Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A rendszerváltás fénye és árnyéka
szabadulni attól az illúziótól, hogy választókerületének minden polgárához személyes viszony és kölcsönös szívélyes ismeretség fűzheti. (Olykor már az sem kis dolog, ha tudják a nevét.) Bizonyosak lehetünk benne, hogy a politika expanziójának korlátozása, a „túlpolitizáltság" enyhítése, valamint az elkülönült, önmagát reprodukáló politikai osztály létrejöttének megakadályozása a fiatal magyar demokrácia nem halasztható és tartós feladata. 5. Valóság és álvalóságok A rendszerváltás nagy és szép illúzióinak egyike volt a szabadon szerveződő civil társadalom felszabadító hatásának előlegzése; sokan benne látták a „szabadság kis köreinek" tápláló talaját. Akkoriban alig volt ennél gyakrabban emlegetett divatszó. S valóban: az újjászerveződő civil világ alakzatai tavaszi áradat módjára zúdultak rá a honi közéletre. Számuk a kilencvenes évek derekára megközelítette az ötvenezret. De néhány felhőtlen sikertörténettől (városvédők, helyi hagyományápolók, egyes egyházi szervezetek, biciklisták, állatvédők) és néhány zaklatottabb mozgalomtól (zöldek, környezet- és jogvédők, egyes karitatív szervezetek) eltekintve sok torzó és hamvában holt kezdemény maradt a terepen. Sok a formálisan létező szervezet; szép számmal akad, amelyet csak néhány „megszállott" buzgalma vagy rögeszméje tart életben. S ezen nincs okunk csodálkozni! A képet ugyanis sokfajta tisztázatlanság terheli. Nem mindig világos ugyanis, hogy a társadalmi önszerveződés e módjai vajon a közhatalom és az önigazgatás összefüggésében jutnak-e szerephez, vagy pedig a polgárok értelmes és változatos szabadidő-eltöltési és egyúttal érdekképviseleti szervezetei. Netán mindezeké együtt?! De azzal is józanul számolnunk kell, hogy hazánkban az élet- és anyagi viszonyok ma még nem teszik lehetővé egy olyan biztos lábakon álló polgári réteg megszilárdulását, amely szívesen áldozhatná szabadideje tetemes részét a közügyeknek, legyen bár szó világi vagy egyházközségi ügyekről. A nyugat-európai társadalmak és a skandináv országok főleg ebben a tekintetben különböznek régiónktól. A közügyekben buzgólkodó polgár biztos lehet benne, hogy műhelye, üzlete, rendelője, irodája vagy iskolája jól működik akkor is, ha éppen nem tartja rajta a szemét. S anyagi viszonyai is lehetővé teszik számára ezt a „luxust". A közjóiét meghatározott - ámbár közelebbről nehezen leírható - színvonala és a patrióta állampolgári érzület híján nem remélhető a közbuzgalom tömegessé válása. E nélkül pedig a civil társadalomnak nem lesz elégséges „fűtőanyaga". Holott csak az államélet és a pártok aktivitása távolról sem merítheti ki a mindennapi élet „moralizált demokráciáját" (Bibó). Sok tekintetben új jelenség az ideológiai-politikai ambíciók és az őket képviselő pártalakzatok rátelepedése a civil társadalmi szerveződések világára. Nagy részüket nehézség nélkül be lehet sorolni a politikai mező valamelyik térfelére, legyen bár szó szakmai vagy gazdasági érdekképviseletről, szakszervezetről, értelmiségi tömörülésről, sőt művészközösségről. Ebben is a politika expanziója, totalizálási törekvése mutatkozik meg; a pártok minél több szervezetet befolyásuk alá kívánnak vonni, főképpen az országos hatáskörű szerveződéseket. Újabb jelenség, hogy parlamenten kívüli, vagy egyszerűen későn szerveződő pártok és politikai erők a civil szférában építik ki politikai színezetű, pártformációkra emlékeztető szervezeteiket, egyesületeiket (Magyar Gárda, Goj Motorosok, 64 Vármegye, Nemzeti Őrsereg s hasonló alakzatok). A civil szférának és a politikai-hatalmi mezőnek ez az összekuszálódása zavarokkal és kétértelműségekkel szennyezi a közéletet, olykor egyenesen alakoskodó szemforgatáshoz vezet. Erről a tőről hajtanak ki azok a tisztátalan műveletek is, melyek a civil területről származó „fekete pénzeket" a pártkasszák felé terelik. 204
