Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Turi Tímea: Szemérmes maszkok (A Drága Liv, a Követés és Az Argoliszi-öböl nyomában)
Nem lenne hát talán pontosabb, autentikusabb szó az áthagyományozódás? ,,[M]ost kell átvennem a már reagálásra sem képes tekintete súlyát. / Ez az áthagyományozódás minden bizonnyal hozzátartozik a nyomozati munka önkéntelen előkészületeihez", olvashatjuk a Követésben az anya halálát (amely jelenetre Az Argoliszi-öböl apahalála rétegződik majd rá). Miért hagyom meg mégis a saját tévedésemet? Mert talán mégsem tartom akkora tévedésnek? Vagy talán mert abban reménykedem, hogy bár sem a helyettesítés, sem az áthagyományozódás nem eléggé pontos szó, de a közöttük történő elmozdulásban (helyettesítésben, áthagyományozódásban) mégiscsak megmutatkozik valami hiteles? Hogy két szó egymásra rétegzése beszédesebb lesz egy-egy szó mindenkori pontatlanságánál? (A múlt áthagyományozódása) Sándor Iván regényeiben tehát a helyettesítés mozzanata nem jár együtt a helyettesített eltűnésével, a jel és a másik jel, amelyre utal, áthagyományozódása által egymásra rétegződik. A Drága Livben Gábor például így szembesül a saját régi írásával: ,,[m]intha rá akartam volna írni ugyanazt, de úgy, ahogy harminc év után írtam volna meg. Ráírni magamat a régi magamra." A helyettesítések, áthagyományozódások egymásra rétegzésének mint prózapoétikai eljárásnak az egyik legtalálóbb képe ugyancsak a Drága Liv ben olvasható, a francia fotós technikájának ismertetésekor: „három órán át tízpercenként exponálta ugyanazt, nézze, húsz-harminc felvétel rétegződik egymásra, így lehet olyan hatást elérni, mintha magát az időmúlást rögzítette volna". Érdekes megfigyelni, ahogy az idézetben az elbeszélő és a fotós perspektívája is egymásra rétegződik: Sándor Iván regényírói technikája is talán a különböző idő- és stílusrétegek egymásra rétegzésében, a rétegek közötti elmozdulások érzékeltetésében tud a legmesteribb lenni. (Mindehhez szívesen bemásolnám Az Argoliszi-öböl 205. oldalán kezdődő óriásmondatot, ahhoz nem is kellene semmit se hozzáfűzni.) A fotós montírozói technikája azonban az idő és a tér kapcsolata szempontjából is beszédes: a montírozás lehetővé teszi, hogy az idő térbeli nyomot hagyjon, ahogy a regények követendő nyomait is mindig az idő hagyja a térben. Ahogy Olasz Sándor monográfiájában megjegyzi, e regényekben a tér mintha fontosabbá válna az idővel szemben - a tér elsőbbsége azonban talán csak úgy látszólagos, mint a pontos jelek észlelhetőségben rejlő elsőbbsége azokkal a jelekkel szemben, amelyekre utalnak. „Az Idő összehúzódik, tágul, térfogata van, torlaszokat emel, csatornákat épít", olvashatjuk a Követés ben. „Aki a jelent látja, az mindent lát, azt is, ami valaha volt és lesz", tanítja Pitheusz Oidipuszt Az Argoliszi-öböl betétregényében. Mintha e tanítás előfeltétele is az lenne, hogy az idő nyomhagyásával a téren, hogy e nyomok felfejtésével - amely mozzanat mintha el is mosná a különbséget saját és közös emlékezet között - váljon felfejthetővé a múlt a mindenkori jelenből. A különböző jelenségek egymásra rétegzésének szép példája a Követésben az elbeszélő által őrzött kagyló is: a kagyló őrzi a hangokat, ám épp az őrzés funkciója miatt elkülöníthetetlenek a különböző, egymásra rétegzett nyomok. A tér egyszerre teszi hozzáférhetővé az idő nyomait, ám mivel mindent egyszerre őriz, meg is nehezíti ezt a hozzáférést. Szintén a Követésből való így a különböző időbeli rétegek térben való megjelenésének az a mozzanata, amikor az elbeszélő újabb és újabb feljegyzéseinek immár egész új szobákat, új tereket kell kiüríteni: a nyomkeresés mindig újabb és újabb nyomokat termel, a nyomkeresés helyett e nyomok egymáshoz való viszonya válik fontossá. „Összemosódnak az emlékeim a rögzített látvánnyal." A dokumentumok egymásra rétegzése így a Sándor Iván számára oly fontos Baudrillard szimulákrum-elmélete által idézett Borges-példázattal is analóggá válik: a legpontosabb térképnek azonos kiterjedésűnek kellene lennie magával a térrel, ám egy ilyen térkép az „eredeti" tér létét fenyegetné. Ahogy a svájci filmforgatáson is „mintha mindent, ami megtörtént, éppen a felidézésre irá11
