Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Század-szépírás (2008)
reménytelenebbé vált. A szellem bizonyos (egy bizonyos) átlaga kénytelen saját jobb tudomása ellenére is védelmi harcot folytatni (szóval, tettel, szervekkel) önmaga kényszerű elközépszerűsödésének védelmében. Hiszen művésszé nem válhat (mindenki). Ráadásul ott az öt perc, negyedóra effektusa. Művész vagy? Ha híres vagy. Akkor, bizony, lehet, azok körében vagy a leginkább az, akik sort nem olvastak, képet ugyan nem láttak tőled... de valamiért VAGY. A lenni vagy nem lenni kérdésének már nem hamleti korszaka volt s maradt a század, hanem a „vagy vagy, vagy nem vagy" rideg valóságáról van szó így. De nem szálazom szét így. Sodrat: vagy művész-egyed, egyedi vagy, vagy tömegelem, max. igen nagy nívón, elit-kommersz. Kosztolányi korában még ez nem volt baj. (Különben is túlszigort alkalmaztam, én, Kosztolányi rajongója.) A sodrat maga is egy. Visszavonom az „egyetlen"szót, (már) eléggé köztudottan első kötetem tervezett címét? Nem, csak... Az én „Egyetlen"-értelmezésem olyasmi, hogy nincs tárgya. Annyira egyetlen „akármi", hogy lényege az egyet- lenség-érzet. Nem hiszek ilyen szerelemben, művészeredményben, társaságban (főleg nem!), szerveződésben (mindenki-egyért... stb.), mégis, az „egyetlen...!" és széttett kar, hogy mi is... az egyetlennek az ő keresése, mely sokféle keresés már, persze... a nemes-sodrát, túl az elit-sodraton... érti, aki követett. Ám én nem akarom követni dolgozatom ebben-létét. Vár a népszórakoztatás. Az egyetlen-de-konkrét. Hogy én most mindent összehordok, abból, amit össze- hordtam. Jellemzője-e a századnak egy bizonyos új-pozitivizmus, sőt, új-új... a végsőkig új... de pozitivizmus? Ennek a kialakulása? Két okból nem létezhet (ily felfogás szerint) összefoglalás (mely nem kommersz, nem elbizakodott etc.): ez egyik ok a pozitív adatok („tények"/„feltártságok") végtelenje. Isten marka is gödelien véges végtelen... zenónian nem jön létre a teljes kör, a körsugár. A másik ok: nem az „okfutás", hogy menekülünk a racionálisba/ból, ua., nos: a másik ok, hogy nem jön össze az egyetlen. Mihelyt már széthullt darabokra, nem lesz ily képzetes bokra. Az „egyetlen" a képzetes bokor (J. A.). Lenne. De nem létezhet. A létezéssel eleve baj van: darabjaiként van még. Az egzisztencializmus inkább ez a kérdés: „Mi az, hogy én létezem? - Mit tegyek?" (Még, hozzá... mi fér a létezésbe, mivel kell foglalkoznom... és ez a Szép Ernő lényege, lényegi művével ezért nem ér haza, nem „nyer", mert nyerni nem „befutó", az mindig az első kettő. Nyerni, lófutamban: „to come home", Hazaérni. Ezt én a Madárzsokéban meg is írtam. Nyihorászunk csak, hazaértünk. Halálunkban. Folytatás Úszik ki lassan valami ebből a dolgozatból, egy szándék tűnik - lehetetlenje okán. És jön be is valami más. De közben még ezt. író volnék, a szó embere... írtam ezt valahová: „...a magyar nyelv nagyszerűsége... írásosságáé vagyok." Tehát nem szereplés; s ha rajzolatok, ott is mindig a költészet határán innen-túl mocorgok a gondolattal... és írta valaki rólam, Győré Balázs, hogy fölfedeztem megint, íme: az írás - gondolkodás is. Zavar-e tömegtermékszerűségével pl. a „kereskedelmiség"? Kis madaramnak ilyen rádiókat kell bekapcsolnom, 169
