Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Sándor Iván: A történet kezdete (Egy új regény első mondatainak anatómiája)
látja, hanem cikázva a szeme előtt a gimnáziumi tankönyvek képein a hajdani rohamokat. Combszorítással irányítja lovát. Apja, a tápéi uradalom főlovásza kisgyermek- korában tanította meg rá. A dombtetőt hasonlónak látja a hajdani osztályterem falára akasztott térkép zöldjével, pálcával mutatta tanára a Marne folyásának kanyarulatait, távolabb a Maase, délre a Szajna. Joffre tábornok kiadja a parancsot az általános támadásra. Kétszáz zászlóalj, hétszáz ágyú. A jobbszámyon Kluck tábornok, a balszárnyon Bülow tábornok utasítására hátrálnak a német csapatok... Az első világháború kilencmillió halottja közül az egyiknek az útját élettől-ha- lálig követve tanulságot nyerhetünk arról, milyen változatai voltak annak, hogy - amiként Vladimir mondja - már „akkoriban". Ha Párizsban járok, mindig végigsétálok a Boulevard St. Michelen a Szajna felé. A Luxembourg parknál jobbra pillantok a rue de la Sorbonne irányába. Magam elé képzelem azt a kis boltot, amelyiknek a kirakatában hajdan ott volt az 1900-ban indult Cahiers, Charles Péguy lapja. Nemrégiben a Mexikói úti földalatti végállomásánál egy utcai könyvárusnál bukkantam rá Emst Robert Curtius Az új Franciaország irodalmi úttörői című könyvére, amelyben a többi között idézi Péguy szavait: „A krónikás vagyok, és csak a krónikás akarok lenni. A létezés tanúja..." A Cahiers szerkesztőségi szobájába kis folyosón át lehetett belépni. Itt fogadta Péguy a lap szerzőit. Az egykori visszaemlékezők szerint inkább figyelt, de ha megszólalt, ilyesmiket mondott: arról van szó, hogy tudjuk, mik vagyunk és mit kell tennünk, arról van szó, hogy folytassuk nyugodtan az időben a magunk részét, abban a szellemi birodalomban, amit őriznünk kell, mint a történelem tanúja. Péguy 1914 szeptemberében elesett a Marne-csatában. Ott, ahol kilencvenöt évvel később egy regényben rohamra indul a huszárcsapat. A roham leírójának egyik nagybátyja - neve a kiskunhalasi hősi halottak emlékoszlopán - a „dolgok kezdetének" egy másik frontján esett el. De családom emlékezettanában - igazolva az idézett magyar és francia történészeket - annak a magyar honvédnak, aki egy volt a kilencmillióból, az emlékét eltakarja annak a munkaszolgálatos unokabátyámnak - egynek a későbbi ötvenmillióból - a halála, akit 1944 decemberében Abda környékén lőttek tarkón. Talán egy orosz vagy olasz katona golyója végzett a magyar honvéddel. Bizonyosan egy magyar katonáé a másikkal, a magyar munkaszolgálatossal. Az apokalipszisnyitányt negyedszázaddal követően utazik Radnóti Miklós Párizsba. 1939. július. Két hónappal vagyunk az 1939. IV. te. elfogadása után, amely törvénybe iktatta, hogy néhány száz parlamenti képviselő kézfelemelésével, a lakosság hol csendes, hol hangos egyetértésével, kevesek nyílt ellenkezésével az ország visszafordíthatatlanul haladt azon az úton, amelyen megszűntek az álta6
