Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: A 20. század mint emlékezeti „esemény”

„Az első világháború európai és egyetemes dimenziója, hossza, az egész évszázadra gyakorolt rendkívüli, és sokáig alábecsült hatása révén egy olyan kérdésfelvetés iskolapéldája lett, mely a történelem lényegét kutatja: ez pedig a halottak terhe az élőkön. "13 14 A történelem első totális háborúja, amely „inkább civil, mintsem katonai ügy; inkább olyan megpróbáltatás, amelyet mindennapi életükből kiszakított embermilliók szenvednek el, mintsem hivatásos katonák csatája",14 két dolgot előre vetített a 20. századból: a féktelen erőszak elhatalmasodását, sőt annak mintegy a kultuszát, valamint ezen valóságos emberi pokol utólagos értelmezhetetlenségét, szellemi-lelki fel- dolgozhatatlanságát, a tudomány eszközeivel történő racionális megértésének és elbeszélhetőségének a csődjét.

Ami az első kérdést illeti, nem arról van szó, hogy ne létezett volna korábban is temérdek embertelenség, az ugyanis mindig jelen volt a történelemben, és talán több is akadt belőle, mint amennyi elbeszélhető egyáltalán a történészek jóvoltából. így volt ez az ismert történelem korai szakaszaitól kezdődően. Az asszírok birodalom építő politikáját jellemezve írja Schumpeter: „Az évek egymásutánjában a király és a nép újabb terület meghódítására indult, amit lakatlanná tett és kirabolt, az ott élő népeket okkal és ok nélkül legyilkolta. A legyőzőiteket megkínozták, karóba húzták, megnyúzták, az élőket ezrével börtönbe zárták vagy kiszúrták a szemüket, esetleg a végtagjaikat tépték ki. A meghódított városokat rendszerint lerombolták, lakóikat gyakran megégették."15 Hasonló vandalizmusok kimeríthetetlen bizonyítékaival szolgál későbbről a tatár birodalom kiépítésének és uralmának a története, hogy még egy kirívó esetet említsek immár a középkor évszázadaiból. A 20. századi és elsőként az első világháborús atrocitások tehát nem példátlanságukkal, sokkal inkább a méretükkel, technikai rafináltságukkal és mindenekelőtt azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy szokatlan, előre jelezhetetlen, sőt mi több, történelmileg indokolatlan és „logikátlan" eseménynek tűnnek. Ami hajdanán még beleillett a megszokott, nemzedékeken át hagyományozott, sőt olykor elvárt viselkedési mintákba, a régtől érvényben lévő harci morálba, az ellenséggel szembeni viselkedés szokásszerű beidegződésébe, az emberi kapcsolatokat egyes helyzetekben szabályozó erkölcsi és kulturális szabályok rendjébe, legalábbis nem tért el tőlük feltűnően, az a 20. században kétségkívül disszonáns, erkölcstelen, barbár, olyan, ami törvényi szankcionálást is követel vagy - „normális" körülmények között - ilyen igényt kellene, hogy támasszon.

A következetesen történeti szemlélet teheti csupán helyükre a babiloni birodalmat építő asszírok, az eddig ismert legnagyobb kiterjedésű szárazföldi birodalmat teremtő tatárok, valamint a fehér európaiak egész kontinenst (Amerikát) uralmuk alá hajtó,16 mindenkor páratlan kegyetlenségekkel, népirtásokkal fűsze13 Stephane Audoin-Rouzeau - Annette Becker: 1914-1918, az újraírt háború. L'Harmattan - Atelier, Bp„ 2006,11.

14 Francois Fürét: Egy illúzió múltja. Esszé a 20. század kommunista ideológiájáról. Európa, Bp., 2000, 84.

15 Joseph Schumpeter: The Sociology of Imperialism. In: UŐ: Imperialism. Social Classes. Meridian Books, New York, 1971. 31.

16 Az utóbbihoz értékes forrás az erőszakos eseményeknek a legyőzöttek és a szenvedők általi elbeszélése: így látták. Indián és spanyol krónikák. Szerk.: Benyhe János. Európa, Bp., 1977. 31-169.

7