Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Fried István: "Két végtelen között a név…" (Tandori-próza, versből kibontva: Nat Roid, „…de maradj halott”)
sének terepéhez. Azonban a följebb idézett szöveg még egy „csavar"-ral téveszt meg. Mert Tradics ugyan nem nevezi meg a kötet szerzőjét, korábban nézegette csupán, és ismerőssé a Teddy citálta mondat tette (amelyet nem tud pontosan visszaadni), a gondolatmenet egésze szintén Epiktétoszt visszhangozza, művének első mondatát írom ide: „Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak (...) S ha valami olyanra vontakozik, ami nincs hatalmunkban, mindig kéznél legyen ez a mondás: »Semmi közöm hozzá«." Az elbeszélő közlése vagy a függő beszéd, amelynek segítségével Tradics gondolatait megismerhetjük, átitatódik Epiktétosz szövegével, az ott életvezetési tanács, itt átélt, sajáttá birtokolt elv lesz. Tradics, a madárfelügyelő (aki a regény más helyén Tandori-Tradoni madarak körül végzett munkálkodásának megfelelő cselekvéssel van felruházva, felesége, Draga hasonlóképpen gondoskodik a madarakról, mint más Tandori-Tradoni-művek felügyelőnéje)7 az irodalomban, az irodalom által leli meg helyzetének adekvát leírási lehetőségét, az irodalom révén tudatosítja, miként viszonyulhat, miféle kapcsolatokat létesíthet azokkal az eseményekkel, amelyekben része lesz, és amelyeknek esélye nyílik, hogy felesége készülő, ám a regény befejező lapjáig el nem készülő regényébe bejuthassanak. (A ...de maradj halott egy másik szereplőjének kapcsolódása Epiktétoszhoz ennél jóval közvetlenebb és látványosabb: „Volt egy könyvecske, azt sokat olvasta, kívülről tudta, idézte." S valóban a továbbiakban bőségesen idéz.) A regény egy másik helyén a fejezet mottója beleszövődik a szereplő cselekvésébe, ezen keresztül gondolatvilágába. Mintha az emlékezetből hirtelenül fölmerülő idézet irányítaná lépteit, s szemléletében azonosulni látszik az epiktétoszi világ-megjelenítéssel, hiszen szöveg és cselekvés, szinte „akaratlan" tett és szöveg-emlékezet összeér. Az antik neveket ferdítő (vö. Szophoklész-foszoklészek), irodalmi érzékkel és affinitással kevésbé rendelkező, ám szóviccekre mindig hajlamos Joe úgy lép be az irodalomba, hogy még véletlenértelmezését is elkülöníti a főnökétől, ám belecsodálkozik a véletlenül talált, a véletlenül útjába került könyv kiszámíthatatlan „hatalmába". Mivelhogy tudatlansága sem menti meg a szövegesüléstől, de még attól sem, hogy a szöveg-emlékezet irányítsa lépteit. „Igen - mormolta Joe -, igen, igen. A könyv. Hát ez is megvan. - Visszatette a bőrpamlagra a könyvecskét. Fogalma sem volt, hová kell mennie itt »néhány kagylóért és hagymáért«, és miféle véletlen az, amelyik éppen ezt a szöveget sodorta az útjába. Az Ayles-ház nagy szalonját tengerpartnak látta, melynek homokszegélyére hulladék rakódik, uszadék, kagylók, hagymák, könyvek, csontok... de itt megállt. Csontok ne, azok csak ne, gondolta." A hosszabban idézett mottó a regény fejezetének élén részletezi, ami utóbb Joe „látomása" lesz, persze arról nincs szó, hogy Joe belemerült volna a könyvecske tanulmányozásába. Itt a „reáliák" ragadják meg, Epiktétosz „példabeszéde", „példázata" a bűntény árnyékában akképpen konkretizálódik, hogy hasonlatjellegében is visszautal a felderítendő helyzet jelenlegi zavarodottságára. Joe mintegy a maga nyelvére költi át a könyvecske metaforáit, s ami ott jelentőségre tesz szert, annak itt tárgyi mivolta hangsúlyozódik, a többi felderengő tárgyhoz hasonul, így egy tárgyiasult világ részeként értelmeződik. Epiktétosz Tandori idézte mottója a kiszolgáltatottságról árulkodik, az ivóvíz merítése s a kagyló meg a hagyma fölszedése (ez utóbbi eshetőségként említődik) a feltétlen szükséges és a nem feltétlen szükséges ellentétében tartja a történést. Joe ellenben olyaténképpen idézi meg a könyvecske szavait, hogy az tanácstalansága jelzése legyen, fogalma sincs (nemcsak arról, mit kellene tennie, hanem arról sem), mit és hogyan kellene megfogalmaznia. Segítségül hívja a könyvecske szavait, de „látomása" tévútra vezeti, az idézett szavak elveszítik az idézésben elnyert jelentőségüket és értelmüket, és besorolódnak abba a vonzáskörbe, amelynek csupán a látomás kölcsönözhet némi hitelességet. Joe talán nem vizionálná a tengert, ha a mottóban közölt Epiktétosz-mondat nem oda irányítaná olvasóját. „Igen"-je ilyen módon szólhat az emlékezetből fölmerülő, netán olvasott Epiktétosz-részletnek, de 91
