Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Ménesi Gábor: Minden titok mögött újabb titkok vannak (Sándor Iván: A várható ismeretlen)
és -poétikákat dolgoznak ki az alkotók a posztmodern utániságában. Meglátása szerint a mai regénynek a modemitás és a posztmodemitás tapasztalatait, formai arzenálját egyaránt hasznosítania kell. Azt mondja ugyanis, hogy az „Ember és Föld kapcsolatainak »újraírása« ugyanolyan elementáris, mint egy évszázada volt. A regény ugyanolyan radikálisan keresi új anyanyelvét, új formai koordinátáit, amiként Proust kereste, és az új poétikai formák megalkotásához a regényírók ugyanúgy visszanyúlnak a nyolcvan év előtti újhoz is, amiként a Flaubert-t meghaladó Proustot is foglalkoztatták Flaubert újdonságai". (249.) Láthatjuk tehát, hogy Sándor Iván - miközben Proustról és a Recherche-ről beszél - voltaképpen az ezen túlmutatót keresi, amelyben a korszak alapvető kérdései sűrűsödnek össze. Helyet kapott a kötetben Az argolíszi öböl címen munkában lévő regény műhelynaplója, a Pauló a görög tengerparton, amelyből - a regényhez hasonlóan - már olvashattunk részleteket különböző folyóiratokban. Ez a fajta esszénapló egyébként nem előzmény nélküli Sándor Iván pályáján, hiszen a Daniellával a vonaton hasonlóképpen dokumentálja egy regény megszületésének szellemi hátterét, az írói műhelyproblémákat, a munka közben felmerülő dilemmákat, s a Követés című regénnyel párhuzamosan olvasva kirajzolja azt a gondolkodói attitűdöt, amely egy formálódó regénykonstrukció mögött meghúzódik. A szerzőt ezúttal (regényben és esszében egyaránt) elsősorban az iszménéi magatartás mibenléte foglalkoztatja, valamint az, hogy Szophoklész drámáiban és a későbbi feldolgozásokban miért szorult háttérbe Iszméné alakja, s miért irányul rá a figyelem a modem változatokban? Iszménének nem jutott más, csak az isteni üzenetek ellentmondásai, a különböző múltértelmezések és a kölcsönös öldöklések látványa. Gondoljunk csak arra, hogy Szophoklésznél egyedül ő marad életben, mindenkit túlél, de nem temet el senkit. „Mégis minden esemény, minden temetetlenség az ő lelkére nehezedik." „O ebben a véres gomolygásban már nem tudott nézni és nem kívánt látni." (278.) Sándor Iván ebben a mozzanatban fedezi fel az európai kultúra első nagy közönyábrázolását. Annak pedig, hogy épp a huszadik században, annak is főként második harmadában jutott jelentősebb szerephez az addigi mellékalak, magyarázata abban rejlik, hogy a mögöttünk hagyott század eseményei „mutattak rá radikálisan a »sors« kelepcéibe szorult ember »iszménéi magatartásának« indítékaira, időszerűségére". (278.) Vagyis az említett attitűd jellegzetesen huszadik századi létállapotként értelmeződik. Lényegében nem másról van itt szó, mint az amnéziáról, hiszen az ember a „kényszerű-szörnyű felejtés, az érthetetlenség okozta fásultságban immunissá válik az újabb és újabb »hírnökök« hírszolgáltatásának befogadására." (280.) A közöny olyan univerzális megtestesülése ez, amelyen „már ama hiány sem érzékelhető, amely a megelőző kultúrakorszakot a hiányfelismeréssel alkotásra ösztönözte". (289.) Camus főhőse, Mersault még egy végső ordítással képes volt azonosulni az őt körülvevő univerzális közönnyel, még „rendelkezett a reflexió-önreflexió morzsáival, annak maradékával, azzal, ami a humanista kultúrában az embert emberré tette". (292.) Az argolíszi öböl regényhősét, Paulót, a filmrendezőt, már ennek a maradéknak a hiánya foglalkoztatja. Sándor Iván a görög témájú regény írásakor a nagy huszadik századi művészregények - a Doktor Faustus és A Mester és Margarita - nyomdokain indul el, hogy a maga számára érvényes formát teremtsen anyagához, hogy hírt adjon a kelepcébe szorult ember deformálódásáról, szembesüljön a centrum hiányának ezredfordulós változataival. A várható ismeretlen a több mint három évtizede munkálkodó esszéíró töprengéseinek, útbe- járásainak újabb fontos lenyomata, amely nemcsak előző esszékötetéhez kapcsolódik szervesen, hanem továbbviszi a megszokott tematikát, kifejtést, argumentációt és esszényelvet. Már esett szó arról, hogy a szerző pályáján hogyan érintkezik egymással regény és esszé. A kötetet elolvasva még nagyobb érdeklődéssel várjuk Sándor Iván újabb regényválaszát a korszak kihívásaira. (Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2009) 108
