Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 3. szám - Turi Tímea: Szemérmes maszkok (A Drága Liv, a Követés és Az Argoliszi-öböl nyomában)

hetőségének, kapcsolódásának alapjaként megérthetetlen, a személyes történet talán felderíthetőbb. Ebben a felderítésben pedig a Követés elbeszélőjének kézirata úgy tudja segíteni Györgyit, hogy az írás által mint egy másik tekintet által tekinthessen önmagára. A történetek tehát épphogy a helyettesítések mint perspektívaváltások által remélhetik felderíthetőségüket.

Mint azt Olasz Sándor monográfiájában megjegyzi, Liv is tükörszerűsége miatt válhat kitüntetett jelentőségű figurává, a Drága Liv múltjától a leginkább elzárt és a múltja után talán ezért is a leginkább érdeklődő szereplője épp e saját múlttól való megfosztottság miatt mások múltjában is otthonosan kíván mozogni. „Mintha nem lenne otthona, érzése, élménye, csak mások otthonával, élményével, érzésével együtt." Liv azonban saját múltkeresése közben nem csak saját magát köti mások múltjaihoz, mások múltját is összeköti (Zoltánkáét és Gáborét), a múltak egymásra utaltságának felderítése pedig itt is írásokon (Gábor levelein) keresztül történik meg. Noha Liv kitüntetett helyzete valóban vitathatatlan, a regényben mégis sokan mások is - egy fejezetcímet kölcsönvéve - „egymás tükreivé" válnak, bár talán inkább mindig egy másik tükrévé, a helyettesítések láncolata ugyanis nélkülözi a szimmetriát, sőt, a tükrözések és a tükrözések általi önfelismerések sikerességét is. „Mintha Liv azt értette volna meg, hogy van neki is története, de ez nem az azonosulás, hanem az azonosulás kudarcának a története." Liv tehát maga is pontos jel. Beszédes az is, amikor azok alapján az információk alapján, amiket mégis sikerül megtudnia az anyjától, térképet készít a számára ismeretlen városról: ekkor anyja csak ennyit mond: „drágám, nagyon pontos". Mintha nem is arról lenne szó, hogy az ábrázolás pontossága nem igényelné a részvételt, bizonyos szempontból a részvétel épphogy megnehezíti a pontos ábrázolást. A Követésben például Lutz nevelt lánya úgy gondolja, ő pontosabban ismerte nevelőapját, mint ahogy az a naplóiból megismerhető, az elbeszélő szerint azonban ez mégsincs így - ezt a gondolatot követve a résztevő, tanúságtevő emlékezetnek itt is perspektívaváltásra van talán szüksége az ábrázolás pontosságához, hitelességéhez. Ezt a perspektívaváltást valósítja meg a regények épphogy elmozdulásokban megmutatkozó fiktív természete.

Pauló is Livhez hasonló annyiban, amennyiben „olyan történetek foglalkoztatják, amelyekben nem vett részt, úgy érzi azonban, hogy az ő történetei is", amennyiben „úgy raktározta el magában mások emlékeit, mintha az ő emlékei volnának". Pauló saját múlttól való elzártsága és a más múltja iránt is való fogékonyság lesz filmjeinek is az egyik eredője. Első kisfilmje a fikció hitelességével beszél a múlt „eltörlésének hangyaszorgalmáról": Pauló filmjének reménye, hogy a múlt épp a helyettesítő beszédek által közösen felderíthető. A családtörténet által eltakart, majd megtalált, valaha SS-tiszt nagybácsi azonban nem tartja megoszthatónak, megbeszélhetőnek, közösen felderíthetőnek a múltat: „te ezt soha nem fogod megérteni", mondja Paulónak. Az Argoliszi-öböl azt sejteti, hogy a két vakság együtt jár, aki nem hisz az emlékek helyettesíthetőségében megnyilvánuló felderíthető- ségében, voltaképpen a saját múltjára is vak marad. A történelmi tudat felelőssége elválaszthatatlan attól a meggyőződéstől, hogy az emlékeknek van köze egymáshoz, hogy a különböző történetek szétszálazhatatlanok.

„ Talán mindaz, ami velem történik, másokhoz is hozzátartozik", olvashatjuk a Követésben, amely a Pészachi Hagadát is idézi: ,,[a]ki pedig kérdezni sem tud, ahelyett te beszélj!"

(Közbevetés: szembenézni a tévedéssel) Az írás ezen pontján megtorpanok. Lehet, hogy nem választottam eléggé pontos szót, amikor a helyettesítést választottam? A helyettesítés talán azt sejteti, hogy valami valami másnak a helyére lép, és e lépésben a másikat eltakarja. A maszkok, a takarások persze nem idegenek Sándor Iván regényeitől, ám mindig az válik fontossá, ami a takaráson átüt, ami a takarás által megmutatkozik.

10