Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - György Péter: A Lenin-emlékmű Londonban

tudomásul, hogy itt, Londonban, a kapitalista Nagy-Britannia szívében, ott állt nagy vezérünk emlékműve. Ugyan - folytatja Majszkij - az emlékmű túl szerény volt az emberi történelem óriásához képest, de a jelentősége így is felbecsülhetetlen volt.1 Az emléktábla-avatás ceremóniájáról megemlékezett a New Yorkban szerkesztett Fourth International című trockista újság áprilisi száma is, amelynek szerkesztői a „groteszk", illetve „obszcén" ceremóniát a sztálinista propaganda és megtévesztés manővereként látták, s ami a szovjeteket illeti, nem minden ok nélkül.

Amit Majszkij az emlékműről ír, az csak részben igaz. A művész ugyan valóban helybeli volt, hiszen ekkor már majdnem tíz éve Londonban lakott, ám Berthold Romanovics Lubetkin Tbilisziben született 1901-ben, s huszonegy éves koráig Oroszországban élt. Lubetkin moszkvai apja és grúz anyja egyaránt ahhoz a liberális zsidó kispolgársághoz tartozott, amely nemzedékek óta a nyugatosok és szlavofilek konfliktusa között élt. Lubetkin családjával előbb a Don melletti Rosztovba1 2, majd Szentpétervárra költözött, ő maga 1917-ben Moszkvába ment, ahol iparművészetet, építészetet tanult. Mint azt John Allan monográfiájában3 pontosan rekonstruálja, a számos nyelven kiválóan tudó Lubetkin, mind politikai, mind művészeti meggyőződéseit tekintve radikálisan baloldali volt, s így amikor 1922-ben elindult a Grand Tourra, akkor sem emigrálni, hanem tanulni indult. Először, mint a korszakban az orosz művészek nagy része, Berlinbe, majd onnan a békésebb Varsóba ment. 1925-ben érkezett meg Párizsba, hogy egyike legyen azoknak a keletről érkező kozmopolita avantgárd művészeknek, akik a modem szellem fővárosában leltek otthonra, pontosabban örömteli ott- hontalanságra. Lubetkin párizsi évei alatt folyamatosan dolgozott oroszokkal, a Szovjetunióval való kapcsolatai nem szakadtak meg, modern építésszé válásában épp oly szerepet játszott Melnyikov, mint Le Corbusier. Bohém lett, és ugyanakkor igen gyorsan sikeres építész, aki hamar megtanulta a modem építészet rafinált eleganciáját, amely oly sok húszas évekbeli párizsi épületen látható, ahol a forradalmi egyszerűség könnyen vált finom és utánozhatatlanul elegáns kényelemmé. Ugyanakkor Lubetkin mindvégig hithű marxista volt, a jómódban élő szelíd forradalmárt folyamatosan foglalkoztatta a hazatérés gondolata, s aggodalommal töltötte el, hogy munkája pusztán a kapitalista polgári jólétet szolgálja, s nem a munkásosztály érdekeit, új valóságát.

Amikor aztán 1925-ben végül Lubetkin átkerült Angliába, ahol lassan tényleg otthonra lelt, akkor egy több szempontból is ismeretlen világban találta magát. Angliában kevés nyoma volt a modern mozgalmak determinálta radikális építészetének. Hosszú évek alatt Lubetkin, illetve a nagyrészt általa létrehívott Tecton csoport fontos szerepet játszott az új, modem építészet elveinek angliai hirdetésé1 Ivan Maisky: Memoires of a Soviet Ambassador, The War: 1939-43, Charles Scribner's Sons, New York, 1968, 251-252. old.

2 A Don melletti Rosztovban született, s végül ott is végezték ki a németek 1942-ben Sabina Spielreint, egykor Jung betegét, majd Freud kollégáját, akinek igencsak aktív része volt a halálösztön tanának megfogalmazásában.

3 John Allan: Berthold Lubetkin, Architecture and the tradition of progress, RIBA Publications, London 1992.

71