Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Olasz Sándor: Európa elrablása (Mítoszok és mítoszrombolások)
Utazások, utazási műfajok. Fiktív és non-fiction műfajok végtelen sorában kínálja a század irodalma azokat a változatokat, melyek autobiografikus jellege, bizonyos tényszerűsége vitathatatlan, éles határvonal mégsem képzelhető el. Hiszen az útleírás is írói alakítás, melyben az empirikus író élményeiről olvashatunk ugyan, a fikcionálás különféle módozatai azonban szüntelenül fölfedezhetők. Mi az utazás célja, értelme? „ Utazni annyi, mint játszani, minden szerepet egyszerre” - mondja Kosztolányi; a lehetőségek végtelen gazdagságát akarja kihasználni, a megszokott környezet híján „afféle átutazó játékéletet'' él, melyben képzeletbeli utazások és látogatások is eljátszhatok. Minthogy a képzelet mindig nagyobb mester, mint a valóság, az élmények gyűjtögetése nem lehet cél, az „egységesedő" világban otthon néha több újdonságot lehet hallani. „Az útról hazahozhatsz egy és más élményt, föltéve, hogy azok akkor is veled és henned voltak, mikor otthon vonatra szálltál." Bálint Péter Szentkuthy utazás-„leírásaiban" vette észre, hogy olyan utazóról van szó, akit az „eredeti" helyett jobban izgat az „egyéni".14 Nem elsősorban tájra, városokra figyel, noha Kosztolányi ebben is kimeríthetetlenül gazdag. De sok esetben a látotthoz ő is hozzárendeli az olvasottat, a tudottat. Az élménybeszámolót ígérő San Remó-i napló írója minimálisra redukálja az utazási napló elemeit. „Most azonban nem országot akarok látni. Az utazás csak kulissza egy szellemi utazás mögé..." A társas út néhány mozzanata fölvillan ugyan, a szöveg jelentős része viszont esszé. Az élményrögzítés iránti kétely Illyés munkájában is megfogalmazódik: „Voltaképpen nem szeretek utazni. Főleg íróként nem szeretek. Tudom, hogy az élmények pontosan olyanok, mint a madarak: minél határozottabban - minél egyenesebben - közeledem feléjük, annál bizonyosabban elröppennek..." Márai „útközben írt jegyzeteiben" - jóllehet végig Márai Sándor benyomásairól olvashatunk - érzékelnünk kell egy másik, fiktív beszélőt, aki utólag a fontos és lényegtelen történéseket (az emelkedett pátosztól az iróniáig, gúnyig) különféle hangnemben közli, kommentálja.15 A föltűnő képeket, jelképeket aztán rövidebben vagy miniesszébe illően értelmezi. A mozaikosság, fragmentumjelleg általában jellemző az ide sorolható műfaji változatokra, de Márai - a terjedelemtől függetlenül - egységesebb gondolatmenetet ad, mint Kosztolányi szertelen, metaforikus prózája. Utóbbiban a képnek, életképnek van kitüntetett szerepe. Itália. Képek az útról írja egy 1924-es írás fölé. A pálmafa levelétől a firenzei koldusasszonyig, a minden érzéket megmozgató nápolyi utcáig minden apróság „az élet kapuit döngeti", s az utazó befogad, fölhabzsol. A Londoni levelek (1927) egyik része ezt a címet kapta: Szövegek képek alá. Stockholmi képek, Úti képek, a vonatablakból felvillanó ezer és egy kép olyan műfaji kavalkádot ad, melyre maradéktalanul érvényes az Esti Kornél poétikai alkuja. A közösen írt mű egyszerre legyen útirajz, életrajz és regény. Igen, „regényes életrajz", bár a regényszerűség hagyományos kritériumainak nehezen felel meg. Ámde a cselekmény fordulatait itt az utazás eseményei adják. (Lásd a század másik nagy utazóját, Karinthyt, akinek kellően máig nem méltányolt regényében - Utazás a koponyám körül - a betegség különféle szakaszai jelölik ki az egyes szegmentumokat.) Márai az Európa elrablásában is rejtőzködőbb. Igaz, átereszti magán a szenzuális élményeket, írása azonban fogalmibb és erősen értelmező. Ám ebben az intellektuálisan telített prózában is ott bujkál a leírhatóság iránti kétely, mely aláaknázza a tökéletes reprodukció szándékát. Az említett töredékességnek, mely minden tárgyalt műre vonatkozik, alighanem ebben rejlik a magyarázata. Mi történt azután? Mi várható? Hálás és könnyű feladat volna összegezni, amely ezekből a helyzetjelentésekből, jóslatokból a mögöttünk lévő században megvalósult. Poszler 14 Bálint Péter: Utazás-„leírások” Szentkuthy naplójában. Tiszatáj, 2010. 1. sz. 15 Erről Fried István: Napló, útleírás, önéletrajz. Kézirat. 25
