Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 12. szám - Iványosi-Szabó Tibor: A kocsma szerepe egy hódoltsági mezővárosban

Érdemes felfigyelni arra, hogy a kocsma bevétele évtizedeken át ennek számottevő részét képezte. Ugyancsak célszerű felhívni a figyelmet arra is, hogy a tanács ezen előjog birtokában a lakosság legsúlyosabb adóztatása, a legnagyobb veszteségei idején a kocsma révén tudta a legelesettebbek válláról a teher egy részét átvenni. A kocsma üzemeltetése tette lehetővé az adók egy részének borral történő lerovását, és így a lakosság jelentős csoportjai számára tudott kedvezményt biztosítani, ezáltal mérsékelve számottevő társadalmi csoportok anyagi romlását. A kocsma volt az az intézmény, amely a különféle rabló csoportok indulatainak leszerelésében ugyancsak segítséget tudott nyújtani, és így a még nagyobb inzultusoktól az esetek többségében a lakosság megmenekült.

A felsorolt adatok és tények igazolják, hogy a mezőváros magisztrátusa a hódoltság idején és az azt követő háborús évtizedekben rendkívül tudatosan bánt a rendelkezésére álló különféle jogi lehetőségekkel és anyagi forrásokkal. A kocsmatartási jog erőteljesen bővítette mozgásterét. Ennek az előrelátásnak és az előjogoknak a közösség birtokában tartása tette lehetővé, hogy a mezőváros paraszti társadalmában ki tudott alakulni egy több száz családból álló olyan csoport, réteg, amely a hihetetlen erőfeszítések, a rendkívüli kihívások súlya alatt sem hasonlóit meg, nem roppant össze. A soraikból évenként verbuválódó magisztrátus rátermettségét bizonyítja, hogy a katonák szertelen zsarolásai és rablásai, a súlyos természeti katasztrófák, a hosszúra nyúló háborúk és a példátlanul rossz közbiztonság ellenére el tudta kerülni a súlyosabb társadalmi feszültségeket, a korszak végére a lakosság létszáma négy-ötszörösére nőtt, és a város a Duna-Tisza közének minden téren meghatározó településévé vált. Külön is célszerű kiemelni, hogy nem alakult ki egy szűkebb kiváltságos vagyoni vagy társadalmi csoport, amely a mezővárosi benefíciumok megszerzésében, működtetésében és ellenőrzésében bármiféle előnyt szerzett volna.

A rendi-feudális társadalmunkon belül a középkorhoz képest a XVII. század végéig a hódoltsági falvakban és a mezővárosok többségében lényegi változás nem történt. A már számottevő írott emlékeink segítségével felderíthető másfél évszázadban minden kétséget kizáróan a templom, az iskola és a kocsma alkotta a települések valódi magját. Sokat mondó tény, hogy évszázadokon át még a legnagyobb mezővárosban, Kecskeméten sem létezett a bíráskodás és a közigazgatás célját szolgáló önálló középület. A hódoltság első szakaszában a mindenkori főbíró házában folyt a bíráskodás, és évenként változott a köz- igazgatás helyszíne, központja. Csak annak a legvégén említik első alkalommal forrásaink a városházát.81 Természetesen az elmúlt ötödfél évszázad során mindhárom intézmény igen sokat változott. Kétségtelen, hogy a hódoltság alatt — a magisztrátus mellett — a templom, pontosabban a két felekezet, a két egyház volt a településen belül a legfontosabb intézmény. A mai Barátok temploma volt a város legnagyobb épülete, ez maradt évszázadokra a legfőbb közösségi hely. Ide hívták össze a népgyűléseket, és ez volt évről évre a bíró választások színhelye. A vallásos világkép határozta meg mind a katolikusok, mind a protestánsok életét, erkölcsét és mentalitását. Ennek szerepe napjainkban sem lebecsülendő ugyan, de kétségtelen, hogy számottevően csökkent a felvilágosodás előtti állapotokhoz képest.

Míg az iskolák — mind a katolikusoknál, mind pedig a protestánsoknál — ezekben az évszázadokban a templom előszobái voltak, és a gyerekek viszonylag kis hányadára

81 Városháza hiányában 1564-ben még Végh Mihály főbíró házánál kötötték meg a „pápista hitön valók" „az Luter Körösztyénökkel” az öreg templom használatáról egyezségüket. Homyik János: 1861. II. 225. Az önálló városháza létét csak az új évszázad elején készült egyik feljegyzés igazolja: amikor a tatárok a várost feldúlták, „egynéhány napigh, mikor mind ell hatták az Város Deákjai, azért én Szűcs Bálint fia mígh it voltam az Város házánál, az mely dolgok idémben lőttének, én azokat mind ide ez helyre [jegyzőkönyvbe] írtam fól." Homyik János: 1861. II. 55-56.

60