Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Gazda István: Így élt…
így élt... Vekerdi Lászlótól az egyetemen azt tanultam, hogy tudománytörténeten csak a reáltudományok (matematika, fizika, kémia, csillagászat, biológia stb.) történetét és az ahhoz kapcsolódó orvostudomány történetét értjük. A humán tudományok története tehát nem tartozik ide (készült ugyan kötet a néprajz tudománytörténetéről, de ez - címe ellenére - a néprajztudomány történetéről szól, így a néprajz történetének a kutatása nem tudomány történészi feladat). Ez megnyugtatott, meg az is, hogy a tudománytörténetnek vannak segédtudományai, ilyen például a technikatörténet meg az agrártörténet. írt is erről egykoron Vekerdi a Valóságban meg a Kulturális Kisenciklopédiában, ezeken az írásokon nevelkedtek az ELTE Bölcsészettudományi Karának azon hallgatói, akik tudománytörténetet tanultak tőle. Sokan voltak. Elsősorban a félév első előadásán, amikor rájöttek arra, hogy az ókori matematika megértése ugyanolyan húzós dolog, mint az ókori csillagászaté, s a Tanár Úr nem akarta terhelni szegény bölcsészeket effajta régi-régi ismeretekkel, így megnyugtatta őket, hogy aki nem tud eljönni a vizsgára, hanem csak beküldi az indexét, a négyes jegyet az is megkapja. így az egyes szemeszterek második előadásain már általában hatan-nyolcan voltunk, s aki kitartott mellette, azt ő is komolyan vette, attól követelt, kemény dolgozatokat íratott, szigorúan javította, sok mindent elolvastatott, s nem egyszerű vizsga elé nézett az illető. Én is így jártam - négy éven keresztül. Párttagkönyvön kívül mindent elolvastam akkoriban, ami a szakmába vágott. Engem a reáltudományok magyarországi története érdekelt, mert láttam, hogy arról keveset írtak, s azt is csak vázlatosan, így igyekeztem bibliográfiáról bibliográfiára haladva áttekinteni e szakma forrásait, aztán kézbe venni a forrásokat eredetiben, s értelmezni mindazt, amit Vekerdi tömören elmondott, hihetetlen összefüggésekre rámutatva. Egy-egy mondatának értelmezése akár két hetet is igénybe vett, mert át kellett nézni vagy hat könyvet, mire az ember megértette, hogy mi mihez kapcsolódik. Tessék mondani, akkor ő hányszor hat könyvet tanulmányozott át? Minden szakmából az első tíz könyv nehéz - állapította meg. Ezt mi is észrevettük, de nekünk a következő tíz is az maradt. A Vekerdi-féle publikációk mögött az a csoda húzódott meg, hogy ő maga mindent visszakeresett, mindent eredetiben olvasott el, aztán megnézte, hogy a nagyok hogyan nyilatkoznak minderről, s csak ezt követően vetette papírra gondolatait. A tudományok egyetemes története esetében ez a sorrend megoldható volt, a magyarországiaknál kevésbé, mert bár az eredeti műveket át lehetett nézni, de az azokról szóló tanulmányok néha annyira szegényesek és tévesek voltak, hogy nem segítettek az eligazodásban. Ilyenkor az óvatos kutató átlép ezeken, Vekerdi azonban - messzemenő korrektségre törekedve - mindig közölte kritikai megjegyzéseit, s ha kortárs szerzőről volt szó, akkor is. Ennek az lett 74
