Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)
ramja egyben azt jelenti, hogy kora klasszikusainak segítségével folytatta harcait, amelyeket nem lehetett könnyen abbahagyni. Alapvetően elvekről volt szó. Támadta a purizmust és a mennyiség túltengését a minőséggel szemben. Mivel ideologikusán gondolkodott és nagy volt a tét, túlzott és sarkított. Úgy állította be az idegen szavak ellenében csak magyarokat használni akaró puristákat, mint akik Ázsiába vezetnek vissza, ahelyett, hogy a nyugati művészetek: építészet, festészet, zene kincseire figyelnének, és ezért „azoknak a Dón felé szerencsés utat s gazdag zsákmánnyal megérkezést" kívánt.14 Ugyanakkor ő maga purista is volt. Ennek köszönhetjük magyar szavait. És purizmusára példa a csány (= erény, rény) is. Ezt alighanem bevették volna a Mondolat szótárába, ha megneszelik. Azt a fordulatot is - ha korábban jelent volna meg -, hogy Kisfaludy Sándor nyelve olykor „nem grammatisch correct".15 És Kisfaludy okkal vette zokon, hogy egykori mestere epigrammájában az ő munkásságának csupán egyhetedét tartotta tökéletesnek, a többit tűzrevalónak minősítette. Holott Kazinczy talán még többre becsülte Kisfaludyt, mint a nyilvánosság előtt megvallotta. Magának így jellemezte: „ poéta eroticus nobilissimus”,16 17 és az idézett németes - ma komikusnak tűnő - fordulattal a nyugati ízlés-mérce érvényesítését próbálta kifejezésre juttatni. Nem kétséges, Kazinczy sokat akart tenni a nyilvánosságért. Nemcsak mozgékony szelleme ösztönözte, vitázókedve „burkoltan minden kérdés nyilvános megvitatásának igényét is magába foglalta" 17 És ez nemcsak konzervativizmusra hajló magatartásformákat sértett. Az ellenszenvbe váltó személyes indulatok már-már önpusztító ideológiai háborúval kezdtek fenyegetni. Kemény mementó volt Kazinczy számára Teleki László 1816-os levele, amelyben korábbi könyveinek téziseit foglalta össze. Teleki kemény alkotmányjogi párhuzamokkal élt: „Valamint a magyar konstitúciónak a nemzet, úgy nyelvünknek a m[agyar], publikum egyedül való ura". De vannak alaptörvények, melyeken még a diéta sem változtathat, és „a különös hazai törvények soha a természeti törvények ellenére nem parancsolhatnak". A szépírók nem lehetnek „urai a nyelvnek", ők csak pallérozol a nyelvnek, „próbái[k]nak” a grammatikusok a „rendben szedői", és az egésznek a „publikum pedig egyedül megítélője, elfogadója". A köznép nem ítélhet a nyelv „ékességéről", de a szépírónak úgy kell írnia, hogy ez is megértse. „Csupán a pallérozottabb része a nemzetnek még magára nem csinálja a publikumot," bár a köznép „képét viseli". „A publikum [...] az az egész értelmesebb közönség, mely akármely kis mértékben is okoskodni tud". Mindenkinek joga van a nyelvet pallérozni, ezért nálunk „nincs szócsináló, szórontó," az egyéni újításokról a többség dönt. „A stílus tisztaságának, meghatározottságának, a nyelv géniuszának mindenütt meg kell maradni". „Ha [...] az anyai nyelv megtartása a nemzeti karakternek is állandóságot ád, úgy valóban, aki a nyelvet egészlen által akarja változtatni, a nemzet gondolkozása s cselekedete módja változását is elésegíti." A jelen nyelvvitáiban „se a puristák, se az új szócsinálók nem győznek, hanem győzni fog a magyar publikumnak az a részre nem hajló többsége, amely közönségesen a nyelv gyarapodását megítéli, és amelynek, hogy az úr egyik vezére legyen, minden jussal megérdemli". Tehát „dolgozzunk egyesült erővel".18 Ez a levél - mint Csetri Lajos írja - „messze meghaladja a nyelvújítási harcok szemben álló táborainak eddigi megnyilatkozásait". A nemzeti jellem és nyelv összefüggéséről 14 Kazinczy Ferenc: Dayka élete. Kazinczy: Válogatott művei, II. 171. 15 Kazinczy Ferenc: Himfy szerelmei. Erdélyi Muzéum, 1814. 1. sz. 84. 16 Francisci Kazinczii Bibliotheca Antiquaria. Széphalmii, 1808. 74. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, továbbiakban: OSZKK, Oct. Lat. 2. 17 Margócsy István: Kazinczy és Kisfaludy Sándor. Irodalomtörténet, 1981. 3. sz. 760. 18 KFL XIII. 416-426. 26
