Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - Surányi Dezső: Kecskeméti baracksirató (A tradíció még feltámasztható?)
Új bajok és megoldatlan nehézségek - máig... Hajagos polgármester 1856. július 28-i rendelete nyomán létesült egy városi szőlő- és gyümölcsfaiskola, majd további egyesületi-vállalkozási fajtaszaporító telepek, s ezek döntő hatást gyakoroltak a város kertkultúrájának a fejlődésére. A kecskeméti szőlő-és gyümölcstermesztésnek másik sajátossága volt, hogy akik a legtöbb kockázatot vállalták, mintakerteket létesítettek, a város felső-középosztálybeli és módosabb tisztviselői, szabadfoglalkozású polgárai köréből kerültek ki. A szőlőterület a gyümölcsfákkal csak a városföldi határrészre nem terjedt ki, így a szinte összefüggővé vált kertészeti övezetben a növény-egészségügyi gondok is egyre fenyegetőbbé lettek. Mivel nagy termesztőrégió alakult ki, a kártevők és kórokozók egyre nagyobb problémát jelentettek. A kétszintes szőlő- és gyümölcstermesztés - igaz kisüzemi forma volt -, de a fagy és az aszály elleni védekezésben hatékony módszernek bizonyult. Az Első Kecskeméti Szőlő- és Gyümölcstermelő Szövetkezet (1896), majd a Kecskeméti Szőlősgazdák Egyesületének Telepe (1918) s a Kecskeméti Faiskola és Magtermelő Rt. (1921) 12 sárgabarackfajtát szaporított. Mára azonban itt matuzsálemi korú fákkal már csak elvétve találkozhatunk utak mellett, szórványokban és tanyaudvarban. A sárgabarack termés hasznosítását az Első Kecskeméti Konzervgyár (1901) és a Platter János-féle Konzervgyár (1892) legalább annyira segítette, mint a bor korszerű tárolására alakult pinceszövetkezetek. Érdemes azonban a szőlőben jelentkező bajokat sorra venni, ami e kiváló gyümölcsünk jelentőségét megemelte. 1869-ben lombrágó hernyó inváziója pusztította a fákat és szőlőket, 1875-ben a lisztharmat, 1884-ben levél-peronoszpóra kártételt észleltek a kecskemétiek. 1891- ben fakórothadás lépett fel, 1894-ben a szőlőmoly s 1909-ben pedig a fürtperonoszpóra okozott tetemes terméskiesést a szőlőkben. A szőlő- és gyümölcs növények kölcsönhatás eredményeként a mesterségesen létrehozott kultúrvegetációban ugyanis a fás, kiterjedt cserjeszintű társulásban az ökológiai és gazdasági kockázatcsökkentő módszer, mint hatásos eszköz volt, a sárgabarack súlya pedig egyre növekedett. A szőlő-gyümölcs kultúra fejlődését az 1865-ben rendezett nagy termékkiállítás orientálta, amely alkalom volt a későbbiekben előadásokkal, fórumokkal is segíteni a termelőket. Rendszeresen 15-20 alma- és körtefajta, sőt egyes termelők kiváló cseresznye-, őszibarack-, sárgabarack-, meggy-, dió- és birsfajtái élénk érdeklődést váltottak ki a termelők körében. A minőségi termelést segítették a gyümölcsbíráló gyűlések és borversenyek is. De egyre több sárgabarackfajtát telepítettek, a Rózsabarack, a Korai piros, a Nancy, Ambrózia és Ananász barack, az Üllői csúcsos (Erős-féle), a Holub cukor, a Brédai, továbbá az igazi kajszik és a Majombarack kínálatát ugyancsak nagyban bővítették (Szőts, 1941). Amikor előbb a szőlőt, majd a barackot is egyre több különféle betegségek, kártevők és termesztési nehézségek sújtották, mindkét kultúrában a nemesítők nemzetközi hírű eredményeket értek el. Főként Mathiász János (1838-1921) - a szőlőnemesítő, Katona Zsigmond (1828-1902) - az ampelográfus és pomológus, Hankovszky Zsigmond (1864— 1949) - a barack- és gyümölcsnemesítő, Weber Ede (1843-1935) - Helvécia alapítója, egyben szőlőtermesztő, majd a három várost érintően - Csókás József (1824—1905) - szőlő- és gyümölcstermesztő, nemesítő és az Unghváryak (László: 1856-1919; József: 1864-1933) hatása nagy volt a kecskeméti barack sorsára. E korszakról Gesztelyi Nagy László A homok hőseinek könyvet is szentelt, mint ahogy Katona Zsigmond korábban a kecskeméti gyümölcsfajtáknak. Szőts (1941) könyve az utolsó békeévig mutatta be a magyar sárgabarack termesztésének jellemzőit, amit Nyujtó-Tomcsányi (1959) munkája kiegészített. 1935-1951 között mind az országos, mind a kecskeméti fakataszter a baracktermesztés visszaesését mutatta, s az 1940. és 1942. évi szigorú tél meggyorsította a sárgabarack új termőhelyeinek a keresését. 76
