Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Füzi László: Az egyéniség gazdagsága
Fűzi László Az egyéniség gazdagsága Mindig megdöbbenek, ha a százesztendős Faludy Györgyre gondolok. Nem, nem volt öreg, akár fiatalnak is mondhatnám, az utolsó este, amikor találkoztunk, három hónappal a halála előtt, s kínzó orvosi vizsgálatok, fárasztó utazás, hosszú irodalmi beszélgetés után azt mondta Fannynak, tizenegy óra elmúlt már, gyere, menjünk haza, úgy látom, itt már mindenki fáradt... Korábban is tudtam, akkor is éreztem, hogy az egyéniségének volt valami titka. Tudom, a költők mindig titokzatos emberek, de az ő titka nem a költészetében volt, hanem az egyéniségében. Költészete az egyéniségét mondta el, talán ennek tudható be, hogy számos epikus verset találunk munkái között. Titka viszont az egyéniségének volt. * * * Csíkszentmihályi Mihály Chicagóban élő pszichológia-professzor, a flow gondolatának életre hívója A fejlődés útjai (A harmadik évezred pszichológiája) című könyv szerzője, a könyv a Nyitott Könyvműhely gondozásában Budapesten jelent meg 2007-ben, hosszú oldalakat szentel Faludy Györgynek. A személyes utalásokat mellőzve idézem gondolatmenetét. Csíkszentmihályi Mihály az ún. komplex, másképpen transzcendens személyiségekről ír, azokról a „harmóniateremtőkről", akik örömmel szentelik pszichikus energiájukat komplex céloknak. „ Néhány nappal a nyolcvanadik születésnapja után volt szerencsém vele életemben először találkozni Budapesten, ahová nemrégen végleg hazatért. Mosolygó, ráncokkal barázdált arcát ezüstös hajkorona övezte; a kíváncsiságtól és a lelkesedéstől csillogó szeme viszont egy tízéves gyermeké is lehetett volna. Sokszor ragadott magával tömör, velős, mégis nagyon megindító, érzékeny verselése. Hosszú élete során Faludy több tragédiát élt meg, mint amennyit egy ember egyáltalán kibírhat, s mégis többet adott hozzá a jövő komplexitásához, mint sokan mások." Miután Csíkszentmihályi Mihály leírja Faludy György életének történetét, s idéz pár verset is, a következő összegező megállapításokat teszi: „A költemények témája a büntetőtábor életének fájdalmas motívumai: éhség, fagyott testrészek, megfélemlített és érzéketlen emberek brutalitása. Az elhatalmasodott entrópia sebészi pontosságú megfogalmazása a megtestesült szépségbe sűrítve elegánsan tolmácsolja a tragédiát. Tulajdonképpen ez volt Faludy szándéka. Igyekezett értelmet adni az amúgy kibírhatatlan létnek, ez segített megőrizni ép elméjét, és ez a hozzáállás még rabtársai számára is segítséget jelentett." Mindezek után így hangzik a tudós pszichológus végső összegzése: „Faludy élete mindenki számára értékes példaként szolgálhat annak ellenére, hogy az esete nagyon is különleges, és közvetlen módon nyilván alkal- mazhatatlan. Hányunknak adatott meg ilyen rendkívüli nyelvtehetség, hányán részesültünk ennyi üldöztetésben, és hányán győztünk le életünk során ennyi akadályt? Az ő élete azonban 65
