Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: A 20. század mint emlékezeti „esemény”
A történelem írása a múlt elidegenítése azoktól, akik e múlt tapasztalatának birtokosai, és akik kollektív emlékezetként éltetik tovább önnön múltjukat.34 A 20. század kaotikus eseményei különféle kollektív emlékezeti hagyományokat teremtenek és tartanak életben, melyek szükségképpen beleütköznek a történészek homogenizáló és szintetizáló történelmi vízióiba. A múltnak ezek a kollektív emlékezetekben tárolt és nyilvánosan forgalmazott képmásai napjainkban szinte már egyenrangúak a történészek történelmével, mely utóbbit a hivatalos kommunikációs csatornák (iskolai oktatás, a médiumok egy része és elsősorban a tudományos közvélemény) terjesztik egyre csökkenő eredményességgel. A nyilvános történelem (public history) önállósulása a szaktudománytól, különösen a múlt nyilvános történelmen keresztüli politikai hasznosítása, és nem utolsósorban a tömegkultúra piaci üzemébe való betagolása egyaránt a kollektív emlékezet diadalmas térhódítását bizonyítja.35 A 20. századi történeti tudat ezen újabb jellegzetes megnyilvánulása egyben szakítás is a 19. századdal, midőn a tudományos történetírás egyedül vette birtokába a múlt feletti szimbolikus hatalmat. A történelem ilyetén demokratizálódását a múltnak a kollektív emlékezet megannyi apró, egymásnak nemegyszer szögesen ellentmondó ezernyi (egyéni) elbeszélésére való szétesése követi. Mindez részben a 20. századi múlttal kapcsolatos tapasztalatok szinte korlátlan hozzáférhetőségéből, részben a nyilvános történelem mind könnyebb artikulálhatóságából ered.36 Mikor évül el a múlt bűne? Az események, folyamatok és emberek megítélése a 20. század morális fogalma alapján a jó és a rossz, a helyes és a helytelen megkülönböztetése, világos erkölcsi értékek szerint történik tehát. Ez a gyakorlat a jelenben továbbélő múlt jogi szankcionálásának az eszközét is képes a szolgálatába állítani, ami a német háborús bűnösök felett ítélkező nürnbergi nemzetközi törvényszék működésének a meghosszabbítása a térben és az időben. Soha nem létezett a 20. századot megelőzően hozzá fogható, teljes körű konszenzust élvező, az egyetemesség nevében ítélkező testület, amely - a múltba visszamenően is - szankcionálni kívánta (és tudta) volna a föld bármely pontján bárhol elkövetett háborús bűntettet és népirtást. A 20. század mint romlott kor az első, amely szembe is néz saját romlottságával, és akár még a történelmi múltban elkövetett gonosztettekkel kapcsolatos felelősséget is kész magára venni, hogy gondoskodjék erkölcsi épsége megóvásáról és regenerálásáról. Ez a mentalitás így együtt kizárólag a 20. századra nézve tekinthető jellemzőnek. 34 A kettő közötti kapcsolattal, a közvetítés, az átadás és átvétel kérdéseivel foglalkozik Wulf Kansteiner: Finding Meaning in Memory: A Methodological Critique of Collective Memory Studies. History and Theory, 2002. May, 179-197. 35 Jeremy Black: Using History. Hodder Arnold, London, 2005; Francois Hartog - Jacques Revel, szerk.: A múlt politikai felhasználásai. L'Harmattan - Atelier, Bp., 2006. 36 Amerikai történészek már kutatják a „mindenki a maga történésze" jellegű társadalmi diskurzust. David Thelen - Roy Rosenzweig: The Presence of the Past: Popular Uses of History in American Life. Columbia University Press, New York, 1998. 13
