Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: A 20. század mint emlékezeti „esemény”

amely Maurice Halbwachs kezétől származik, éppúgy ez a gondolat hatja át, mint a diskurzus későbbi menetét, amely Yosef Hayim Yemshalmi és Pierre Nora nevéhez köthető.9 Manapság egyre többször hallani azonban, hogy nincs is talán komoly eltérés közöttük, és az adott esetben egyazon entitás különböző megnyilatkozási módjairól van szó. A történetírás ennek során egyre inkább feloldódik a kollektív emlékezet általános fogalmában, minek következtében megnő a veszélye, hogy gyorsuló ütemben veszít eredendő kritikai funkciójából, amelyet még a szaktudománnyá válása során kaparintott meg magának, s mely funkció a modern, a racionális történeti tudat döntő alkotóeleme is egyszersmind.

Allan Megill, egyebek közt Heideggerre hivatkozva, állítja, hogy tévútra viszi a történeti gondolkodást az emlékezet orientált affirmativ történetírás divatja, amely egyes csoportok vagy egyének hagyományainak (tapasztalati világának) életben tartását és a megbecsülésüket célozza, ahelyett, hogy a múlt kritikai átvilágítására törekedne történeti elbeszélésbe foglalása révén. A történetírás eredeti, Thuküdidészre visszavezethető eredeti hivatása ugyanis szerinte éppen az, hogy ellensúlyozza az emlékezet mindenkori túltengését, és hogy a történeti igazságot ültesse az emlékezet partikularitása (és elfogultsága) ellenében a trónra.10 11

A 20. század mint traumatikus élmény

Nem merülve bele ezúttal a történészek történelme, valamint a múlt részben öntudatlan hagyományként, részben mesterségesen generált kollektív emlékezetként ható fogalmának a kapcsolatát firtató vitába,11 annyit talán megjegyezhetünk: a 20. század traumatikus kollektív élményei különösen nyomatékosítják a történetírás és a kollektív memória mai konvergenciájának indokoltságát. Olyan megrendítő erejű emberi tapasztalatokkal szolgált ugyanis a század, amelyek megemészthetetlennek bizonyulnak az időközben békéssé szelídült utókor számára. Ez a helyzet már az első világháborúval bekövetkezett, töményen mégis a második világháború produkálta, és végül ezzel szembesült a posztkommunista világ is 1989 után.12

9 Maurice Halbwachs: On Collective Memory. Ed., trans., Intr. Lewis A. Coser. The University of Chicago Press, Chicago, 1992; Uő: A kolletív emlékezet. In: Felkai Gábor és mások szerk.: Szociológiai irányzatok a XX. század elejéig. Új Mandátum, Bp., 2000, 403-432.; Pierre Nora: Emlékezet és történelem között. Aetas, 1999/3. 142-157.; Yosef Hayim Yerushalmi: Záchor: zsidó történelem és zsidó emlékezet. Osiris, Bp., 2000.

10 Allan Megill: History with Memory, History without Memory. In: Uő: Historical Knowledge, Historical Error. A Contemporary Guide to Practice. The University of Chicago Press, Chicago, 2007. 22.

11 A kérdéshez egy szempontból szólok hozzá: Gyáni Gábor: A kollektív emlékezet két formája: hagyomány és történeti tudat. In: Dénes Iván Zoltán, szerk.: Liberalizmus és nemzettudat. Dialógus Szabó Miklós gondolataival. Argumentum - Bibó István Szellemi Műhely, Bp., 2008, 412—426.

12 Henry Rousso: History of Memory, Policies of the Past: What For? In: Konrad H. Jarausch - Thomas Lindenberger, eds.: Conflicted Memories. Europeanizing Contemporary Histories. Berghahn Books, New York, 2007.

6