Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Fried István: "Két végtelen között a név…" (Tandori-próza, versből kibontva: Nat Roid, „…de maradj halott”)
annak az igyekezetnek is, amely az Epitétosz-példázatot is felhasználná: lásson tisztábban az egyre kuszábbnak tetsző ügyben. Más típusú irodalomba lépéssel találkozunk egy számonkérő jelenetben. A más ügyben nyomozó Derger számára metaforikusán értelmeződik a könyv (a könyvnek ez a része viseli a ...de maradj halott címet; a fejezetek betűvel jelölt számok, és nincsenek többé Epiktétosz-mottók, melyek olykor proleptikus funkcióval bírnak, minek következtében a bizonyosság megszerzésére törekvő, vitapartnerét faggató, fenyegető Derger a megsemmisítés, a leszámolás tárgyaként beszél általában a könyvről, amely sem az ismeretszerzésnek, sem az onnan meríthető tanulságnak, sem a történésekre visszaható elbeszélésnek nem forrása. Ellenben attól a kényszertől Derger sem szabadulhat, hogy ne fordulna /vissza/ a költészetbe, ki tudja, mennyire a szokás /?/ hatalmának engedve, ő is él az allúzió eszközével, noha sietve távolítja el magától az irodalmi hivatkozást.) „Lerup, a költő. Hol tartod a könyveidet? Úgy szeretnék kiszórni néhányat a Winslow-ra. Huszonkét emeletet vitorláznának, mint az albatrosz a fedélzeten, én erre az egy versre emlékezem." (További megfontolásokat érdemel Derger e kijelentése, hiszen ő majd William Carlos Williams versének fölemlítésével gazdagítja a címadó verssort is tartalmazó szakasz motívumláncolatát. Eszerint mégsem csak egy verset ismert, ebben az esetben öniróniája fenyegető hangsúlyú.) Az eddigiekhez még egy öntematizáló mondatot emelek ki a regényből. „Kezd a főnök olyan lenni néha, mint valami »Poirot mester«, ami nem volt valami nagy dicséret Lopiccolótól." A tapasztalati valóságnak az irodalmi fölé emelése ugyanakkor a könyvnek az „életre", a más könyv(ecskéj)ének a sajátra vetítésével lehetővé válik a sosem problémátlan átjárás a távolabbi, a múltban született, örökül kapott szerzett/„idegen" és az éppen születő/ íródó elbeszélések között, a „saját" hang telítődik az idegen szólamokkal, ugyanakkor a befejezettnek tűnő szöveg, miután társul, kiegészül az újjal, átértelmeződik, a számára „eredetileg" világ szerves része lesz. Ám az éppen születő/íródó textus nemcsak ötleteket, figurákat emel át a magáéba a már korábban létrehozott történetekből, hanem azokhoz viszonyítja a maga történetszövését, amely több értelemben lesz szövedék. A ...de maradj halott egy külső formáját tekintve bűnügyi regény hagyományába lép, a feltételezett és valóságos bűntények, a tettes(ek) rejtőzködése, félreismerése, a logikai úton fölfejtendő történések motivációja, a szereplők egymáshoz fűződő, sokáig áttekinthetetlen viszonya akár (bizonyos módosításokkal) a fölemlegetett Poirot mester esetei közé is tartozhatnának, ha a szövegbe nem épülne bele egyfelől a kortárs képzőművészet nem egy vonatkozása (mint értelmezése annak az útnak, amely a cselekvés-művészetig hajtotta az egyik szereplőt), másfelől a regény „íródását" sejtető, helyenként látványosabban felmutató elbeszélői törekvés, amely viszont céloz a „regény a regényben" módszer használhatóságára, egyben a saját regényt kísérli meg elhelyezni a korábbi történések, alakok, szövegdarabok idézésével abban a végtelen szövegben, amelynek sem kezdetét, sem végét nem láthatják a szereplők, s az olvasó is csupán ennek a regénynek utolsó lapja után érezheti úgy, csak egyelőre, végzett az olvasással, hiszen Nat Roid egész ciklussal, vissza-visszatérő szereplőkkel ajándékozta meg. A szintén 1983-as megjelenési évszámot viselő Sár és vér és játék egy passzusát akár öntematizációs játéknak foghatjuk föl, akár az írói műhelybe pillantásnak, amely talán a ...de maradj halott olvasási „utasítását" is körülírja. Mindenképpen a műfaji emlékezet (bűnügyi regény), a kedves vers (William Carlos Williams), valamint a szöveg-összeszövődések együttesét nevezi meg a prózaíró titkának és titokfejtésének. „Az elbeszélésnek »egyetlen formája« van: ha nem titkolom. »Ne történjék veled semmi, amit titkolnod kell«, olvasta valahol, ez egy »jó bűnügy« alapja, amennyiben... de a trükköt, amit kitalált, nem árulta el; ez »az olvasók« szórakoztatását szolgálja, és így egyebek között - nagy »titok. Majd egybekopírozom« annak az embernek képletével, írta 92
