Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Füzi László: Mozgások, fejlődések, ütközések, átalakulások a huszadik században
Huszadik századi jelenségek A Földnek a huszadik század elején - Romsics Ignác adatai szerint, a lehetőség szerint a későbbiekben is az ő adatait használom - 1,6 milliárd lakosa volt, így módosítani kell Márai egymilliárdos utalását. Bődületes növekedési arány ez, száz esztendő alatt majdhogynem négyszeres, s ennek a súlyát csak akkor tudjuk megbecsülni, ha tudjuk például, hogy a paleolitikumban több ezer vagy több tízezer esztendő kellett az emberiség létszámának a megduplázódásához, a mezolitíkumban ez 500 vagy 1000 esztendő alatt történt meg, az ehhez hasonló adatok miatt beszélünk „a történelem gyorsulásáról" vagy a gyorsuló időről. (A mezolitíkumban a Föld lakossága egyébként tízmillió körül lehetett - az adatok Sümegi Pál már idézett írásából származnak.) A huszadik század elején minden tizedik ember, összesen 160 millió ember lakott városban, mindez a század végére a következőképpen változott: a Földnek 6 milliárd lakosa volt, s közülük minden második ember, tehát mintegy három- milliárd ember lakott városban, ki az iparosodás és városiasodás természetes következményeként, ki pedig a szegénységtől menekülve, azt gondolva, hogy a város a legelemibb szintű létet könnyebben biztosítja, mint a falu. Mindezzel azonban csak a változások felgyorsulására és méretére szerettem volna utalni, s arra, hogy a hagyományos földművelő gazdálkodás ott, ahol a huszadik század változásai a maguk törvényei szerint mentek végbe, gyakorlatilag megszűnt, iparszerű mezőgazdasággá alakult át, a perifériákon, a fejlődésből kimaradt vagy éppenséggel háttérbe szorított területeken - ezeken a területeken ma mintegy kétmilliárd ember él, a mai emberiség egyharmada - viszont máig megőrződött vagy újrateremtődött. (A történelemben számos magatartás megőrződik vagy újrateremtődik, mindig a magatartásokat meghatározó körülmények következtében.) A változatok mérhetetlen gazdaságának tudomásulvétele mellett talán elmondható, hogy miután az újkor elindította a maga támadását a hagyományos gazdálkodás ellen, az a huszadik század végére gyakorlatilag megszűnt létezni. Ha az egyik oldalon a hagyományos gazdálkodás felbomlását tartjuk az újkor legjellemzőbb tulajdonságának, akkor elmondhatjuk, hogy a huszadik századdal az újkor is véget ért. Hasonló eredményre jutunk akkor is, ha a huszadik század gazdálkodását, társadalmi szerveződéseit, a lakosság számának növekedését (más kifejezéssel: a tömegesedést) előkészítő ipari forradalom felől szemléljük az újkor történetét, a huszadik század végére az ipari forradalom által megteremtett szerveződések helyére, minden továbbélő mozzanat ellenére, meghatározó módon az információs társadalom jelenségei lépnek, az újkor tehát a huszadik század végével így véget ér. Magának az ipari forradalomnak több szakasza volt. Romsics Ignác írja áttekintésében: „A világgazdaság történetét a 18. század óta egyre gyorsuló technikai fejlődés és az ezen alapuló folytonos, ám egyenlőtlen növekedés jellemezte. Az iin. első ipari forradalom két legnagyobb vívmányának a gőz energiává alakítása és a vasgyártás tekinthető." Ennek a két területnek a fejlődése átalakította a közlekedést, ezt a 19. század második felében a hírközlés átalakulása követte, majd a 19-20. század fordulóján „megjelent” a villamos áram, sokak szerint a 20. században ez gyakorolta 21
