Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Vári Attila: A telihold bora

még mielőtt leszedné. Tudtam, hogy kutyák őrzik a birtokot, de nem hallottam semmit, csak amikor már a keresett tőke mellett álltam, akkor éreztem, hogy zajtalanul, csaholás nélkül támadnak. Az arcomat védtem, s akkor marcangolták szét a jobb kezemet - mondta.- Az sem igaz, hogy sohasem hívott meg másodjára senkit - kezdte egy szicíliai, aki olyan hadarva beszélt, mintha attól félt volna, hogy nem lesz ideje elmondani mindent. - Évekkel ezelőtt jártam itt, mi csak lacrima christit tartunk, s egy olasz lapban olvastam Edináról, arról, hogy a Vezúv oldalán termőnél is jobb az övé. Igaz volt. Vittorio, az öcsém azért jött ide, mert meséltem neki, hogy ez a bor, bár felismerhetően úgy készült, ahogy évszázadok óta mi is csináljuk, mégis más volt. Enyhén zöldes árnyalatú, de a teteje s a karimája, ahol a pohárral találkozott, szivárványosan fénylett. Nem a kristálypohár miatt. Nem olyan fénytörés volt, amilyen becsaphat egy laikust. A tányéromra csöppent egy csepp, s anélkül, hogy napfény érte volna, úgy ragyogott, mint az ólomkristályba töltött bor, ha elmozdítja előtte az ember a gyertyát. És mondom, Vittorio eljött, aztán este innen telefonált a motelből, azt mondta, hogy Edina meghívta másnapra is. Ez pontosan két éve történt. Azóta nem hallottunk róla. Kerestettük, még házkutatást is tartott itt a rendőrség, de nyoma veszett. Én kérem, nem palackot keresek, nem is a tőkék maradványait. Azért jöttem, mert szerintem megölte Vittoriót, s meg akarom találni legalább a csontjait. A kocsija sem került elő. A Ferrari is eltűnt, pedig ezen a vidéken biztos emlékeztek volna egy ilyen autóra, ha balesetet szenved.

Elcsendesedtek a kincskeresők. Hitték is, nem is a szicíliai történetét. Hitték, mert tényleg nem úgy keresett a törmelékek között, mint mások, de nem akarták hinni, mert bár Edina negyvenévesen is vonzó nő volt, nem volt kacér, így nem kellett a visszautasított nő bosszúját feltételezni róla.- És hátha nem is itt tűnt el - mondta a német, de még mielőtt kifejthette volna véleményét, az olasz fölcsattant.- Azt ígérte, hogy telefonál, ha visszaér ide ebbe a motelbe. De nem hívott, s én meg akartam kérni valamire, azt mondta, hatra várja Edina, de már fél hatkor csak a postafiókja jelentkezett. Tudják, ha azt mondta volna ez az asszony a rendőröknek, hogy erőszakos volt az öcsém, s önvédelemből megölte, még azt is elhittem volna, s talán meg is bocsátottam volna, mert ismertem, tudtam, hogy milyen a nőkkel. És az első estén, akkor, amikor utoljára beszéltünk, azt mondta, hogy nem is a borért megy, Edináért, és ha kell, feleségül kéri, mert nem hiszi, hogy mással le tudná élni az életét.

Ez a történet megzavarta a társaságot, de nem kellett semmit sem mondaniuk, mert gőzölgő tányérokon hozták az őzpörköltet, s mert az otthoni borok cseréje még a vacsora megrendelése előtt lezajlott, most úgy tehettek, mintha csak a ház specialitása érdekelte volna őket. Mindenik előtt egy-egy más vidék cserebora állt, szakértelemmel kortyolták az idegen italt, de nem tettek megjegyzéseket. Arra a borra gondoltak, amelyet néhány száz méterrel arrébb ittak valaha, ott, ahol a csupaszon maradt sziklák alatt az a hatalmas hordalékkúp emelkedik. Végigfuttatták emlékeikben mindazt, amit az asszonyról hallottak az évek során, akkor, amikor még nem is látták, s így nem is azonosíthatták azzal a képpel, amilyennek megismerték. El tudtak volna képzelni mindent róla, de azt nem, hogy

9