Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 2. szám - Bereznai Zsuzsanna: Falurész, falurész-tudat, falurész-autonómia (Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII–XX. században)
Székelyvarságon végzett tanyakutatásaiból nőtt ki. A koronái közbirtokosság három évtizede (1904-1933) című munkája a Libelli Transsilvanici sorozat első köteteként (2006) jelent meg. XIX. századi utazásunkat Orbán Balázzsal Gyimesben folytatjuk: „Az itt lakó csángók száma megközelíti a 4000-et. Ezek két egyházközséget alkotó 3 faluban laknak. Felső-, Közép- és Alsó-Gyimesben vagy mint a nép hívja (s ez a valódi elnevezés) Gijmes Felső Lók, Gijmes Közép Lók és Gijmesbükk... s látszanak az utat fedezett régi fóldsánczolatok nyomai, kissé alább felötlenek Gijmes Felső Lóknak házai, melyek nemcsak a Tatros fővölgyében, hanem a jobbparti Ugra, Boros és a balpartilag beszakadó Görbe és Sötét patakok havasok közé benyúló völgyeiben is, mindenfelé festői rendetlenségben szétszórtan csoportosulnak..." Bárth János a Gyimesi-havasok népéletét is sokoldalúan kutatta. Erről tanúskodnak „gyimesi korszakának" tanulmányai. A Gyimesfelsőloki emléklapok című könyvében (2003) a Gyimesi-havasok völgyeiben letelepedett csángó magyar néphez kalauzolja el az olvasót. A csángók - moldvai, hétfalusi, dévai, gyimesi csángók - a székelyektől különvált magyar népcsoportok összefoglaló megnevezése. A gyimesi csángók Csíkból a Tatros folyó völgyébe települt népesség. A könyvet olvasva megismerhetjük Gyimesfelsőlok, e havasi község XIX. századi társadalmi szervezetét, templomépítési és önállósodási küzdelmét a XIX-XX. század fordulóján, s a XX. századi egyházi életre is kitekintést kapunk. Irtás és település című tanulmánya (2005) a gyimesi erdőirtó egyezségek és a Tatros-völgyi településterület növekedését elemzi. A magyar településnéprajz és agrártörténet számára a gyimesi szórványtelepülés és szállástartás számos korábban tisztázatlan kérdéskört vet fel, melyek szintén foglalkoztatják. A Gyimesfelsőlok egyházi önállósodása 1853-ban című írásában (2006) arról olvashatunk, hogy a XIX. század közepén az egyre növekvő középloki és felsőloki népesség körében hogyan merült föl az önálló gyimesloki egyházközség megszervezésének és helyben lakó pap letelepítésének, valamint a gyimesloki önálló plébánia megalapításának igénye. A XIX. század közepe előtt ugyanis csak egy egyházközsége volt az egész Gyimesnek, melyet az iratokban Gyimes, Csíkgyimes formában említenek. Az egyházi önállósulás legfontosabb állomásának az a gyűlés tekinthető, amikor 1853. április 25-én a löki gazdák képviselői ünnepélyesen nyilatkoztak az új plébánia létrehozásáról, fenntartásáról, s az írásba foglalt nyilatkozatot eljuttatták Gyulafehérvárra, a Püspöki Hivatalba. A tanulmány függelékében a helytörténeti jelentőségű nyilatkozat szövegét közli a szerző. Ugyancsak a gyimesi tanulmányokhoz tartozik A csíkszentmiklósi havashasználat és a Tatros- völgy korai népessége (2006) című munkája. A csíkszentmiklósi egyházközség, régies erdélyi nevén a csíkszentmiklósi megye a XVIII. században három falu - Csíkszentmiklós, Csíkszépvíz és Csíkborzsova - római katolikus népét fogta össze egy egyházközségbe. Csíkszentmiklós megyéje nagy havasi birtokokkal rendelkezett, melyek nagyjából arra a területre estek, melyet az újkorban Gyimesnek neveznek. Azokban a levéltári iratokban, melyekben e megye havasairól esik szó, nemcsak Csíkszentmiklós, Szépvíz és Borzsova havashasználatát villantják fel, hanem a gyimesi tájalakításról, a Tatros-völgyi erdőirtásokról, a gyimesi szórványtelepülés kialakulásáról és a Gyimes patakvölgyeinek korai népességéről is hírt adnak. Bárth János életművében ugyancsak fontos helyet foglalnak el a csíki kutatások. Orbán Balázs A székelyföld leírása (1869) című honismertető könyvsorozatának második kötetében részletesen olvashatunk a Csíkszékről is: „Ezen kies, üde szépségekben gazdag vidék, a Hargita ősképződésű trchyt vonala, és a fiatalabb származású határszéli havasok lánczolata közt helyezkedett el. A minden oldalról nagyszerű havasok által bekeretelt tartományt úgy tekinthetjük, mint a hon áldásának forrását, mint a ház termékenységének fő tényezőjét, mert bölcsője az honunk négy király folyamának, melyek innen e fennvidékről lerohanva, a termékeny völgyeket, tereket alkoták, s azokat naponta áldásos cseppjeikkel öntözik, termékenyítik... Ezen vidék tájrajzilag nem csak megragadóan szép, hanem egyszersmind sajátságos is. Mellőzve itten a széleken eredő s hamar más irányban elfolyó két Küküllőt, figyelmünket az erdélyi részek két leghatalmasabb folyamára, a Marosra és az Oltra fordítjuk... Futtassuk végig pillantatainkat a tért szegélyező nagy részt fenyves redők koszoruzta havasok során. Az északkeleti szögletben szép havasi völgyecske, az úgynevezett Lók mélyül be, melynek torkolatjában Sz.-György és Bánkfalva csoportosulnak kápolnáktól koronázott hegyek aljában..." Bárth János nagyszabású tanulmánykötete, az Uz-völgyi magyarok (2004) megjelenését ugyancsak többéves kutatómunka előzte meg. 1998-ban a csíkszentgyörgyi Nyírő Lajos hívta fel a figyelmét a környékhez tartozó Úz-völgyi tanyákra, ahol a tanyalakóknak még villanyuk sem volt. Nem véletlenül, 102
