Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Gazda István: Így élt…
a következménye, hogy őt is elkezdték bírálni a megbíráltak, szóval azok, akik nálánál jóval szerényebb forráskutatási és forráskritikai rutinnal rendelkeztek. Nem volt könnyű dolga, hiszen vagy behódol a kor nagynevű írástudóinak, vagy ugyanolyan szigorú szemmel olvassa és elemzi írásaikat, mint tette azt egy ötven vagy száz évvel korábbi kutató esetében. Első komoly bírálatát egy Alexa Károly nevű „kritikustól" kapta 1970 decemberében, amikor is Alexa a Népszabadságban őt politikai tévelygőnek nyilvánította. Vekerdi számára ez sok gondot jelentett, hiszen kedvelte és tisztelte Németh Lászlót, s segítette őt szak- irodalmi forrásokkal, amikor a két Bolyairól vagy Galileiről írt, hiszen Vekerdi tudta, hogy mely műveket érdemes elolvasni a Bolyaiakról, melyek mondanak újat és igazat, s melyek azok, amelyeket nagynevű szakemberek írtak, időtöltés gyanánt. Róluk tehát mindent tudott, de a kultúrpolitika élethalálurairól keveset. Hogy Galilei kiről mit gondolt, az megfejthető volt, de hogy Németh Lászlóról azon a héten hogyan vélekedtek odafenn, no az már aligha volt megfejthető. És aki ezt nem tudta, vessen magára - mondták Vekerdi kritikusai. Laci bátyánk tűrve támogatott tudós volt akkoriban az MTA Matematikai Kutatóintézetében, ahol matematikatörténészként és könyvtárosként dolgozott, s még nemzetközi kongresszusokon is részt vehetett. Az Intézetben Rényi Alfréd hozott létre egy kis történeti részleget, amelynek másik neves szakembere az ókori matematika és antik csillagászat történetével foglalkozó Szabó Árpád volt, de magát az igazgatót (Alexander Bemát leszármazottját, Rényit) is érdekelte a matematika históriája. Elsősorban azért, mert dialógusokat álmodott meg a valószínűségszámításról, s ehhez sok forrást kellett átnéznie, nyilván Vekerdi is segítségére volt ebben, aki emellett vállalta azt is, hogy Rényi hatalmas valószínűségszámítási monográfiáját angolra fordítja. Vekerdi többektől is tanult matematikát az azt megelőző években, nyilván fizikatanár édesapjától, aztán egyetemistaként Sopronban, a Selmecbányáról odatelepített erdészeti egyetemen, majd Debrecenben Szele Tibortól, akit a téli időszakban afféle síoktatóként is követett a szabadnapokon, hogy beszélgessenek Karácsony Sándor csodálatos előadásairól, no meg a relativitáselmélethez szükséges matematikai alapokról. (Szele 37 éves korában hunyt el tüdőgyulladásban, haláláért Vekerdi felelősnek érezte magát: Kalmár László akarta meghívni Szele Tibort Szegedre, de már betegen utazott oda, az úton tüdőgyulladást kapott, ez okozta a halálát.) Vekerdi egyébként 1951-ben szerzett orvosi diplomát Debrecenben (néhány szemesztert Pesten végzett), s 1955-ben lett belgyógyász szakorvos. Aztán úgy gondolta, hogy rákkutató lesz a fővárosban Kellner Béla mellett, majd elkerült a matematikusokhoz, hogy végre legyen valaki, aki megírja az első könyvet Németh Lászlóról. Úgy tűnik, hogy logikus, egyszerű, követhető életút. 1970-ben elhunyt Rényi, nem volt, aki megvédje a Németh Lászlóról publikáló Vekerdit, kegyvesztett lett. Ekkor - egy véletlennek köszönhetően - az Akadémiai Könyvtár szerzeményezési osztályának szakembere, Kenéz Ernő meghívta őt az Akadémia palotájában lévő könyvtárba, hogy legyen segítségére a külhonból beszerzendő művek kiválasztásában. Talán 15 tudományt kellett ehhez magas szinten ismerni, hiszen aki nem járatos a nyelvtudományban, nem tud nyelvé75
