Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Patak Márta: Egy kuplét, nagyságos asszonyom?
A fiatalasszony tudta, nem sokáig tart a lendülete, mert az első kukánál meg fog állni. Csak azt nem tudta, mit csinál ilyenkor, mert mintha szégyellné, hogy ismeri, mi több, a szomszédja ez az öregember, aki naponta kétszer átvizsgálja a part menti kukákat. Vagy talán nem akarta leleplezni, nehogy szégyenkezni kelljen az öregnek előtte. Nézett egy darabig utána, azt rögtön elindult, mihelyt látta, hogy lekanyarodik a kerékpárútról a kukához, átvizsgálja a tartalmát, és amit használhatónak gondol, kiveszi belőle. Nem tudta, nem tudhatta, mit keres. Kenyérbelet a vadkacsáknak, eldobott virslivéget az utcabeli kutyáknak. Üres borosüveget, ami majd befőzéskor jó lesz paradicsomos üvegnek, pillepalackot, ami otthon bármire használható. Mindig úgy nyúlt a kukába, mint aki fél, ezer darázs rebben föl a fekete nejlonzsák mélyéről, és nekimennek nyomban, mihelyt megforgatja a tartalmát, az üres sörösdobozokat, a fejtetőre állt fehér kartontálcát, melyen látszik a pizza maradéka, a kólás és ice teás flakonokat. Szívdobogva várta, mi történik, a fejét is kissé félrefordította, mint mikor az ember rusnya folyadékba nyúl, mert beleesett a kése, gyűrűje, bármi, amit szeretne kihalászni belőle, akkor is, ha undorítóbb, mint a moslékos vödör. De csak egy pillanatig tartott az érzés, mert attól fogva, hogy kitapintotta a zsák alját, már nem volt más teendője, mint egy kézmozdulattal feljönni középen, és a legértékesebb darab ilyenkor mindig ott maradt a kezében. Rögtön utána elkapta az a különös hév, amit talán az entomológus érezhet, mikor fölfedez egy újabb fürkészfélét vagy egy eddig ismeretlen lepkefajt. Arra gondolt, hogy örül majd otthon az asszony, ha ezt hazaviszi neki! Az asszony, aki már hatodik éve halott volt.- Ne! Várjunk még holnapig. Talán csak nem vettük észre, amikor kijött az újságért. Ha holnap reggel se jön elő, akkor majd én átmegyek. A fiatalasszony nem válaszolt, elindult vissza az ablakhoz, hosszan nézte, mintha bűvölné az akáckerítés feketére kopott kiskapuját, abban bízva, hátha akkor mégis felbukkan az öregember ritkás hajú, fehér üstöké. Kiveszi az újságot a postaládából, kinyitja, ahol az újságos összehajtotta, hogy be tudja dobni a ládájukba, mielőtt kilépne a kiskapun, elsimítja a gyűrődést, aztán elindul az újsággal a szomszéd ház felé, s ahogy immár hat éve teszi, óvatosan összehajtja, s vigyázva, hogy a széle meg ne sérüljön, belecsúsztatja a postaládájukba. 8
