Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - Iványosi-Szabó Tibor: A kocsma szerepe egy hódoltsági mezővárosban
haszna, az újabb sarcolások, újabb terhek miatt a „summa adó" összegét még fokozottabban kellett növelnie a tanácsnak. Ennek lett következménye az, hogy a kocsmából származó haszon aránya az összes bevételen belül mérséklődött. Közismert, hogy a hódoltság idején a mezővárosok egyik meghatározó gazdasági ágazata az állattartás volt. Éppen ezért a közösség adójának számottevő részét alkotta a lényegében erre alapozott egyik fontos tétel, a marhaszám, vagy más néven vadszám után kivetett adó. Mivel az ország területén a hetvenes évektől valójában a háborús körülmények állandósultak, ez az ágazat rendkívüli veszteségeket szenvedett. Az adóalapként nyilvántartásba vett vadszám összege 1678-ban volt a legmagasabb: 29.190. A háborús pusztítások és a szertelen adóztatás miatt ez a szám másfél évtized alatt, 1692-re csaknem negyedére, 7.639-re apadt. A tanácsnak — többek között — ezt a kieső bevételi lehetőséget kellett ellensúlyozni a borforgalmazás terén. A hódoltsággal foglalkozó történészek számára lehet igazán meglepő, hogy valójában a nagyállattartás, a vadszám soha nem biztosított akkora bevételeket a tanács, a közösség számára, mint amit a kocsma révén már a hetvenes években elértek. Tehát ennek a benefíciumnak az igazi haszna, a mezővárosi kocsma birtoklásának jelentősége ezen összevetések révén válhat nyilvánvalóvá. Kecskeméten a bormérés jogának (jus educilli) a város költségvetésében betöltött hasznát valamivel jobban fel tudjuk becsülni, ha összevetjük Székesfehérvár város legkorábbi, XVIII. század eleji ilyen jellegű adataival. A szabad királyi város ilyen címen 1703 és 1708 között évenként 1.665 Ft-ot tudott beszedni. Ez az összeg az összes bevételének 15,23%- át tette ki. Ez számottevően eltér a Kecskeméten néhány évvel korábban tapasztaltaktól, annak csak töredéke.79 IV. A kocsmatartás szerepe a mezőváros életében A magyar társadalom normális fejlődését a XVI. század első felében két katasztrófa zavarta meg. A század elején a szabad paraszti fejlődés lehetőségeinek a lezárulása (1514), a feudális kötöttségek szigorodása, ezt követően pedig a független magyar állam felszámolása (1541) bénította az árutermelés és pénzgazdálkodás bővülését, majd az egységes nemzeti piac kialakulását.80 A többszörösen megadóztatott és csaknem rendszeresen megsarcolt alföldi mezővárosok társadalma és az ezek életét irányító tanácsok gazdálkodása rendkívül ingatag lett. Ezért a rendelkezésükre álló csekély anyagi forrásokat gyakorta erejükön felül kellett kihasználniuk. A városi kocsma egyéb anyagi források híján vált évtizedekre a gazdaság és társadalom ma már csaknem valószerűtlennek érzett, fontos tényezőjévé. Valódi súlyának érzékeltetése érdekében célszerű még felidézni a mezőváros hódoltság alatti legfontosabb — különféle törvényekben és szerződésekben rögzített — terheit. A magyar állam számára 1680 táján a város évenként 242 számítási forintot fizetett. A váci püspöknek járó tized összege 504 forint volt. A város földesurainak a különféle ajándékokkal együtt évenként 4.493 forintot adtak. A török kincstárnak minden évben 4.577 forintot kellett leróni. A Budán székelő török katonai egységeknek hivatalosan 510 forintot kellett adni. Tehát a város rendszeresen kifizetett különféle terheinek évenkénti összege: 10.326 forint volt. Ezekbe nem tartoztak bele a munkajáradékok és a különféle sarcolások. 79 Kállay István: 1972. 51. 80 A hódoltsági mezővárosok állapotával és fejlődésével kapcsolatos vita lényegében nyugvópontra jutott Szakály Ferenc 1981. 11-127. és 1987. 13-22. alapján. 59
