záloga a következő elv: „A nyelv miénk, és így az enyém is. Az egész társaság folyamjával az egész társaság parancsol: annak telkemen keresztül futó erével tehetem, amit én ítélek hasznosnak." Ha rosszat tesz, magának árt, ha jót, akkor „az egész társaság nyerhetne. A zavar így is, úgy is hamar elcsillapodik. "50 De ez az elv nemcsak az írói szabadságról szól, hanem egyén és társadalom viszonyáról. És Kazinczy szerénységéről is. Mercier, a harsány francia neológus a századfordulón így hetvenkedett: „Én csinálom a magam nyelvét, aki nem csinál magá44 Éder Zoltán: Túl a Duna-tájon. Bp., 1999. 251.

45 Kazinczy: Válogatott művei, II. 209.

46 KFL XVI. 529.

47 Diderot: Oeuvres Completes. VIII. Paris, 1976. 359-363.

48 MTAKK, Kazinczy Ferenc: [Pályám emlékezete.] Tört. 4-70. 58. Ez a változat eltér az eddig közölt változatoktól.

49 Kazinczy: Válogatott művei. I. 44.

50 Kazinczy: Válogatott művei. II. 205.

31