Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Fried István: "Két végtelen között a név…" (Tandori-próza, versből kibontva: Nat Roid, „…de maradj halott”)
hangzik el az alábbi mondat: „Azt hittem, valami szökési terv volt az üzenet (...) Megfestette a művész, hogyan válnak cseppfolyóssá, aztán hogyan csorognak le a rácsok." A nem teljesen érzéketlen Joe „mimetikusan" olvas, nyomozói gyanúperrel él, és a valóságérzékelésével, tapasztalati valóságával kevéssé összeegyeztethető festményt visszafordítja a maga tapasztalataira, pontosabban szólva, olyan fikcióvá alakítja át, amely akár egy bűnügyi regényben is helyhez juthatna. Még közelebb visz Catucci, a regény „művész"-figurája művészet, detektívregény, akciózás egymásra másolódásához, minek következtében eltörlődik a tapasztalati, a művész(et)i és a kettőt szintézissé emelni akaró „valóság"-felfogások között a különbség, olyan összművészeti (?) alkotás születhet meg (vagy annak paródiája? kifordítása? a modem művészet pastiche-a?), amely (vissza)élni látszik az élő művészet, a „cselekvésművészet", a hagyományosnak vélt művészethez képest alternatívát igénylő, kínáló „megoldások" különféle változataival. A „terminológia" a hagyományos művészetből származik, az „ideológia" úgy tesz, mintha lépést tartana a korral, a várható eredmény összefügg a metaregényi ajánlattal, minek következtében a művészetnek (akár a nem művészetnek) eltörlődnek határai, a különbözés helyett a hasonlóság/azonosság hozza létre azt a tág keretet, amelyben a „valóság"-ot közvetítő akciók művészetnek bizonyulhatnak. Ez viszont azért (is) lehet ebben a felfogásban valószínűsíthető, mivel a hagyományos terminológiát a beszélő kétségeket kizárva alkalmazza a maga elképzelései és tervei szerint. így helyénvalónak mutatkozik a detektívregényi hasonlat, amely azonban nem hasonlatként funkcionál, hanem analógiaként. „A boksz... nem ökölvívás... afféle zárt tér. Mint egy nyitott doboz. Megfagyott színpadi tér. Boksz. Be lehet rendezni... mint egy kirakatot, mondjuk. Vagy... afféle kompozíció. De a tárgyak helyett az ember is élő tárgy lehet, illetve, mivel az ember olyan gyakran tárgy, olykor, ha úgy állítjuk be, mintha tárgy lenne, mégis ember lesz... Túl bonyolult? Nézzék: a boksz keret. Mint a detektívregényben a cselekmény... a gyilkossággal... a megoldással... Ahogy ott megvan minden elem, a könyvben, a bokszban is megvan mindenféle. Ez együtt a kompozíció." Az „irodalomba" visszametszés művelete ott érhető tetten, hogy az akciózás tudatosan használja az irodalomból kölcsönzött eszközöket, olyan kompozicionális elemeket iktat be, amelyek a detektívregény cselekménye során ismerhetők fel. Ezáltal „recept"-tel szolgál a beszélő nemcsak a maga cselekvés-szimulációjára, hanem a regényírásra is, hiszen eszerint mást nem is kell tenni, mint az akciókat regénybe foglalni. A Catucci-féle „művé- szet"-et aztán a regény folyamán többen értelmezik. Előbb Gracula és Ron Sadie társalgása igyekszik rekonstruálni, hogyan viszonyul a Catuccit végighallgató Joe Lopiccolo ehhez a valóság versus regény felfogáshoz: Tehát ez a Catucci helyettesíti most Mr. Lopiccoló számára a...-Mr. Gracula elmosolyodott, így fejezte be: -A könyvet?- Hát, vannak még felvágatlan lapjai azért ennek a könyvnek -jegyezte meg Ron Sadie." Jóllehet az Epiktétosz-olvasás különféle helyeken töri meg a cselekményt, ezúttal a metaregényi változat látszik még érvényben lenni. Ugyanis Catucci akciózása - mint volt róla szó - a detektívregény imitálását hajtja végre, Joe viszont regénynek olvassa, regényként fogja föl, tárgy és ember fölcserélhetőségének egy, az emberibe visszafordított ready made-nek véli látni nem pusztán Catucci művészet/költészettanát, hanem Catucci korábban elbeszélt „valóságshow"-ját azonosítja a művészi/regényi cselekvéssel, s ezért nyomozóként Catucci „regényét" nyomolvasásra használja. A „valóságos" és/vagy imitált bűntény nyomolvasást igényel, és ennek esetlegesen megtévesztő voltáról inkább azok tudnak valamit, akik legfeljebb hasonlat formájában élnek a regény/irodalom ajánlotta fogalmakkal, képekkel. A művészi akció és a bűntény azonosítható, egy nézőpontból szemlélhető, és ezt az irodalomnak, a művészetnek a kriminalitás felől történő olvasása igazolja vissza. 89
