Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 2. szám - Szeredás András: Egy kecskeméti hungarikum (Dizseri Eszter: A kecskeméti rajzfilmstúdió)
Szeredás András Egy kecskeméti hungarikum Dizseri Eszter: A kecskeméti rajzfilmstúdió A könyv szerzője a Pannónia Filmstúdió propagandistája, sajtófelelőse volt abban az időben, amikor a „világ legjobb rajzfilmes gárdája" (Nemeskürty) a „kiválóság szigetét" (Hankiss Elemér) hozta létre ott, műfaji sokszínűségével, művészi igényességével és vállalkozó kedvével, a képzőművészet és az irodalom ápolásával. A magyar rajzfilmművészet megteremtőjétől, Macskássy Gyulától kezdve hosszan sorolhatnánk, hány mester adott példát és ösztönzést a világhírű stúdióban későbbi animációs nemzedékeknek is. Dargay Attilán, Gémes Józsefen, Jankovics Marcellen, Kovásznai Györgyön, Nepp Józsefen át Richly Zsoltig, Reisenbüchler Sándorig, Szabó Sipos Tamásig, Imre Istvánig, Foky Ottóig, a később Oscar-díjas Rofusz Ferencig. Karakteres, színes egyéniség mindegyik. A Pannónia azóta felbomlott. A mesterek és tanítványok 1989 után szétszéledtek, így-úgy csoportosultak, önálló utakra tértek. A stúdiónak idővel nemcsak szellemi, hanem anyagi bázisa is (épület, felszerelés és dokumentáció) gazdátlanná vált, sorsa elbizonytalanodott. Ezért aztán különös megbecsülés illeti Dizseri Esztert, aki (a Balassi Kiadóval összefogva) ezúttal már harmadik könyvében gyűjti össze a kallódó anyagokat, faggatja ki a műfaj képviselőit emlékeikről, tapasztalataikról. Dizseri rejtőzködő szerző. O maga nem ítélkezik, nem rangsorol. Nem bonyolódik esztétikai elemzésekbe. Nem akarja megírni a magyarországi animációs film történetét sem. Beszéljenek helyette a művek létrehozói, alkotók és kritikusok, menedzserek és producerek, akiket udvariasan és tisztelettel, de odaadó kíváncsisággal kérdezget. O csak szem- és fültanú kíván lenni, egy olyan ügyben, amely több évtizede szívügye lett. És ha belegondolunk abba, hogy pusztán egy adattár, egy filmográfia összeállítása mennyi szorgalmas aprómunkával, kutatással, ellenőrzéssel jár e pár perces műfaj esetében, talán megértünk valamit ebből a szerzői viselkedésből. Mindezt azért is kell előrebocsátani, mert Dizseri könyvét a fentiekből következően nem a szokványos módon olvassa az ember. Interjúkból, nyilatkozatokból, kritikákból, képekből áll össze. Mozaikokból, puzzle elemekből. Az olvasó úgy érzi, nem fogják kézen, nem kalauzolják előre kitaposott ösvényeken, hanem rábízzák, hogyan rakja össze a tudni- és látnivalókat. Aki azonban veszi a fáradságot, és nemcsak szemelget, ide-oda lapozgat, hanem végigköveti a könyv laza szerkezetét, hamarosan két szembeszökő témát lát körvonalazódni. Az egyik egy társadalmi-gazdaságtörténeti modell, a másik egy karriertörténet. A kettő szorosan összetartozik. A kezdet kezdetén, 1971-ben a Pannónia vidéki telephelyeként indul útjára a kecskeméti rajzfilmstúdió. Akkor még Műteremnek nevezik. Az ötlet (mint annyi más) Matolcsy György fejében születik meg, aki már a 60-as években mozgékony, kockázatokat is vállaló menedzserként vezeti az anyaintézményt. Ezt a tervét indokolja a növekvő feladatok ökonomikus megoldása, segíti a „korszellem", amely sorra létrehívja a nagyvállalatok melléküzemeit. Kecskeméten a kedvező hátszelet biztosítja a város kulturális központtá fejlesztéséért erősen lobbizó, ambiciózus megyei első titkár, dr. Romány Pál, a művész- és művészetbarát megyei elnök, Gajdócsi István, s nem utolsósorban a Matolcsy család személyes kapcsolata, Sándor Béla, aki akkortájt a megye építési osztályvezetőjeként győzködi az illetékeseket az elgondolás hasznosságáról. Az idők során múzeumok, a Kodály Intézet, a színházi megújulás jelzi majd, hogy ezek a tervek, törekvések nem maradtak álmok, hanem Kecskemét kulturális mozgásterét ma is meghatározó tényékké és objektumokká lettek. 1971. július 8-án mindenesetre még úgy áll Mikulás Ferenc, a fiatal műteremvezető Kecskemét főterén, hogy zsebében a kinevezése, a megye és a Pannónia (később kölcsönösen meg-megszegett) 108
