Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Füzi László: Mozgások, fejlődések, ütközések, átalakulások a huszadik században
kiszolgáltatottságok, hatalmi tébolyok és demokratizálódások közepette milyen alapvető tendenciák jellemezték a huszadik századot. Az emberiség létszámának máskor nem tapasztalt rohamos és gyorsuló ütemű fejlődése mellett, ahhoz erősen kötődve folytatódott az „első munkától", a földműveléstől való elszakadás szinte örök időkre visszanyúló folyamata, az ember pedig az életét segítő, soha addig nem tapasztalt „kényelmi" berendezkedéseket hozott létre a maga számára. A század végére a demokratizálódás a maga ámyfoltjaival és bonyolultságával a korábbiaknál általánosabb lett, a század egésze viszont újraértelmezte az egyén világban elfoglalt helyét, abban betöltött szerepét, miközben iszonyatos méretű pusztítások, soha nem látott méretű háborúk zajlottak le, tömeges méretekben teremtették meg a munkatáborokat, az ember pusztítása is gépiesen és tömegméretekben zajlott, közben pedig a világ a maga helyét kereső ember számára minden korábbinál bonyolultabbá és kiismerhetetlenebbé vált. Mindehhez pedig tegyük hozzá, hogy a század végén nem a megnyugvás következett, a világ nem kötött békét önmagával, hanem új fejlődési sorok indultak el, ezek, ha erről lehet így beszélni, egyrészt mintegy „lezárták" a huszadik századot, másrészt viszont - feltehetően - a változások és átalakulások soha nem tapasztalt méretű sorozatát alapozták meg. Kötődés az előzményekhez A huszadik században kiteljesedő gazdasági-technikai-társadalmi folyamatok értelemszerűen a megelőző történelmi szakaszokban bontakoztak ki. A valamikori „első munka”, a világ kerekének mozgatójaként elfogadott, az egész társadalom eltartójának hitt, s művelőjének a függetlenség tudatát biztosító földművelés természetesen csak sajátos történelmi szituációkban, vagy más gazdálkodási formákkal összevetve mutatkozhatott ennyire problémamentesnek, bomlása pedig gyakorlatilag kialakulása pillanatától, majd a termékfelesleg megjelenésétől elkezdődött, s lett alighanem az eddigi világtörténelem máig élő legáthatóbb folyamatává. A földművelés szétbomlásának ez a folytatódó és egyre gyorsuló folyamata kapcsolja a huszadik századot az őt megelőző századokhoz, s magához az újkorhoz, amikor ez a szétbomlás a más területeken is jelentkező egyre gyorsuló mozgást felvette. Minden évszázados, sőt évezredes maradandóság mellett a technikai fejlődés elemei a mezőgazdaságban is megjelentek, s itt is gyorsuló tempóban jelentek meg. A Fél Edit és Hofer Tamás által bemutatott átányiak életét körülfogó „rend", hasonlóan más tájak gazdálkodóinak életkörülményeihez, nem a maguk hibájából, hanem a különböző „körülállások" uralkodó volta miatt megkésett volt. De a megkésettség tudatosítása, sőt a különböző ritmusú „sajátos fejlődések" elfogadása mellett is azt kell mondanunk, hogy a földművelés egyre inkább a társadalmak életének hátterében zajlott, s még inkább úgy zajlik most, mert az előtérbe egyre inkább a felfedezések, forradalmak, technikai és tudományos újdonságok kerültek, velük együtt pedig ezeknek a társadalmi méretű és ugyancsak egyre gyorsabb ritmusú „szétterülése", a társadalmak életébe való belekerülése. A nyugati világnak a huszadik századhoz vezető átalakulása az újkorban kezdődött, ennek az átalakulásnak a motorja Anglia volt. „Az 1688-as forradalom 19
