Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Füzi László: Mozgások, fejlődések, ütközések, átalakulások a huszadik században
Az éter és az univerzális idő elvetése az abszolút nyugalom elvetésével járt együtt, a mozgás általánossága helyett a mozgás relativitása, viszonylagossága került előtérbe. Vele együtt pedig valami új, addig nem ismert jelenség mutatta meg magát, a viszonylagosság felismeréséből fakadó feszültségérzet. Lehet, hogy ennek megmutatkozásával kezdődött a huszadik század, ahogy azt a kortársak is megérezték, amikor felvetették, hogy ezzel az állítással az élet más területéről is eltűntek-e az abszolút viszonyítási pontok. Közben viszont ettől nem függetlenül, de nem is ezeket a jelenségeket tudatosítva más jelenségek is lezajlottak. Tolsztojról írott, máig kiaknázatlan könyvében Török Endre Tolsztoj egyik leírását idézi: „Úgy vagyunk itt ezen a világon, mint egy vendégfogadóban, amelynek gazdája elrendezett mindent, amire nekünk, utasoknak szükségünk van, aztán elment, kioktatva bennünket, hogyan viselkedjünk ezen az ideiglenes szálláson. Van itt liszt, víz, fa, minden, ami kell, milyen eszközökön kell hát gondolkodnunk és mit kell kérnünk? Csak teljesítenünk kell azt, ami elő van írva. Ez a helyzet lelkivilágunkkal is: minden szükségest megkaptunk, és csak rajtunk áll a dolog... Amire szükségünk van, minden megadatott, ha követjük lelkiismeretünk útmutatását és Isten akaratát, ahogy az evangélium kifejezi." Ha ismerték, akkor a Tolsztoj által leírt történetet az életről és a vendégfogadóról feltehetően egyre kevesebben érezték a magukénak, a világ elrendezettségét is egyre kevesebben fogadták el, még kevésbé pedig azt, hogy az életet előírások, eleve elrendeltségek szerint éljék meg. Az élet új feszültségeket teremtett, s az emberek ezeket a feszültségeket akarták feloldani. A huszadik század alapvető fogalmait és történéseit értelmező kötetében John Lukacs hosszasan töpreng az első világháború kitörésének okain, végső soron arra a következtetésre jut, hogy bár sokakat meglepetésszerűen ért a háború kitörése, más szempontból viszont nem a háború kitörése jelentett meglepetést, hanem az, hogy nem korábban következett be, s nem is csak a diplomáciatörténet dokumentumai alapján mondja ezt, hanem a valamikori aranykor, a háború előtti évek ámyfoltjai alapján. Ahhoz a megállapításhoz, hogy „az 1914 előtti világ nem tarthatott volna sokáig", hozzáteszi, hogy a „polgári életforma már 1914 előtt megszürkült, lendületét veszítette", s ebből következett, hogy „sok fiatalember számára megkönnyebbülést jelentett a hadba vonulás". Természetesen számos összetevője volt az első világháború kitörésének, köztük a nagyhatalmi politika alakulása, s egy mélyebb jelenség, a népek, ahogy Francois Fürét írja, „minden osztályt beleértve, csak egy másfajta, nemzeti vagy nacionalista, ősibb alapokra visszanyúló rend okán adják rá áldásukat." Az emberek nagyobbrészt azzal a meggyőződéssel indultak a harcmezőkre, hogy a nemzetüket szolgálják. Ezzel a gondolkodással ment a háborúba a már idézett Németh László édesapja, Németh József tanár úr is, aki családjával a trónörökös meggyilkolása után négy nappal indult el Velencébe, a századelő magyar középosztályának kedvelt kirándulóhelyére, s több mint három hét múlva, még mindig Velencében időzve olvasta Ausztria- Magyarország Szerbiához intézett ultimátumát, ekkor indultak haza, s július 28-án már a Keleti pályaudvaron búcsúzott el családjától, hogy csapatához utazzon. Azok közé tartozott, akikről Fürét joggal írta: „Azok a népek, amelyek beléptek az 1914-es háborúba, még nem azok a demokratikus népek voltak, amelyeket Benjamin Constant vagy Auguste Comte előre leírt, amelyek most itt élnek a szemünk 24
