Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: A 20. század mint emlékezeti „esemény”
a korszak fő tartalmi jegye.3 A 20. századnak koherenciát kölcsönző territorialitás fogalmán azt érti a szerző, hogy a politikai hatalom mindenekelőtt nemzeti keretek között kizárólagos rendelkezési jogot szerzett adott terület felett; a politikai szuverenitás territorializálódása a gazdasági, kommunikációs és a kulturális egyneműség nemzetállami határok közötti létrejöttével vált végül teljessé. Milyen fogalmat alkottak (és alkotnak) vajon a magyar történészek a 20. századról? Az 1970-es és az 1980-as években rendszerint a kapitalizmus korának időhatáraihoz igazították a modem kori magyar történelem kronológiai határait, amely ennek megfelelően a 19. század dereka (legalábbis 1867) és az 1944 közötti „évszázadot" fogta át.4 1989-et követően e téren is változott a helyzet. Ekkor valóban úgy tűnt, a második világháborút követő korszak végleg lezárult, és ezzel Magyarország 20. századi múltja is történelemmé „érett". Ezzel pedig méltóvá vált arra, hogy elnyerje a lezárt történelmi entitásoknak kijáró historikusi figyelmet. A század korszakfogalma az adott esetben sem csupán az 1900 és 2000 közötti száz évet, hanem ennél valamivel hosszabb időt fogott át. A témának szentelt első és mindmáig egyedül mérvadó történetírói narratíva első fejezete, a kötet fő szövegének egyhetede a dualizmus történetét taglalja, ebből pedig valamivel több mint három évtized az 1900 előtti időkre jutott. A 20. század olyan előzményeként tartja számon Romsics a dualizmus korát, amely annyiban tartozik tárgyához, „amennyiben századunk történéseinek a megértéséhez (...) elengedhetetlen".5 Rövid áttekintésünkben arról igyekeztünk meggyőzni az olvasót, hogy a század korszakfogalomként ritkán esik mechanikusan egybe a kronológiai időhatárokkal. Mindenekelőtt a múlt történéseinek szekvenciális rendjében az utókor (a történész) előtt feltáruló értelem, az események és folyamatok belső összefüggésének a tudatosítása szolgál a temporális rendszerezés alapjául. S mi dönt vajon arról, hogy melyik lehetséges jelentés (meghatározónak vélt tartalmi jegy) időbeliségéhez igazítsuk az adott történelmi kor hosszát? E kérdést vajmi ritkán szokták feltenni, és elvétve születik rá válasz. Holott világos, hogy semmivel sem kevésbé önkényes korszakhatár mondjuk 1860, 1867 vagy 1914, mint történetesen 1900. Már pusztán az, hogy a korszakhatárok választhatók és nem eleve adott entitások, jelzi, hogy a történések jelentését konstituáló tartalmi jegy nem fix és nem teljesen magától értetődő, hanem a mindenkori értelmezés függvénye. Történetszemléleti beállítottság kérdése ugyanis, hogy a totalitás melyik elemét fogadjuk el korszakképző ismérv gyanánt, „hogy milyen elméleti modellből kiindulva vázoljuk fel az elemzés időkereteit. Egyszerűbben szólva: a modellilleszkedés kérdését megelőzi a modellválasztás problémája".6 3 Charles S. Maier: Consigning the Twentieth Century to History: Alternative Narratives for the Modern Era. American Historical Review, 2000, June, 814. 4 Vö. Vita Magyarország kapitalizmuskori fejlődéséről. Akadémiai, Bp., 1971.; Berend T. Iván - Ránki György: A magyar gazdaság száz éve. Kossuth - KJK, Bp., 1972. 5 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Bp., 1999, 7. 6 Kövér György: Korszakolás és korszaktudat. A 19. századi periodizáció kérdései a társadalomtörténetben. In: Uő: A felhalmozás íve. Társadalom- és gazdaságtörténeti tanulmányok. Új Mandátum, Bp., 2002. 359. 4
