Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Füzi László: Mozgások, fejlődések, ütközések, átalakulások a huszadik században
utáni Angliában kapcsolja össze az angol praktikus gondolkozás a tudomány inspirációit az élettel; a polgári fejlődésben az egy évszázaddal Európa más népei elé ugrott ország a parlamentális rendszertől a gépeken át a romantikus elvágyódásig s prousti sznobizmusig itt vet fel mindent, ami a XX. század derekáig az európai életre jellemző lesz" - írja nagy ívű tudománytörténeti áttekintésének megalapozásaként az író-gondolkodó Németh László. Németh egyébként, hogy a magunk gondolatmenetébe illesszük az ő gondolatait, a történelmet a folyton magasabb fokú egységek felé haladásnak tekintette, az újkorral kezdődő új nagyobb forma felé való haladás eszközének pedig a korszak egyre nagyobb teret kapó módszerét, az elemzést tartotta: „Az újkor története voltaképp a 16-17. század fordulóján kezdődik, ahol a természettudomány módszerei kialakulnak. Az újkor története nem is más, mint ennek a módszernek a behatolása művészet és élet különböző területeire, filozófiába, irodalomba, gyakorlati tudományokba stb., s a technikán át a mindennapi életbe is." A történet ez, s persze más is: maga az élet, s mindazok a történések, amelyeket nem a tudomány-, illetve a gondolkodás- történet tárgykörébe, hanem magának a történelemnek a tárgykörébe szoktunk utalni. A különböző „tárgykörökbe" tartozó történések a történelmi mozgások ezer változatán keresztül érvényesülnek, ahogy Németh maga mondja, a szűk területen megjelent „új modell" csak nagyon lassan, s számos áttételen keresztül érvényesült, s hogy ezt a történelemben is lássuk, utalt arra, hogy az angol mintát átformálta a francia felvilágosodás, azt II. József szigetvilága, s miközben a polgárság kezdett ennek az új világnak a polgárává lenni, ez az új világ „a lakosság óriási többségéhez csak mint nyugtalanság ért le, s azok a démonok sem lelik a helyüket benne, melyeket a bűvészinas tudomány a technikával megidézett". Csendek és viharok váltakoznak, a felülről irányított csendeket az angol ipari forradalom és a francia forradalom töri meg, a Szent Szövetség csendjét pedig a forradalmak és romantika, az új nemzetek kialakulása, miközben Nyugaton „a társadalom már mély átalakulásra készül”. A tizenkilencedik század vége már az érett kapitalizmusé, közvetlenül ez készíti elő a huszadik századot, de látnunk kell azt is, hogy ha csak ezzel az előkészítéssel számolnánk, akkor a huszadik század más lett volna, mint amivé valójában vált. Még mindig Németh áttekintésénél maradva: „1870-től csaknem egy fél századon át viszonylagos békét élvez a világ. A másik két történetcsináló erő mögül most már az érett kapitalizmus lép elő, az életet átgyúró találmányaival, szervezetével, mint uralkodó. A nyugati civilizáció most fut szét technikai fölényével, s rajzolja fel a gyarmatosítás durva plajbászával a Világcivilizáció kereteit." Ha a történelmi, társadalmi, gazdasági változások, átalakulások sorára való utalások után visszatérek az írásom elején felvett szálhoz, ahhoz a kérdéshez, hogy egy-egy időmetszetet tekintve a társadalom életében mekkora teret töltött be a hagyományos gazdálkodás, akkor Romsics Ignác adataira utalva azt kell mondanom, hogy a huszadik század elején ez a gazdálkodás még mindig meghatározó erővel bírt: „A huszadik század elejéig az emberek túlnyomó többsége falvakban lakott és élelemtermeléssel foglalkozott. Nagy részük olyan munkaeszközöket használt, amelyek a századok során alig változtak. A falusi közösségek rokonsági rendszerekből és azokon belül többgenerációs nagycsaládokból álltak." Ez, ismét csak utalok rá, a szétbomlás hosszú folyamatába illeszkedett, volt, természetesen, ahol ez a folyamat már kiteljesedett, de volt, s ekkor még ez volt az általános, hogy szinte meg sem kezdődött. 20
