Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Fried István: "Két végtelen között a név…" (Tandori-próza, versből kibontva: Nat Roid, „…de maradj halott”)
és így tovább. Már most nem pusztán a „név"-változatok jelzik, hogy különféle kompetenciájú, eltérő, olykor hasonmást játszó „felettes" énszerű személyiségek, egymás nélkül kevesebbet érő, együttesükben mégsem problémátlanná maszkírozott (regény)figurák ágálnak, kémek és kapnak szót versben, prózában, nemegyszer egymás szavába vágva, egymástól átvéve a szót, egymást továbbmondva, hanem a verset-prózát átható, az életmű egységét szimuláló intratextusok hozhatják zavarba a Tandori-labirintusban bolyongót, ráadásul még az Umberto Eco által fölvázolt háromféle labirintustól is különböző, rendet, sőt rendszert sugalló tévút-képződményt kell bejárnia annak, aki nem elégszik meg egy- egy mű olykor fiktív ajánlatával, hanem az utalások hálózatába gabalyodik bele. Jóllehet bizonyos mértékig segít annak tudatosítása, hogy ez az életmű divatosan szólva rizóma- szerűen „terjeszkedik", egyre változó, megállapodni képtelen középpontokkal, s éppen a motivikus és emblematikus „szerkezet" dinamikája következtében rendelkezik hihetetlen, önmagát regeneráló képességekkel. Adott esetben a címmé kivetített, mottóként idézett versrészlet nem marad meg műfordításnak egy műfordításkötetben5, hanem az életmű más szegmenseivel kapcsolatba lépve, azokra mintegy „rátelepülve" verset, regényt egyazon lendülettel dinamizál. 3. Az „épp csak prózát" író alkotó számára valójában vers és próza olyan „feladatvégzés", amely egyben motívumépítéssel is leírható, tudva, hogy a motívumváltozatok között nincsen hierarchikus kapcsolat, az „eredetre" hol történik utalás, hol nem, ám az eredet („ténye") legfeljebb a műfordításkötetben rendelkezik (némi) jelentőséggel, minden más helyen a Tandori-labirintus megfelelő helyén kap megfelelő funkciót. Ez a funkcióvállalás egyben a kiszemelt versfordításrészlet teherbírásának is próbája, kizökkenti a verset és a regényfejezetet vagy szereplői megnyilatkozást „izoláltság"-ából, és azt látszik sugallni, hogy az adott művön kívüli poétikai vagy műfaji tartományokkal is összefüggést képes létesíteni. Ez ugyan az első megközelítésben az életművet egységbe foglalni szándékozó motivikus/emblematikus sort feltételezne, valójában az „eredetet" feledtető variabilitás az összefüggések és távolítások nehezen átlátható eljárásaira enged következtetni. Mivel a szavak vagy verssorok ismétlődése más és más hangsúlyviszonyok szerint térít el a reflektálatlan összeolvasástól, másfelől viszont megtart bizonyos közös vonásokat, éppen a szintaktikai (és kevésbé szemantikai) hasonlóságok/azonosságok létére figyelmeztetve. Természetesen ennek tudatában sem mondhatunk le (ezúttal) a Nat Roid-regények értelmezésének kísérletéről, a ...de maradj halott által egymás mellé rendelt szövegek átvilágításának akarásáról. Annál is inkább, mert nem pusztán a Tandorinál oly sokféleképpen felbukkanó William Carlos Williams-vers négy sorából bomlik ki egy (túl) cselekményes, bűnügyeket és megfejtési feltételezéseket „Tandori-módon" halmozó történetsor, hanem az e verstől meglehetősen eltérő történetű, vonatkozásrendszerbe illeszkedő bölcselet, itt Epiktétosz „sztoicimusa"6 legalább olyan mértékben játszik bele a szereplői párbeszédekbe, érzékeltet értelmezési dilemmákat, és jelöl meg érvelő szempontokat. Az azonban korántsem mellőzhető, hogy a versidézetben ott a bűnügyi regények szinte nélkülözhetetlen „kelléke", a halott. Figyelmesebb olvasás során nem tekinthetünk el attól, hogy a regényeim három ponttal kezdődik, mely írásjel a folytatásnak, a megszakítottságnak, a töredékességnek egyazonképpen lehet jelződése. E lehetőségekre nincs semmiféle válasz, illetőleg kisebb erőltetéssel „meta-regény"-i feleletekre bukkanhatunk a regény több helyén. Olyan értelemben, hogy a bűnügyi regénynek kifejezetten detektívregényre emlékeztető előszövegei vetődnek föl, mint amelyek a cselekményben eligazodáshoz, szereplői aktusok motivációihoz adalékokkal szolgálnak. Csakhogy a kijelentéseknek viszonylag csekély a fedezete, részint azért, mivel szereplői féligazságok aspektusából hangzanak el, részint azért, mert megmaradnak a feltételezések gerjesztette bizonytalanságban. Egy Salvador Daliról szóló beszélgetés során 88
