Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - Olasz Sándor: Európa elrablása (Mítoszok és mítoszrombolások)

századelőn és az 1920-as években indulók különbözőségeiről. „Ezek a fiatalemberek nem csalódottak. Csalódni csak az tud, aki valaha hitt. (...) Mi a korunk sivár eseménytelenségében fólnagyítottuk a kis eseményeket, hogy meg ne semmisüljenek. Ok, szegények, a nagy eseményeket voltak kénytelenek lekicsinyíteni, ugyanebből a célból. Mi folyton cigarettáztunk, rontottuk magunkat, szép és rút szerelmek lázában éltünk. Ok nem dohányoznak, tornáznak, korán megnősülnek. Mi naponta ötször-hatszor meg akartunk halni. Ők inkább élni szeretnének, ha lehetne." De az is tanulságos, ami a számozott Esti Kornél nyitó fejezetében olvasható. Esti mondja a fikcióbeli írónak: „De a mi stílusunk homlokegyenest ellenkezik. Te újabban a nyugalmat, az egyszerűséget kedveled. Klasszikusok a példaképeid. Kevés dísz, kevés szó. Az én stílusom ellenben még mindig nyugtalan, kócos, zsúfolt, cifra, regényes. Javíthatatlan romantikus maradtam. Sok jelző, sok hasonlat. "6

Ezt a lelkendező, a világ ezernyi csodája előtt nyitott, „javíthatatlan romantikust" látjuk, ha Kosztolányi úti jegyzeteit olvassuk.7 A Forum és a Colosseum egy darabkáját akarja hazahozni, az idegen életekben kíván „elterülni". Játékos, személyiségsokszorozó hajlamát utazás közben is kiéli, s az Európa című vers tanúsága szerint „míg mások az éjbe kongatva temetnek, / harsány dithyrambbal én terád víg / jó reggelt köszöntök". A bomlást azonban ő is érzékeli („Berlinben a legszörnyűbb történelem folyik..." - Berlini utca, 1934). Hollandiából hazafelé tartva az jut eszébe, hogy ez a széthúzó kor egy dologban még össze tud tartani, a műveletlenségben. Nincsenek olyan „egyetemes hatású" zeneszerzők, mint Beethoven, vagy olyan írói lángelmék, mint Tolsztoj. „A mai ember a fülbosszantó dalok és lélekmentő szólamok embere, aki semmiféle műveltségben sem gyökerezik, semmiben sem hisz, semmit sem akar, ami viszont nem életcél. Van néhány jelszava, melyet készen vásárolt. Szakadatlanul ezt ismételgeti, mert a többiek is ezt ismételgetik. (...) A gyári áruknál számomra utálatosabbak a gyári lelkek, a gyári agyvelők." Itt vagyunk Kosztolányi egyik alapgondolatánál: a teremtés nagyüzeméből (1. Aranysárkány) csak „unalmas gyári áruk" kerülnek ki.

Az írások egy részét belengi valami szomorúság is. Az Európa-óda hangjaiba - nem csak az úti jegyzetekben - elégia, nosztalgia vegyül, megmozdul az európai kultúra válságáról szóló viták szövevénye. Az Alakok rajzaiban, álinterjúiban például megkérdezi az ékszerésztől, melyik a drágakövekben leggazdagabb földrész, s kiderül, Európa a legszegényebb. „A mi szomorú világrészünk nem tud álmodni ilyen forrót és tündökletest. ” A tűzoltónak szánt kérdés: hogyan ég el egy könyvtár? A könyvek nem szikráznak, büdösek. „Vajmi kevés könyvben van igazi szikra."8

Kortársak. Az 1930-as években föltűnően sokasodnak a rossz közérzet, az Európa- mítosztól való búcsúzás dokumentumai. Cs. Szabó László Doveri átkelése (1937) és Márai Napnyugati őrjárata (1936) mellett Szerb Antalnak a Nyugatban 1937-ben közölt A harmadik torony című írása emelkedik ki ebből a sorból. Utolsó szemlátomás az eltömegesedéstől való rettegésben, az individuum védelmében. Mi okozza a malaise-t, a rossz érzést? Ravennában például az jut a szerző eszébe, hogy itt küzdött Bizánc és a germánság Európáért, s most spanyol földön ütközik két erő, „két világ, a kollektivizmus két formája". Aztán San Marino tetején a harmadik toronyban érti meg nyugtalansága okát: itáliai útja során magányát féltette az emberek „csordái boldogságától" és „az európai jövőtől". A torony, ahová már senki nem mászik föl, az övé és nem Mussolinié. Könyvek és ifjúság elégiája, író, ne írj - itt gyűrűzik tovább mindaz, ami majd a háború után Márainál olyan elemi erővel

6 Kosztolányi Dezső: Esti Kornél. Bp. 1981. 22., 346-47.

7 Kosztolányi Dezső: Európai képeskönyv. Bp. 1979. Kosztolányi életében kötetben csak az írások töredéke jelent meg: Tinta, 1916, Hátrahagyott művek. Elsüllyedt Európa, 1943.

8 Idézi Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi. Bp. 1979. 329., 333.

23