Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - Staar Gyula: Mindhalálig sugározta tudását (Emlékképek Simonyi Károlyról)
A Lajosmizsei Nyomda munkatársaira is átszállt lelkesedésünk. Folyamatosan egyeztettünk a technikai paraméterekről, a papír minőségéről, amelyen jól megjeleníthető a kétszínnyomás, jobban kijönnek a korabeli képek. Az utolsó korrektúrát is megnéztük, túl voltunk az imprimatúrán, eljött a nyomás ideje. A tavasz kapujában álltunk, 2001 márciusának legelején, úgy éreztem, látnom kell, amikor Simonyi Károly művét, A magyarországi fizika kultúrtörténetét sokszorozni kezdik a nyomdagépek. A színes borítóoldalak nyomásával kezdték. A címlap terve is Kari bácsitól származott. Nem véletlenül választotta a XIX. századi magyarországi fizika kultúrtörténetét bemutató munkája bevezető idézetének Eötvös József gondolatát: ...én mindenek közt, bármennyire tisztelem a magasabb tudományokat, bármennyire meg legyek győződve arról, hogy magasabb népművelődés lehetetlen oly országban, hol tudomány nem létezik, most is azt mondom, fő és első teendő a népnevelés; mert teljes meggyőződésem, hogy a magasabb tudomány kifejlődése csak ott lehetséges, hol ezen magasabb tudomány egy művelt népnek egészséges talaján nyugszik. Ennek képi megjelenítése a címlap, melyen a magyarországi fizika jelképe, az Eötvös- inga látható, mögötte mintegy háttérként felsejlik Magyarország közép- és főiskoláinak térképe, 1846-ból. Hajnalban már a nyomdában voltam. Az éjszakai műszak megvárt a különszám nyomásával. Még valamit igazítani, javítani szerettek volna, s ezt meg akarták beszélni velem. Rövid diskurzusunk után a két technikus derékig bújt a nyomdagépbe, igazgattak rajta, majd megindult a próbanyomás. Felejthetetlen pillanat volt látnom, amint a Természet Világa Simonyi-különszámát, a magyar művelődéstörténetbe ágyazott fizika kultúrtörténetét ontani kezdte a nyomdagép. A nyomdászok is a jól végzett munka elégedettségével figyelték a gép zakatolását. Hirtelen jött ötlettől vezérelve hozzájuk léptem, és a gépet túlkiabálva kérdeztem: „Tudják, milyen munka megszületésében segédkeznek most?" Rosszallóan néztek rám: „Igen, tudjuk, ki az a Simonyi Károly!" A még nyomdaszagú, frissen készült példányokkal először hozzá siettem. Kézbe vette, elégedetten lapozgatta, én meg boldogan szemléltem visszafogott örömét. Még meg sem száradt a folyóiraton a nyomdafesték, ő már a bővítésen, továbbíráson gondolkozott. Az üres helyekre folyamatosan új szövegrészek kerültek, kiegészítésekkel bővült a terjedelem. Rövidesen már a második, bővített kiadásról beszélgettünk. Ma is őrzöm A magyarországi fizika kultúrtörténete első kiadásának egy példányát, melybe az adott helyekre beragaszt- gatta a szövegkiegészítéseket, s egy „kutyanyelvet", melyen kézírással megadta ezek pontos listáját. A szerkesztői munkák haladását elégedetten felügyelte, és finom célzást tett arra, hogy igyekeznünk kellene, mert szeretné még látni az újabb kiadást is. A második kiadás 2002 márciusának közepén jelent meg. Iparkodtunk vele, mégsem tudtunk már együtt örülni megjelenésének. Igazzá váltak előszavának feleségéhez írt szép köszönő sorai, melyben utolsó munkájának nevezte A magyarországi fizika kultúrtörténetét. Végül köszönöm feleségemnek, hogy eme utolsó könyvecském születésénél éppen olyan odaadó segítőkészséggel állt mellettem, mint pontosan fél évszázaddal ezelőtt első könyvem létrejötténél. Simonyi Károly szerette a fiatalságot, a friss szellemű, értelmes és szorgalmas diákokat. A Természet Világa középiskolás diákok számára kiírt cikkpályázatán különdíjat alapított A kultúra egysége címmel. Nem véletlenül választott ilyen díjat, hiszen őt idézve: „Németh Lászlóval együtt hiszek abban, hogy nincs kétféle műveltség..." Minden év végén gondosan borítékba tette a diákok díjaira, útiköltségeire szánt százezer forintot és a kezembe nyomta. Hiába tiltakoztam, hogy ráér még, ragaszkodott ehhez. „Fogadd el — mondta —, ki tudja, meddig adhatom!" 2001. október 9-ére virradó reggel 94
