Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 6. szám - Ács Margit: Megrabolt szőlőtőkék, „kiszervezett” mezőgazdaság
E vázlatos ismertetésből is ki-ki ráismerhet a fordulatot követő közhangulatra, amelyet az általános kijátszottság érzülete határozott meg. Az író érdeme ez, és utólagos igazolása munkájának. De e látlelet felvételekor Dobozi Eszter és interjúalanyai minden kesergésük, dohogásuk ellenére is jobb jövő hitében leledztek, mint ami következett - most már tudjuk. Akarat feszítette az embereket, elszánás egy gyökeres újrakezdésre. A részvénytársaság fiatal évjáratú, szakdiplomás szervezőit nem csoda - ám még az unokák javát néző öreg gazdákat is. Megnyilatkozásaikon látszik, hogy a nyomorgató anomáliák dühítik ugyan őket, de ott munkál ösztöneikben, hogy ami a kezükben van, annak elégnek kell lenni, és elég is lesz a talpra álláshoz - majd megint kitoldják a saját erejükkel, mint mindig. Mára parlagföldeket lát az ezen a tájon utazó, elhagyott tanyákat. Dobozi Eszter könyvének elején egy parasztember emlékezik: „Kilenc hónapos volt a fiam. Akkor kezdett járni. Egy este odajött hozzám a tanácselnök, a füstös. Azt mondta, másnap reggel 8 órakor vigyem he a kulcsot. Akkorra üres legyen a ház. jön Pestről, aki Izsák párttitkára lesz. Szüksége van a lakásra." Amikor ezt a parasztember mesélte, tizenöt évvel ezelőtt még csak a múlt borzongatta meg szavai olvasóját. Ma olvasva a magyar falvak lakatlanná vált házainak, üres tanyáknak a látványa rebben át lelkűnkön. Kinek-minek volt szüksége arra a sok lakásra? Ki rabolta meg a szőlőtőkéket? A szőlőtőkék megrablása már Hatvani Dániel könyvében merül fel, többször is. Ha valaki eladni vagy kivágni akarja a szőlőtőkéket, metszésnél hosszúra hagyja a termőcsapot, mert akkor utoljára még nagy termést szüretelhet. Az ilyen tőke a következő évben és esetleg soha többé nem terem. Hatvani Dániel szociográfiai riportjairól volt ismert, 2006- ban megjelent kötete, az Egy bennszülött vallomásai (Felsőmagyarország Kiadó - Szépírás Kiadó) mégsem társadalomrajznak készült, hanem önéletrajzi vallomásnak. Az teszi társadalmi érdekűvé, hogy az író személyes sorsában egy jellegzetes vidéki értelmiségi típus drámai szerepvesztése jelenik meg előttünk. Parasztszármazék volt, de szülei kezdettől meg akarták menteni a paraszti munkától, talán mert alkalmatlannak is vélték rá. Jogot végzett, és igyekezett messze kerülni a falutól, ám mégis akkor talált magára, amikor Kecskemétre kerülvén újságíró lett, és a mezőgazdasági rovattal kellett foglalkoznia. A föld, a kert mindvégig elemien fontos volt számára. Vett egy tanyát is a Homoki Hátságon, de a városokba visszaköltözve is, mint afféle közrendű Antaeus (Antaiosz), naponta érintenie kellett a falut, ha már gyökereit kitépte onnan. A rendszer hazugságai között kellett újságíróként, majd folyóirat-szerkesztőként elboldogulnia, tehát nem nehéz elképzelnünk, hogy a rutinszerű manipulációk nyálkás szövevényéből ösztönszerűen fordult némi bizonyosságért a paraszti közeghez és a kétkezi gazdálkodáshoz. A nyolcvanas évekről, a lengyel forrongásról szólva azt írja Hatvani Dániel: „Ami az itthoni dolgokat illeti: egy percre se szerencséltettem megtapasztalni a kádári diktatúra felpuhulását, a repressziós hekemé- nyítést annál inkább." - Igen, vidéken és a külvárosban más világ járta, mint a fővárosi értelmiségi klubokban. - „...egyre bizonytalanabb a közérzetem" - folytatja Hatvani. - „Sóvárogva szemlélgettem a lendületes falusi építkezéseket... Azt érzékeltem, hogy a vidéki Magyarország nem nagyon emészti magát a nemzetközi nyavalyák, a világ bajai miatt, kellőképpen elfoglalta magát önmaga rendbetételével..." Kedvtelve írja ezt, ám ekkor feljajdul benne a lapszerkesztő, az igazságokért vergődő értelmiségi: „De akkor kiknek csináljuk az orgánumot?" Adódik a válasz: „A frusztrált, kiéheztetett, szakadt humánértelmiségi volt az, aki vevő volt mindarra, amit közreadtunk. Segítettünk neki az oppozíciós érvei megfogalmazásában. 1990 után, amikor java részük beépült az új hatalmi struktúrába, viharos gyorsasággal igyekezett elfeledni, hogy milyen emlőkön nevelkedett." Hatvani Dániel 90 utáni félresodródásának nagyobb oka volt, mint pusztán betegsége, nyugdíjaztatása. „Narodnyik" volt — ő maga is így minősíti magát és ezért senkinek sem 40
